Hallod a harmat gurulását,
hallod az esőcseppeket?
hallod a lepkék szárnycsapását
s ha egy homokszem megreped?
Forrás: Lélektől lélekig
Címke: természet
-
Zelk Zoltán: (Hallod?)
-
Sárhelyi Erika: Naplemente
A fény csuklik keresztbe az ágon,
Reszketőn, mint lágy tavaszi szellő.
Szelíd lankák közt búcsúzik a Nap,
Kendője bíbor palástú felhő.Megnőnek az árnyak, hív a távol,
Sötétkék bársony hegyek intenek.
Hangok élednek szunnyadó fűben,
Pislognak aprócska, tünde fények.Rezgőn izzik egy röpke pillanat,
Majd a valót elnyeli a sötét.
Csendhangok születnek a táj ölén,
Az éj felölti ében köntösét.Forrás: Lélektől lélekig
-
Gérard de Nerval: Intés
Ember, ne hidd, hogy csak magad gondolkodol
világunkon, ahol mindenből zeng az élet!
Erőket gyűrsz le s mégis szolgaság a béred
s agyadra nem szorul a mindenség sehol.Az állatból hozzád szellemek ajka szól
és mindegyik virág kibomlott szirmu lélek;
az örök szerelem titkát őrzik a fémek;
„érez minden dolog” s mind lényedig hatol.Félj: a világtalan fal szemmel tartja lépted, –
igéket rejteget a holtnak hitt anyag:
ne tartsd hát esztelen céljaid eszközének!A sötét lényekben istenek alszanak;
s mint szem, mit héj s a pillák rejtve tartanak:
szűz szellem ég a kő kemény kérge alatt!(Képes Géza fordítása)
Forrás: Lélektől lélekig
-
Sík Sándor: A tó lelke
Állottam hosszan, hallgatag,
A fák alatt, a tó felett.
Halvány holdfény a gallyakat
Sugárba vonva reszketett.
Ködben, homályban állt a tó,
A légben néma mély igézet,
Félálmodásba ringató.A tónak lelke megigézett.
Levél se mozdul, nesz se szól.
Hallgat a víz, szunnyad a szél.
Hullám közül, a víz alól,
A sejtelem világa kél.
A tó beszél. Én hallgatom.
S a vízbe nézek, egyre nézek.
Élek?… Nem élek?… Álmodom?…A tónak lelke megigézett.
Testetlenül és nesztelen
Hűvös sugalmak rajja kel,
És átszűrődik lelkemen.
A tó, a tó titkot lehel.
Átsző mindent e lehelet.
Minden titok, amerre nézek.
Nedves köd ül a táj felett.A tónak lelke megigézett.
Homály, homály! Minden homály!
Ez a chaos! Ez a setét!
A némaság ős lelke száll
Nagy szürke szárnyon szerteszét.
A nagy szárny zajtalan suhan.
Még nincs napfény. Még nincsen élet.
Az anyag áll csak hangtalan.A tónak lelke megigézett.
A némaságba belevesz
A gondolat, a képzelet.
Igen, az első reggel ez:
A Lélek a vizek felett.
Elömlik, áthat mindenen.
Csak egyet látok, egyet érzek:
A végtelen! A végtelen!A tónak lelke megigézett.
És halkan és önkénytelen
Imádság fogan ajkamon
Arcod előtt, ó Végtelen.
Imádkozom, imádkozom.
És bennem föllobog a fény:
Mely elveszett a vak homályban,
A Fényes Végtelen ölén
A lelkem, a lelkem megtaláltam!Forrás: Lélektől lélekig
-
Illyés Gyula – Üvegvilág
Áttetsző, üveges lett
a lomb a fán,
bíbor és barna és csont-
szín porcelán.
Tartják a fák japáni
csészéiket,
félvén moccanni – óh, ha
leesik egy!Csupa fény a gyümölcsös
és reszketés,
mint egy üveg- és lámpa-
kereskedés.
