https://verskucko.com

Címke: természet

  • Reviczky Gyula: Az erdő

    Szeretem fáid zizzenését,
    Rejtelmes árnyvilágodat.
    Ha elgyötört a gond, a kétség,
    Hűn őrizték meg titkomat.
    Szívemnek rejtett gerjedését
    Fűnek-fának ki nem beszélték.
    Erdő, te jó vagy s részvevő:
    Rejtsd el, ki bús és szenvedő.

    Beh jó sötétzöld fáid árnya,
    Ha izzó égről tűz a nap
    Ha meg vagy sértve, megalázva:
    Pihend ki erdőben magad.
    Oh mert a harcz, a földi lárma
    Elnémul e zengő magányba’,
    Ahonnan mit se lát szemed,
    Csak szelíden kéklő eget.

    Szellőtül ringó kebeledre
    Boruljon, ki magányt óhajt.
    A fák pajzánul enyelegve
    Gúnyolnak itt minden sóhajt.
    Kinek nem jő meg itt a kedve –
    Már élve holt, el van temetve,
    Ki téged, erdő, nem szeret:
    Még nem örült, nem szenvedett.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Lesznai Anna: Rémület

    Elsőfű fiatal csikó
    lépdel virágos réteken
    akár a lányka kényesen
    lép át kacér kis vétkeken.

    Tompora felett göndör fürtöt
    épp most hányt a buja akác
    az orgona is orgonál
    nászos határ amerre látsz.

    A busa fejű kis csikó
    szeme felszippantja a rétet
    szomjas tekintete latolja
    a szétterített legelőket
    orrcimpája remegve csalja
    ide a messzi égi kéket.

    Dajkája emlőjét feledve
    szimatolja mi jó van itt?
    Elrúgja vékony lábait
    testében ősi füvek nedve
    buzog fel, nyújtózik, örül
    habozva kering még kicsit
    kövérhasú kancák körül.

    Felágaskodik hirtelen
    övé a vágytelt végtelen.

    De mi történt? Megtorpan, reszket
    s mint aki drága kincset vesztett
    most veszi észre… keble dobban
    remegve áll a felvert porban
    dehogy mozdulna többet el
    feszült inakkal vesztegel.

    Most riadt meg először életében
    a halál fürdik téveteg szemében.

    Fellegek árnya vagy akácfa ága
    szórta a rémet boldog iramára:
    itt van s áthághatatlan nagyra nőtt!
    Ezentúl mindig látni fogja Őt.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Babits Mihály: [Szeretnél élni kék hullám alatt…]

    Szeretnél élni kék hullám alatt
    és hajókázni Némo kapitánnyal?
    Mély tenger ismeretlen csábu mélyén
    szemlélni sok csodát: kövér halat
    aranykigyót, fejlábu szörnyeket
    rejtelmes formát, tajtékot, tarajt,
    virágot, mely, megnézve, mégis állat
    sok nagy halat: sok néma kis hal átkát
    tengeri pókot, polypot, tünő
    aranyzöld foszlányt, csillogó korált,
    csillogó korál cifra palotáit?
    szeretnél járni kék hullám alatt?

    Tengerben élünk; – mert mi más e lég,
    melyet beszívok, mely köröttem árad

    • felnézek: látom; mozdulok: megérzem –
      az ég – a szél – mi más e kék özön,
      e légözön, (többször szelíd, de néha
      orkáni vad, s hideg, s meleg) mi más
      mint a titáni térnek óceánja?
      melynek lakója s útazója, én
      elemnek érzem, melyben élek és
      melyben halok s mely nélkül meghalok.
      Ez óceánban nézz körül ha vágysz
      szemlélni sok csudát: kövér halat
      aranykigyót, fejlábu szörnyeket
      rejtelmes formát, tajtékot, tarajt
      virágot, mely megnézve mégis állat

    s sok nagy halat: sok néma kis hal átkát
    tengeri pókot, polypot, tünő
    aranyzöld foszlányt csillogó korált
    csillogó korál cifra palotáit.

    Szeretsz-e élni kék hullám alatt?

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kányádi Sándor: Napsugár-hívogató

    Tavaszutó, nyárelő,
    meggyet érlelő,
    mézillatú napsugár,
    bújj elő!

    Tavaszutó, nyárelő,
    mézet pergető,
    búzasárga napsugár,
    bújj elő!

    Tavaszutó, nyárelő,
    búzát érlelő,
    barna bőrű napsugár,
    bújj elő!

