https://verskucko.com

Címke: természet

  • Fodor Ákos: GYEREKRAJZ

    hommage à W. S.

    Hópapucsba bújt a tél,
    nesztelen léptekkel mendegél.
    Öltött csillámló csöndruhát:
    selyemnél suhogóbb, bársonynál is puhább.
    Szélnek hűlt helye: elfújta önmagát.
    Félhold-fényben fél a félholt világ.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csoóri Sándor: A hegyi lány

    Szakítsd ki a fejed a sötétségből,
    ő üzent újra,
    az elszenesedő ágak mellett kuporgó hegyi lány:
    a havasi gyopár száraz csillagát
    ő küldte el a küszöbödig.

    Tejjel telik meg mindig a kút,
    ha emléke fölé hajolsz,
    ugatnak a fekete kutyák
    s a magány eszelőse nem hunyja le benned a szemét,
    nem hunyja le benned a testét.

    Hallgasd a kőzuhanást,
    a torlódást, a robajt a bezárt völgyből
    és szeress bele, ha többé
    elérhetetlen is ez a zene –

    Bámész tehenek édeskés szagával
    az a lány üzent újra:
    a havasi gyopár száraz csillagát
    ő küldte utánad a világ tetejéről.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csoóri Sándor: A gyerekkor állomásai

    Nem, nem, én semmit nem akartam,
    csak azt, hogy a forgószél közepében
    én ülhessek
    s magasabban járhassak, mint a templomtorony.

    Barna lovainkat is elcseréltem volna
    ilyen szélért,
    mert a madarak útjáról
    én láthattam volna minden napraforgót:
    azt a rengeteget, sárga parazsat,
    amely csak egy mozgó tűzhányó öléből folyhatott ide.

    Az aljban kút csillogott és folyó,
    s fönt, a felhőkben, nagy sasok laktak –

    Én csak azt akartam, hogy föltartott kezem körül
    ők keringjenek, amikor megy le a Nap.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Wisława Szymborska: Feljegyzés

    Az élet: az egyedüli megoldás

    a lombba boruláshoz,
    a homok leheletének felszippantásához,
    a magasba röppenéshez;

    hogy kutya is legyen,
    s hogy simogassuk a finom meleg bundáját;

    hogy megkülönböztessük a fájdalmat
    mindattól, mi nem belőle ered;

    hogy belehelyezkedjünk a történésekbe,
    elvegyüljünk a látvány forgatagában,
    kiválasszuk a lehető legkisebb tévedést.

    Vissza nem térő lehetőség,
    hogy egy pillanatra felidézzük,
    miről is szólt a beszélgetés
    ki-kihunyó lámpafénynél;

    hogy egyszer, legalább egyszer
    megérintsünk egy követ,
    bőrig ázzunk a ki-tudja-hányadik esőn,
    elveszejtsünk egy kulcsot a fűben;

    és szikraként lövelljük tekintetünk a szélben;

    és mindvégig semmit se tudjunk
    valami roppant lényegesről.

    Zsille Gábor fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Wisława Szymborska: Pillanat

    Egy zöldellő domb kaptatóján megyek.
    Fű, aprócska virágok a fűben,
    akár egy óvodásoknak készült képen.
    Az ég ködfátylas, itt-ott már kéklő.
    A kilátás a környező halmokra átúszik a csendben.

    Mintha sosem lettek volna itt különféle földkorok,
    magukban morgó szirtek,
    tornyosuló szakadékok,
    lángok közt izzó éjek,
    sem sötétben gomolygó nappalok.

    Mintha sosem torlódtak volna egymásra a mezők,
    lüktető lázban,
    jeges borzongással.

    Mintha valahol máshol háborogtak volna a tengerek,
    tépték volna cafatokra a láthatár szélét.

    Helyi idő szerint pontosan fél tíz van.
    Mind a maga helyén és egyezményes rendben.
    A völgyben patak csörgedez, kis patak módjára.
    Ösvények húzódnak ösvénymód, öröktől örökké.
    Egy erdőnek álcázott erdő örökkön örökké, ámen,
    s a magasban madarak szállnak, szálló madarak
    szerepében.

    Ameddig a szem ellát, a pillanat itt az úr.
    Egy eme földi pillanatok közül
    fennmaradni rendeltetett.

    Zsille Gábor fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Áprily Lajos: Jelentés

    1

    Jelentem a völgyemből, emberek:
    a mogyoró-barkáról por pereg,
    a vakondok férget nyomozva túr
    s útszéleken zöld már a pipehúr.
    Ha volna kislibám vagy kiscsibém,
    napfény ragyogna minden kis pihén,
    látnák a zöldet, mely bátran kibújt,
    s csipegetnék a zsenge pipehúrt.