„Vigyázz! – hallom szívemben –
ügyelj, nehogy
eltörj valamit abból,
ami ragyog!…”Pedig micsoda kéj volt,
kamasz öröm,
megrázni őszi fákat,
s állni özön-
aranyuk zuhanyában –
Milyen csodás
halál volt az a fény- és
színzuhogás!Megyek csöndesen már a
japánvörös
készleteikkel álló
meggyfák között;
fáj és fáj minden szépség,
mi leesik,
féltem a föld törékeny
értékeit.Üveges, áttetsző már
nemcsak a fák
világa, áttetsző az
egész világ.
Áttetsző szívek, arcok,
lengetegek! –
Meddig kímél az őszi szél még
benneteket?Nincs szél még, napsütésben
áll és ragyog
kert és teremtés. Annál
fájóbb, ahogy
a mozdulatlan fákról
egy-egy üveg-
levél – halotti csöndben –
alálebeg.Forrás: Lélektől lélekig
-
Sík Sándor – A Vág ritmusai
A Vág születése
Reggel, ragyogó.
Rezgő füveken
Hűs hajnal harmata csillog.
– Születő nap, ébredő hegyormok,
Kelő világ, köszöntelek!Repeső reggeli szellőn,
Zúgó rengetegek
Rejtelmes öléről
Ama hajdani hajnal
Himnusza száll,
Kitörő nagy erők,
Omló hatalmak,
Születő világok
Ritmusai.Ti komoly hegyek itt koszorúban,
Keresztapái ti a Vágnak,
Beszéljetek ama napról,
Amikor leküzdte a kő erejét
A teremtő vizek hatalma,
Mikor kitört az ár,
És megszületett az új világ.Itt morajlott a tenger,
A hegytitánok lelke.
Innen akart alárohanni
A hívogató völgyi világba.
De a bércek lánca
Azt mondta: Nem!Ide folytak mind, mind,
Az erdők könnyei:
Kicsiny patakok,
A hegyek haragja:
Rohanón letörő vizek árja.
Ide küldte a föld
Tűzmelle hevét:
A mélységből a magasba szökő
Források erét.
Törtetve törtetett
Mind, mind lefelé.
De a kemény kőporkolábok ajka
Azt mondta: Nem!Itt forrt a tenger ölén,
Itt küzdött pihenéstelenül
A sziklavilágok minden ereje.
Itt ásta a kő kebelét
Omló vizek hatalma.
Itt küldte szét
A vad áradatokat
Rontó haragja a tenger szívének.
A hallgató habok
Itt zúgtak harci éneket.Sirályok vijjogó dalában,
Üvöltő szélvészek szavában,
Itt született meg a tengerek ajkán
Világteremtő harcok himnusza.De a mogorva sziklazsarnok
Azt mondta: Nem!És egy csatás nagy éjszakán
Fölkelt a tenger.
Zúgtak az erdők,
Zúgtak az ormok,
A vizek tomboltak
Szilajon, szilajon.
Vad szelek jártak,
A völgyek nyögtek,
Sziklák dübörögtek,
Villámok kerengtek,
Sziklasorok rengtek.
Az árban, a zajban, az éjben
Ropogva ropogtak a mélyben
A kővilág ős gyökerei mind.
– Fölkelt a tenger!Az ébredő hajnal
Egy új világot látott megszületni,
Egy ifjú, győzelmes világot.
Széttört a szirtbilincs,
Győző vizek árja
Hömpölyögve rohant le
A völgy szorosán.Mikor a születő napfény
Kilebbent a hegyek fölé:
Lenn, magavájta ösvényén,
Életet ontó ifjú vizével,
Hullámai ringva-dalolva
Győző erők dalát,
Megszületett a hegyek folyója,
Megszületett a Vág.Forrás: Lélektől lélekig
-
Sík Sándor – Szóló sziklák között
Állottam a völgy fenekén,
Szédületes sziklák szorosán,
És néztem a mélyből
Az égreszökő magasokba.
