https://verskucko.com

Címke: természet

  • Petőfi Sándor: A virágok

    Ki a mezőre ballagok,
    Hol fű között virág terem,
    Virágok, szép virágaim,
    Be kedvesek vagytok nekem!
    Ha látom, mintha lyányt látnék,
    Szivem reszket, keblem dagad. –
    Siromra, hogyha meghalok,
    Ültessetek virágokat.

    Leűlök a virág mellé,
    És elbeszélgetek vele.
    Szerelmet is vallok neki,
    S megkérdem: engem szeret-e?
    Nem szól, de úgy hiszem, hogy ért,
    Hogy érti jól szavaimat. –
    Siromra, hogyha meghalok,
    Ültessetek virágokat.

    S ki tudja: az illat vajon
    Nem a virág beszéde-e?
    Csakhogy nem értjük, nem hat át
    Testünkön lelkünk fülibe;
    Szagolja csak s nem hallja meg
    A test e szellemhangokat. –
    Siromra, hogyha meghalok,
    Ültessetek virágokat.

    Igen, az illat a virág
    Beszéde, annak dala ez,
    S ha lényem durvább része a
    Sírban rólam lefejledez:
    Nem szagolom többé, hanem
    Hallom majd e szép dalokat. –
    Siromra, hogyha meghalok,
    Ültessetek virágokat.

    Virágillat, virág dala,
    Te lész majd ott bölcsődalom,
    Melynek lágy zengedelminél
    Tavaszonként elaluszom,
    S következendő tavaszig
    Lelkem szép álmakkal mulat. –
    Siromra, hogyha meghalok,
    Ültessetek virágokat.

    Pest, 1847. április

    Forrás: Index fórum – Kedvesch versek

  • Szép Ernő: Virágok

    Nincs nekem kedvenc virágom,
    melyik szebb, nem prédikálom,
    Mind szeretem, mind csudálom,
    tavasszal mind alig várom.

    És szeretem én a fákat
    amennyit csak szemem láthat.
    Szeretem, ó, a fanépet,
    a fák is olyan szépek, szépek.

    Nem mások ők, nézz csak rájok:
    égig érő zöld virágok.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Lesznai Anna: Egyszerű dal

    Hogy engem lássál nézd meg, kedves, a kertet,
    A lombosat, árnyasat, rejtőst a domb ölén.
    Bizony, mert én is lombos, rejtős vagyok.

    Ha engem szólítsz, kedves, szólítsd a szellőt
    A sietőt, suhogót, susogott titkok tudóját,
    Mert bennem is vagyon sok suttogott kérdésre válasz.

    Ha testem kívánod, úgy simítsd az illatos földet,
    Ő alszik és hűvös, de viselős izzó kehellyel.
    Aluszom én is, bennem is nyílnak virágok.

    Ha ölelni óhajtsz, úgy öleljed hársaim törzsét.
    Erősek, szívósak, égnek, tülekedők.
    Köztük megállok, hajamban játszik a nap.

    Ha bírni akarsz, úgy hintsd be maggal mezőnket,
    Mert azé a föld, ki terméssel áldja meg őt.
    Ki holnapom hordja, én is azé leszek.

    Ha ismerni vágyol, úgy némán messzire nézzél,
    Mert tágas a völgy, a szélén hegyek hevernek.
    Tágas a lelkem, de valahol otthon vagyok.

    Ha szeretni szeretnél, úgy tárd ki szomjas karod,
    Borulj a fűbe a nyilazó napfény alatt,
    Ott játszik csókom minden sugár nyomán.

    Ha jó akarsz lenni hozzám, simogasd meg ebünket
    Mert hű ő szegény, és nem tudja megmondani, mi fáj.
    Jaj, tudni szólni szemérmes szívnek nehéz.

    Ha el akarsz hagyni, házunk kapuját tedd be,
    Léptednek nyomán arannyal porzik az út.
    Örökké nyílik a kert, de viszont sohase látod.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Radnóti Miklós: Tavaszi szeretők verse

    Látod!
    boldog csókjaink öröme
    harsog a fák közt és
    árnyékkal áldja
    testünket a táj! Hallod,

    hogy terül a füvön a
    fény és pattan a fákon
    dallal a hajtás! csak

    csörgető fekete tücskök
    zaja dicséri most
    fűnek és fának
    jó örömét! nézd,

    a vizen, messze partok
    homályos tövén
    tükrösen fénylik
    tavaszi kedvünk! mert

    mi vagyunk most a fű,
    a fa, a part, az öröm is
    és szépszavú áldása
    a tájnak!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Utassy József: Ámulat

    Ha tóra nézel, égre látsz,
    vonuló nagy vizekre.
    Napot fáraszt a vén halász,
    fölé feszül az este.
    És fúj a szél, és leng a nád,
    egy sirály vízre csattan.
    Micsoda csók, micsoda vágy,
    micsoda alkonyat van.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ana Blandiana: Meztelen virágok

    Milyenek vajon a virágok,
    amikor senki sem néz rájuk,
    s titokban levethetik bátran
    minden ruhájuk?

    Mint mutat vajon a kamilla,
    aranyos övét ha megoldja,
    s mit sem törődve azzal, hogy látják,
    lerúgja fehér szoknya-virágát?

