Címke: természet

  • Mihail Jurjevics Lermontov: Ősz

    (Vámosi Pál fordítása)

    Most a föld lomboktól sárga,
    Őszi szél fut szerteszét,
    Már csak a fenyőfa rázza
    Haragoszöld levelét.

    Szántóvető sem hever le
    Szirt alá, ha nap vakít,
    Hogy virág közt kipihenje
    Félnap fáradalmait.

    Vadak félve kóborolnak,
    Mind jó rejtekhelyre les,
    Ködön át a sápadt holdnak
    Lágy ezüstje permetez.

    Forrás: Minden napra 1vers
    l

  • Radnóti Miklós

    Szerelmes vers november végén

    A pattanó szöcskék még ittmaradtak,
    de szemén már elmélyül a kék,
    sárga uraknak gazdag udvarán,
    zsákos gabonák tömött csudái
    előtt bókolunk őszi fejünkkel;

    azelőtt, ha messze jártam tőle,
    földről pipacsok véres pöttyeit s
    égről csillagokat akartam
    a hajára hozni néki és
    éhomra hordtam a csókjait;

    most fa kéne télre, tavaly az idő
    feketére verte szomszédék szőke
    lányait s idén is játszik, mert bubás
    fölleg ül most a fák fölött és holnap
    dérrel veszekszik már a harmat.

    Forrás: FB Szeretem a verseket…

  • József Attila – A hullámok lágy tánca…

    A hullámok lágy tánca s odaát
    a lombok gyenge lejtése az éjjelt
    lassudan hozták s csillagok raját
    hívták reszketni az egekre széjjel.

    Így ők. S az érzelmek is csendesen
    mozdulnak benn a szívben ringatóan,
    emlékezés visszfénye, szerelem
    hatalma ring, mint a nagy víz a tóban.

    Én nem értem, csak érzem az egészet.
    Itt tangót jár a sok lány és fiú,
    a sok számító, kedves és hiú.
    Mert ez itt egy divatos nyári fürdő.

    De némán, hiszen ráér a természet,
    a zene mögött zúg az örök erdő.

    Forrás: Kisdióvendégház.hu/balaton-versek

  • Berzsenyi Dániel – Keszthely

    Itt, a kék Balaton partja virányain,
    Hol minden mosolyog, mint az aranyvilág,
    Hol dús búzakalász rengedez a mezőn,
    S a halmok koszorús oldalain ragyog
    A százféle gyümölcs s a zamatos gerezd;

    Itt a keszthelyi zöld parton emelkedik
    A csendes Helikon. Jöjjetek, ó szelíd
    Áon szűzei, és verjetek itt lakást!
    Nézzétek, mi kies sorhegy ölelgeti
    A tér telkeit és a vizenyős lapályt;

    Itt leltek gyönyörű thessali berkeket,
    Bércforrást, susogó völgyeket és homályt.
    Gyakran múlatoz itt hínaras öblöken
    Nereus, sáskoszorús nymphaleányival;

    Gyakran zengeti itt Árion énekét
    A hold fénye alatt gerjedező vizen.
    S nézzétek, hol ama már feketült falak
    Látszatnak, menedékváratok ott vagyon!

    Ott vár titeket egy bölcs, s kebelébe zár
    Egy nagy férfi, kinek lelke periklesi
    Századnak született, s aki virágkorát
    Rómának ragyogóbb színre derítené.

    Forrás: Kisdióvendégház.hu/balaton-versek

  • Bányai Kornél – Balatoni ének

    Tüzes borainknál kedvesebb vizünk: Balaton,
    ámulva köszöntöm első csillanásaid.
    Sötét földek kövek kelyhében csodaként
    lobban zöld színed
    mint fiatal tengeri levél.

    Előttem borzongsz roppant eleven síkság,
    vakító fényt lövelve űzik egymást habjaid,
    melyek mintha a tágas égből zúdulnának távol
    titkait zúgva
    szerte a párolgó partokon.

    Vitorláid csodáljam-e, amint színeket váltó
    tükrödön lebegnek s tovatűnnek nesztelen?
    Vagy holdas este a surranó halászt, midőn
    verdeső vén hal
    húzza hálóját mint színezüst?

    Lehelleted a parti szél, erős mint a szabadság
    s úgy játszol görbe s váras dombjaid között
    üde fénnyel ragyogva mint gyermek a porban:
    minden mozgásod
    szépség, folyton támadó gyönyör.

    Ringass rohanó víz, habpelyhű bölcsőm,
    gyöngyös habjaid dalolják altatódalom.
    Mámoros szívvel halálom is jó álomként fogadnám
    s te lennél méltó
    üvegkoporsóm szép Balaton.