    2

    Jelentem a völgyemből, emberek:
    szitál ködből a hűvös permeteg,
    remeg a szirma-hulló rózsa-sor,
    borzong a nyír s a mogyoró-bokor.
    Halkul a megmaradt madár-világ,
    de hangoskodnak fenn a vadlibák,
    s ahol szőlőt nevelt a napsugár,
    éjjel falánk vaddisznó-csorda jár.

    3

    Október. Itt a nagy halotti tor,
    a völgy, mint ossziáni táj, komor.
    A szemfedőt terítgeti a nyír,
    a kőbányában árva vércse sír.
    A Nagy-Villám ködrésen ideint,
    az útja csupa sár. Láttam Kaint:
    iszalagot vitt s kereste a fát,
    melyre felkösse bújában magát.

    4

    Ezek itt nem az “őszi hegedük”,
    ezek októbervégi orgonák.
    Orkános ős-idő üzen velük,
    földig hajolva hallgatják a fák.
    Jaj-kórus is búg, óriási kar:
    apokaliptikus zarándokok?
    Milyen felséges zene-zivatar!
    Akit szíven fog, nem sír: felzokog.

    5

    Jelentem a völgyemből, emberek:
    az erdő fái búgó hangszerek.
    Pár napja fújja egy erős tüdő:
    a viharosan hűlő ősz-idő.
    Tudom, valakit várnak fenn a fák,
    azért harsognak, mint a harsonák.
    Jön – látja már egy ormos messzi táj -:
    a jegesmedve-bundás Tél-király.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Áprily Lajos: Assisi, jöjj…

    Vadjárta út ez, vadcsapás,
    moha-szegélye zúzmarás.

    Halkul a léptem. De a vad,
    az őz s a szarvas megszalad.

    Pedig kezem fegyvertelen.
    Assisi, hívlak. Jöjj velem.

    Nagyobb erőd van, több hited,
    a szarvast megszelídited.

    A farkashoz is volt szavad:
    megállt a gubbiói vad,

    mert csodát tett keresztjeled…
    Az erdőn hadd járjak veled.

    Assisi, szólj. Én hallgatok.
    Űzött és nyugtalan vagyok.

    Assisi, mellettem haladj.
    Lelkemnek békességet adj.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Áprily Lajos: Egy nap

    Egy nap nem ébredsz fel. Kutyád,
    hogy láncra kösd, hiába várja.

    Nem érdekel többé a völgy,
    sem meteorológiája.

    Nem hallod többé, mit jelez
    a szajkó-raj, sok éber őrszem.

    Nem élvezed a drága dalt,
    melyet fütyül a csepp ökörszem.

    S mást borzongat sejtő ebed,
    ha ég felé furcsán üvöltöz…

    S az őz s a szarvas pár napig
    nem jön közel az árva völgyhöz.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csorba Győző: Látvány

    Megy az őszi ég megy keletnek
    Köd is fakítja már zöldjét a leveleknek

    Megy az őszi ég üresen
    Nem kuszálja madarak röpte sem

    A fa is a fű is költözik
    kéreg mögé föld alá rejtezik

    Nem messzebb-e mint a madár?
    És visszatalál-e ha jönne már?

    Kályhát készítsz begyújtsz bölcsen tudod te:
    szüksége van a testnek a melegre

    s a léleknek hisz rémült éjszakákon
    ott ülsz mellettem ülsz az ágyon

    ódivatú orvos aki
    meleggel vágysz mindent gyógyítani

    de akinél bármely bajomban
    jobb orvosra eddig még nem akadtam

    ki az őszt is csak látvánnyá teszed
    ahogy viszi a bodros-kék eget.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kölcsey Ferenc: A fantázia

    Boríts el édes álmaiddal,
    Szép hölgy, arany Fantázia!
    Rengetvén gyönge karjaiddal,
    Mint Ámorát Idália.
    Bükkjeimnek biztos éjjelében
    Érzem balzsamlehelleted,
    S a fülmiléknek énekében
    Szól hozzám bájos zengzeted.

    Kebledben andalogva bírom
    Ismét lyánykám szerelmeit,
    Kebledben andalogva sírom
    Vesztésem néma könnyeit.
    Váltó örömnek s fájdalomnak
    Igy olvadván érzésiben,
    A bánatok kevésbé nyomnak,
    S a szűk öröm szentté leszen.

    Tekintetem hat a jövőre,
    S lehullnak a kék kárpitok,
    Merengve néz a múlt időre,
    S újabb lángokra lobbanok.
    A szűk jelenlét szétröpíti
    Kevés búját örömivel,
    Ösvényimet virág teríti,
    A balszerencsét szép lepel.

    Így él a szilfné fellegében
    Rengvén zefír hűs szárnyain,
    Leszáll, s szent berkek éjjelében
    Kedvesnek olvad karjain.
    Így él a lepke rózsaszájjal
    Csókolván Flóra kedvesét,
    S szerelme ölében égi bájjal
    Leéli boldog életét.

    Sződemeter, 1811. augusztus 10.

    Forrás: Lélektől lélekig