Címke: természet

  • Weöres Sándor: Boldog

    Boldog a levegő, e híg kő,
    mikor elvegyül
    az élő ember-lehelettel,

    boldog a csönd,
    ha meghalhat az emberi daltól,

    boldog, boldog a víz sodra,
    amint az emberi szívdobogás
    elevensége telíti,

    és boldog a szín, évszakonként
    változva az emberi arcon,

    ó, boldog a sok dajkáló elem,
    csak ember kivánna
    önmagának örülni
    és boldogtalan.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Tóth Árpád: SÖTÉTEDIK…

    Sötétedik. – Az esti napfény távozó tüzét
    Hunyorgatják még álmosan a csendes ormok,
    S az alkony, mint gyászfátylas, bús bibornok,
    Utolsó áldását a búsan felvonagló tájon csendben hinti szét.

    Midőn feléd lábujjhegyen az Álom közelít,
    Légy áldva, táj, te derűs, pihenj, ki szültél szőke Aratást és édesajkú Szüretet,
    S ki rabtartódat, az embert, bölcs mosollyal tűröd, táplálod s szereted,
    S várod nagy türelmesen, hogy bölcs lesz végre, mint te és szelíd.

    Feledd, hogy görcs kezében most a kard
    Ős, barbár fénnyel villog, s hogy ezer
    Új és finom csudájuk rútra vetkezett, s lőn gyilkolásra szörnyü szer,
    S ki már hozzád tért s arat, és… szívedre elfektette, óvd meg és takard.
    Szorítsd erősen kebledhez, fülei immár mit se halljanak,
    Szétlankadt ajka közé ágyazd mécsvirág bogos, némító gyökerét,
    Ne hallja már, hogy a szél oly furcsán szól,
    Minthogyha sírást hozna, halk ezüstöt, gyerekét,
    Mert tán halottul is még sóhajra hajolna össze a két vértelen ajak.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Arszenyij Tarkovszkij: Az ősz utolsó napja

    Az ősz utolsó napjai peregtek,
    S én alkonyán
    Epénél keserűbb,
    Szomorusággal terhes életemnek
    Jutottam
    Egy névtelen, levéltelen vadonba,
    A tejfehér köd
    Mozdíthatatlan,
    Hatalmas búrája alá,
    Hol a megőszült
    Ágakról könnycseppek potyogtak,
    Oly tiszták,
    Amilyeneket csak a fák hullatnak a
    Minden színt megfakító tél előtt.
    S ekkor csodásan
    Az alkonyati rőt
    Felhők mögül elővillant a kék,
    Mint júniusban, és az eljövendő
    Napok fényében tündökölt a múltam,
    S felsírt az erdő, várva az azúrban
    Kavargó, boldog viharok jövetelét,
    Melyekkel termő áldást küld az ég,
    S rázendített a cinkék kórusa,
    Akár egy földtől mennyekig futó
    Klaviatúra billentyűsora.

    (Fordította: Baka István)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kányádi Sándor: Mióta élek…

    Mióta élek, panaszok
    rengetegében járok,
    sárgult siránkozások
    vastag avarán taposok.

    Évezredes a holt avar,
    rálépek kíméletlen,
    de a most hulló fölkavar,
    s a lábam visszaretten,

    még akkor is, ha semmiség:
    kis galagonya, nyír, som;
    fölfognám mindnek levelét:
    az én erdőm ne sírjon.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Erdős Olga: Tegnap-ma-holnap

    Tegnap
    Még zöldaranyban álltak a fák,
    és rózsakék volt a kora este.
    De tudtuk, utolsót sóhajt a nyár,
    és beleremeg bágyadt teste.

    Ma
    Ködfolttal ébreszt az őszi reggel,
    a kertvégi nádas vöröslő hajnala.
    Emléked elsárgul a levelekkel,
    de velem marad tavaszunk dallama.

    Holnap
    Meztelen nyújtóznak felém az ágak,
    meghitt ösvényünk hópaplan fedi.
    Vakító fehéren tiszták a vágyak,
    ha a Nap sugarát ajkamon feledi.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Áprily Lajos: Az illanó szín

    A derű színe. Eljátszik velem,
    finom kék csíkot húz a lelkemen,
    múlót, amilyent szajkó szárnya von
    völgyünk felett, borongó, hűs napon.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Nemes Nagy Ágnes: [Elveszett hangok ülnek itt]

    Elveszett hangok ülnek itt
    apró bokrokban, szárazon,
    egy hangot adj, egy hangot adj,
    szikkadtan is felfuttatom,
    egy jerikói-rózsa-hang,
    egy reszelős ördögszekér,
    egy szürke, fekete, szürke, zörgő
    szakadt gubanc-gyökér,
    szakadtan is csak karikázzon,
    szálljon, kerek tövis-köteg,
    zizegje szét avar csomókkal
    az elnémult természetet –

    Forrás: Lélektől lélekig

  • William Blake: A REGGELHEZ

    Ó, szent szűz, hófehérben! tárd az ég
    Arany kapuját, és suhanj, suhanj;
    Ébressz mennyei hajnalt, keltsd kelet
    Kamráin a fényt, és hozd el a mézes
    Harmatot, megcsillantva nappalunkat.
    Sugárzó reggel, köszöntsd a napot,
    E korán kelő vadászt, ó, jelenj meg
    Koturnusodban dombhajlatainkon.

    Tandori Dezső fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Bella István: Hallasz-e engem?

    Miért tündöklenek a téli ágak?
    – Az ónlemez levegő megfényesül,
    ágak tükrében te futsz ruhátlan,
    gyümölcsöt eszel meztelenül.

    Bezárt házak: rügyek csüggnek a fákon,
    te laksz mindben és te nyitsz ablakot,
    s te hajolsz ki mindből fehérruhásan,
    a levegő zúgását hallgatod.

    Hallasz-e engem? Mint a fű, olyan csöndben
    növök körötted, meg is halhatok –
    Azt is hihetnéd, ha nagyobbat zökken
    szívem: kavics sír, félős fény vacog.

    Látsz-e még engem? Gyökereidben alszom.
    Tél fed, de lélegzetem átüti
    a föld kérgét is, a hóba jeleket rajzol.

    Olvasd el betűit.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Paul Verlaine: Pásztoróra

    Piros a hold, dereng a láthatár;
    párologva alszik az esti rét a
    táncoló ködben; kuruttyol a béka,
    s a nád fölött a szél borzongva jár.

    A vízirózsa kelyhét már bezárta;
    nagymessze nyárfák vonala lebeg;
    sorakozó, nyurga kísértetek;
    bokrok alján bolyong a fénybogárka.

    A kuvik ébred, szárnyai a mély
    homályban nesztelen-puhán eveznek,
    a zenit tompa fényben állva reszket;
    kigyúl a fehér Vénusz: itt az Éj.

    / Szabó Lőrinc fordítása /

    Forrás: Lélektől lélekig