    Forrás: Kisdióvendégház.hu/balaton-versek

  • Nagy László – Balatonparton

    Balatonparton a nádi világban
    megbújtam egyszer, s csuda szépet láttam.
    Bóbitás nádon nádi veréb fészket,
    sás bokor alján kis vízicsibéket.

    Vad ruca moccant topogott a vízre,
    barna liléit vízi útra vitte.
    Senki se látta, csak magam csodáltam
    ott a víz partján még sokáig álltam.

    Játszott a nádas széllel és derűvel
    s hazaindultam nádi hegedűvel.

    Forrás: Kisdióvendégház.hu/balaton-versek

  • Zelk Zoltán – Készülődés

    Türelmetlen hóviharok topognak
    a meteorológiai inté-
    zet kapujában,
    maholnap megint csokrot köthetek
    varjúszárnyakból, miként minden évben,
    mert mily kopár lenne a téli ég,
    mily egyhangú a havas háztető
    e csokrok nélkül.
    Ennyivel én is hozzájárulok
    az évszak szépségeihez, a többi:
    a holdsütötte zúzmara gyémántja,
    a hómezőkön lépkedő kék árnyak,
    a fenyvesek zöld gleccsere a ködben,
    de még a jégcsap és a jégvirág is
    más költők művei.
    (Akár ide is írhatnám, melyik
    alkotás melyik költőtársamé,
    ki mestere a jégcsapfaragásnak,
    s ki az, ki tudja, mennyi fényt kíván
    az esti ág, hogy remekmű legyen?)
    Az én munkám néhány percnyi csupán,
    csak földobom madaraim az égre,
    aztán pihenhetnek
    jövő novemberig,
    nem úgy, mint szorgos társaim, akiknek
    ahány reggel és ahány délután,
    megannyi föladat –
    ezért talán illetlen is, ha szólok,
    ha végül is én figyelmeztetek:
    Közel a perc, barátaim,
    készüljünk föl a télre!

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Ábrányi Emil: Egy mezei virághoz

    Kedves virág! Nyíló tavasszal
    Törékeny élted megfogan.
    Sarjadsz, virúlsz, amíg nyarad tart,
    Pompátlanul, de boldogan.
    S ha jő az ősz: elhalsz szelíden,
    Mint gyermek-ajkon a mosoly.
    Szép hervadásod végsóhajja
    Illat gyanánt a légbe foly.

    Ó kis virág! Taníts meg engem,
    Hozzád hasonló mint legyek?
    Hogy míg nyaram tart: könnyű kedvvel
    Derűt, borút egyként vegyek…
    S ha itt az ősz, és mindenemtől,
    Amit szerettem, válni kell:
    Hogy akkor, mint te, oly nyugodtan,
    Oly szent-szelíden múljak el!

  • Juhász Gyula: Azt álmodtam…

    Azt álmodtam, hogy mind kihalt a földről
    Az ember és a föld csak élt tovább.
    Tavasszal kicsíráztak a göröngyök
    És kivirítottak a violák.
    A madarak vígábban énekeltek
    És gondtalanul járt a szende őz,
    A gólyák télre ismét útra keltek
    És százszor szebben múlt a csendes ősz.
    A börtönök küszöbét dudva verte,
    Kivirágzottak az utcakövek,
    Illat tömjéne szállt áldón az estbe
    S örökre elhervadt a gyűlölet.

  • Baka István: Évszakok

    Tavasz

    Márciusban még kisbaba, de gyorsan
    kibújnak hóvirág-tejfogai,
    áprilisban kamaszodik – az arca
    rügyek pattanásaival teli,
    s májusra nagylány – napsugár-sütővas
    bodorítja orgona-fürtjeit,
    egész nap magát cicomázza, s éjjel
    a hold tükre előtt biggyeszkedik.

    Nyár

    Hajtják a szél csikósai a búza
    kalász-sörényes, vad méneseit,
    s már dől a zápor, s fürge tűi a
    rét ingét virágosra hímezik.
    De most a felhő köpenye a villám-
    varrás mentén megreccsen s fölhasad,
    s házából, hol duzzogva ült, a rongyot
    összesöpörni kiszalad a Nap.

    Ősz

    Tegnap még puha tenyere a Szélnek
    kérges lett mára, a simogatásnak
    nem örül senki, – hát dühbe gurul,
    és végigpofozza a tájat.
    Tegnap zöld volt a lomb, s a fák között
    tarkán cikázott a madárhad,
    tarkállik most a lomb, de közte már
    nem szállnak, csak az árnyak.

    Tél

    Varjakkal gombolt hó-kabátba
    bújt a rét, de csak didereg,
    ránk a forgószél teker sálat,
    mégis majd megvesz a hideg.
    Míg be nem fed a hó, s az orrunk
    répává nem dagad vöröslőn,
    szánkóval, sível ki a dombra! –
    ott fölmelegszünk rögtön.

    Forrás: DIA — PIM