    Tavaszutó, nyárelő,
    bőrünk perzselő,
    júniusi napsugár,
    bújj elő!

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Babits Mihály: Nyár

    Esik a nap!
    Szakad a súlyos, sűrü zápor
    zuhogva istenigazából.
    Állok, s nyakamba hull a lángderűs ég!
    Óh gyönyörűség!

    Részeg darázs
    ráng körülöttem tág körökben,
    ide röppen és oda röppen:
    visszatérő csapongás, lenge hűség…
    Óh gyönyörűség!

    Hangos virág
    kiált, bíbor szinekkel esdve,
    hogy jöjjön már a bíbor estve,
    hogy halk pohárka harmatok lehűtsék:
    Óh gyönyörűség!

    Tornác fölött
    szédülve és legyet riasztva
    fúl a cseléd, liheg a gazda;
    álmai: friss sörök, mély pince, hűs jég…
    Óh gyönyörűség!

    Boldog a nap:
    de boldogság a vágy gyürűsse!
    Boldog a nap, s vágyik a hűsre…
    Szeretlek s bújok tőled, lángderűs ég!
    Óh gyönyörűség!

    Forrás: Szeretem a verseket

  • József Attila: Napszonett

    A vén diványon hentereg a Nap,
    Magával hozta erdők illatát
    S kinek örömből semmi sem maradt,
    Vidultan nézem én kopott diák.

    Hogy nyújtózik, milyen kacér, hamis!
    Aranyhajával elborítja arcom,
    Lágy csókja éri rezgő ajkam is,
    Ölébe békén árva főmet hajtom.

    – Ó Nap, a csókod új életre kelt,
    Ha símogat selyem hajad, még élek;
    Rossz idegem új ösztönökre lelt.

    Maradj örökre – éjszaka lesz, félek,
    Az éjnek oly riasztó árnya van
    S ó jaj, nem gyújthatom föl önmagam!

    1. okt.

    Forrás: MEK

  • Áprily Lajos: Június 21

    1.

    Az esztendő ma átbillent az ormán,
    lejtője várja: nyári s őszi rét,
    és lenn az őszi táj alatt, mogorván
    komor vidék: a téli vaksötét.

    2.

    De láttad-é, ha fogy homálya,
    s újból emelkedőre hág?
    Március és május csodája
    s csodákon túl új csúcsa várja,
    s tágul élet, tágul világ.

    Forrás: Meglepetésvers.hu

  • Radnóti Miklós: Június

    Nézz csak körül, most dél van és csodát látsz,
    az ég derűs, nincs homlokán redő,
    utak mentén virágzik mind az ákác,
    a csermelynek arany taréja nő

    s a fényes levegőbe villogó
    jeleket ír egy lustán hősködő
    gyémántos testű nagy szitakötő.

    Forrás: Meglepetésvers.hu

  • Erdélyi József: Tavaszi ország

    Vadvizeket borzol a szél,
    kék a tükrük, mint az acél;
    selyemkendő a zöld mező,
    belé a Nap virágot sző.

    Künn legelész már a jószág,
    ilyenkor szép ez az ország:
    nem papoké, nem uraké,
    hanem a napsugaraké.

    Árok parton nyit a kökény, –
    sose búsulj, szegény legény:
    jut neked is egy szál pendely
    tele tüzes szerelemmel.

    Most virágzik fűzfa-nyárfa,
    most örüljön minden árva:
    ég az apja, föld az anyja,
    testvére a küzdő hangya.

    Sárga virág a zöld réten,
    kis pacsirta a kék égen;
    nem szánt, nem vet, csak énekel,
    nem kérdi, hogy kit érdekel…

    Forrás: Meglepetésvers.hu

  • József Attila: Isten

    Láttam Uram, a hegyeidet
    S olyan kicsike vagyok én.
    Szeretnék nagy lenni, hozzád hasonló,
    Hogy küszöbödre ülhessek, Uram.
    Odatenném a szívemet,
    De apró szívem hogy tetszene néked?
    Roppant hegyeid dobogásában
    Elvész ő gyönge dadogása
    S ágyam alatt hál meg a bánat:
    Mért nem tudom hát sokkal szebben?
    Mint a hegyek és mint a füvek
    Szívükben szép zöld tüzek égnek
    Hogy az elfáradt bogarak mind hazatalálnak, ha esteledik
    S te nyitott tenyérrel, térdig csobogó nyugalomban
    Ott állsz az útjuk végén –
    Meg nem zavarlak, én Uram,
    Elnézel kis virágaink fölött.

    Forrás: Lélektől lélekig