    Hát a nőszirom milyen látvány,
    mikor harisnya sincs a lábán,
    s amiben éjjel-nappal tanyázik,
    kék ingétől is megválik?

    A bársonyvirág milyen lehet,
    ha ruha nélkül didereg,
    s csipkés szoknyája sincsen rajta,
    pedig ugyancsak fázós fajta?

    No és milyen a cinnia
    karcsú derekát látni, ha
    vörös katrincáját ledobja
    egyenesen a porba?

    Milyen a rózsa mindenek fölött,
    ki a bál után levetkőzött,
    s szirmokból varrt ünneplő ruháját
    a virág-hercegek is megcsodálták?

    De jó lenne, ha csak egy percre,
    amit még senki se látott,
    titokban meglesni, milyenek
    a meztelen virágok!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szergej Jeszenyin: Szép jó reggelt!

    Elaludt már a sok arany csillag,
    megrebbent a tág víz tündér tükre,
    a folyóra hajnal fénye villant
    s pírt dobott a fényháló-egünkre.

    A nyírfák is mosollyal ébredtek,
    szétzilálták selyem hajfonatjuk,
    zöldszín fülbevalóik zizegtek,
    s harmatból volt ezüst ruha rajtuk.

    Lombos csalán kerítésre kúszva
    ékes gyöngyöket nyakára felvett,
    s pajkosan-bohón fülembe súgta:
    „Szép jó reggelt!”

    (Erdődi Gábor fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kányádi Sándor: Májusi kétségbeesés

    Mintha szögesdrótot hullatnának
    a láger-álmú sötét felhők:
    szúr, sziszeg az eső, szinte ráz,
    mintha árammal volna töltve,
    s hurkolódik pocsolyás
    utakra, fákra, tetőkre.

    Hol az ég?

    A törpeség mindent beborít,
    s az ember olyan gyámoltalan:
    ijedten szökken kapualjtól kapualjig,
    akinek útja van.

    Hol az ég?… Hol az ég?…

    Sehol egy résnyi rés,
    egy repedés
    a pacsirtás kedvű messzeség
    felé.

    Úgy sír, sajog az ég,
    hogy a föld is sír belé.

    Sírnak a rügybe hervadt álmok;
    sír az ázott szélben riadtan ringó
    ágak hegyén az esőcsepp pattintotta bimbó,
    a parkokban, a tereken
    zokog a szerelem.

    A kegyetlen ég
    fölitta a padokról édes melegét,

    és napok óta
    csak ontja, csak ontja:
    ömlik sűrűn a sziszegő
    szögesdrót-sűrűség.

    Ez lenne hát a májusi áldás,
    az áldott kenyérhozó
    „Ó, irtóztató, irtóztató!”

    Fuldokolnak a pocsolyák,
    fojtogatják a tavak.

    Szennyes kedvében
    folyóvá dagadt
    a patak.

    Sír a sár.

    Állok az ablaknál,
    szemem könnybe lábad,
    szánom a szerelmeseket
    és sajnálom nagyon
    a gyümölcsfákat.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kassák Lajos: Gyöngykagyló

    Madár, ha rikoltana – ne felelj rá haraggal, kedvesem
    virág, ha nyilna ablakod előtt – játékból se tépd le, kedvesem
    madár és virág két gyönyörüsége életemnek.

    Igy beszélek hozzád, kedvesem és magam értek a szóból
    Te csak élj vidáman! Élj s ha aludni térsz meg
    madár daloljon és virág nyiljon álmaidban.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Benyó Judit: Véget nem érő monológ az emberi vágyakozásról

    Vágyakozom az adakozásra, a jóságra és az örökkévalóságra –
    a tiszta csendre, melyben a kiscsikókat kiviszik a mezőre,
    az áhítatos csendre, melyben minden kivirágzik!
    Vágyakozom a táncra, mely szívemből szakad ki,
    a meleg ritmusra, mely a körben, a táncban érik!
    Vágyakozom a virágágyak virító színére,
    az esőre, melyet a szél loccsant rám,
    a micisapkás zsokéra, ki elmondja hogyan él,
    hogy mindig elkölti, amije van.
    Vágyakozom a vágtató „Hold-Szekérre”,
    a trappoló, a csattogó, izmos gyerek után,
    az álmodó, a friss szemű éjszakákra,
    melyek egyszerre több élettel kecsegtetnek!
    A körbe keringő, sugaras nappalokra,
    melyek a ruganyos földeken lépésre késztetnek,
    a lélegző, a felemelkedő, a kurjantó reggelekre,
    mikor az ember csendes és engedelmes.
    Vágyakozom a szélcsendes órákra az Alföldön –
    a mérges, hegyi fák társaságára,
    a babrálgató, a meleg-hasú szél közelségére,
    a vigasztaló és a haragos szélre!
    Vágyakozom a fázós, a bukdácsoló messzeségre,
    ahol pókok tanyáznak,
    a táltos ló emberre tekintő szemére!
    Vágyakozom anyám erős szívébe bújni!
    Vágyakozom a titáni erejűek XXI. századára!

    Forrás: Lélektől lélekig