Haragoszöld fenyveseken túl
Meredek, nagy szürke falak,
Tarkahomlokú, roppant sziklaapák
Meredeztek elő
Idegen magasokba.Nekem, állónak szűk út szorosán,
Bújó völgy sárborított fenekén,
Szirtekközi szélben
Szólottak a sziklák.„Mit akarsz köztünk,
Por gyermeke, szólj.
Férgek fia, föld unokája,
Mit akarsz a magasban,
Sártaposó?
Ez itt az erők kőszáli világa,
A keménység kőbirodalma,
Ez a sziklavilág.
Itt semmi sem él,
Füvet se, fenyőt se találsz,
Ez itt a halál testvérbirodalma.
Itten csak a felhők
Bús tábora jár,
Csak a förgetegek,
Szilajon rohanó szelek ajka dalol
Rettentő énekeket,
Miket emberi fülnek
Meghallani nem jó.
Hangjukra a vér tüze megfagy,
Fátyol fut a szemre,
Kemény köveken
Megcsúszik a láb.A sziklavilág nem az embereké.
Ez itt az erők kőszáli világa;
Férgek fia, sár unokája,
Mit akarsz te közöttünk?”Így szóltak a sziklák.
Felszökve helyemről
Felkúsztam a kőmagasokba,
És szívtam az ormi szelet,
S megtelt a szívem
A kemény nagyság,
Az égreszökő nagy erők
Érzéseivel.
S leszálltam a völgybe,
S hallottam verni völgynek
Lágy szíve erét.
És zöld puha pázsit ölén
Csörgő kicsi forrás
Kristály vize mellől:
Az égreszökő magasokba,
A sziklavilágba
Úgy néztem föl, mosolyogva.Forrás: Lélektől lélekig
-
Wass Albert: A bércek énekelnek
Szeretett Apámnak ajánlom
A bércek énekelnek.
Hallottad már,
mikor az esti-kék hegyek csoportja
egy dörgedelmes ősvitába kezd?Halvány lilán mikor leszáll az est,
s a völgyben puska robbant zord halált,
hallottad már a félelmes zenét:
az őserdők felharsogó szavát?A rianást, amely követve nyomba’
a hang után a végtelenbe fáj,
s fülekbe zúg: bujkáló idegen,
a végtelen szentség előtt megállj!És a vadász, ki lent a szőke völgyben
csodálkozva a bérctetőre torpad,
vad félelmében énekelni kezd,
s önhangjától ijedten összeborzad.Forrás: Lélektől lélekig
-
Áprily Lajos: Ajánlás
Ne haragudj. A rét deres volt,
a havasok nagyon lilák,
s az erdő óriás vörös folt,
ne haragudj: nem volt virág.De puszta kézzel mégse jöttem:
hol a halál nagyon zenél,
sziromtalan csokrot kötöttem,
piros bogyó, piros levél.S most add a lelked: karcsú váza,
mely őrzi még a nyár borát –
s a hervadás vörös varázsa
most ráborítja bíborát.Forrás: Lélektől lélekig
-
Kaffka Margit – Primavéra
Csak halkan járj, halkan.
A fűszálakra vigyázzunk!
– Megérzi a sok gyökér lenn.
Vigyázva járjunk, – halkan!Hogy néznek e fiatal fák,
Mert a kezemet megfogtad!
Nem, nem is mireánk néznek,
– Tán bölcsek e fiatal fák?Én nem megyek tovább innét!
– A tó szeme most kinyílott,
Reggel van, árny van, a tó mély…
Én nem tudok elmenni innét.Te várj meg engem a parton…
A tóba lenn egy mese-rét van.
Ha feljövök – ezer év múlva, –
Légy te a parton!Forrás: Lélektől lélekig
