https://verskucko.com

Címke: természet

  • Csorba Győző: Látvány

    Megy az őszi ég megy keletnek
    Köd is fakítja már zöldjét a leveleknek

    Megy az őszi ég üresen
    Nem kuszálja madarak röpte sem

    A fa is a fű is költözik
    kéreg mögé föld alá rejtezik

    Nem messzebb-e mint a madár?
    És visszatalál-e ha jönne már?

    Kályhát készítsz begyújtsz bölcsen tudod te:
    szüksége van a testnek a melegre

    s a léleknek hisz rémült éjszakákon
    ott ülsz mellettem ülsz az ágyon

    ódivatú orvos aki
    meleggel vágysz mindent gyógyítani

    de akinél bármely bajomban
    jobb orvosra eddig még nem akadtam

    ki az őszt is csak látvánnyá teszed
    ahogy viszi a bodros-kék eget.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kölcsey Ferenc: A fantázia

    Boríts el édes álmaiddal,
    Szép hölgy, arany Fantázia!
    Rengetvén gyönge karjaiddal,
    Mint Ámorát Idália.
    Bükkjeimnek biztos éjjelében
    Érzem balzsamlehelleted,
    S a fülmiléknek énekében
    Szól hozzám bájos zengzeted.

    Kebledben andalogva bírom
    Ismét lyánykám szerelmeit,
    Kebledben andalogva sírom
    Vesztésem néma könnyeit.
    Váltó örömnek s fájdalomnak
    Igy olvadván érzésiben,
    A bánatok kevésbé nyomnak,
    S a szűk öröm szentté leszen.

    Tekintetem hat a jövőre,
    S lehullnak a kék kárpitok,
    Merengve néz a múlt időre,
    S újabb lángokra lobbanok.
    A szűk jelenlét szétröpíti
    Kevés búját örömivel,
    Ösvényimet virág teríti,
    A balszerencsét szép lepel.

    Így él a szilfné fellegében
    Rengvén zefír hűs szárnyain,
    Leszáll, s szent berkek éjjelében
    Kedvesnek olvad karjain.
    Így él a lepke rózsaszájjal
    Csókolván Flóra kedvesét,
    S szerelme ölében égi bájjal
    Leéli boldog életét.

    Sződemeter, 1811. augusztus 10.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kamarás Klára: Őszi levél

    Ez már egy másik ősz… a fáradt.
    Szél kerget tört virágot, ágat.
    Hová lett az arany lomb,
    lángoló szép levelek
    tarka varázsa?
    Elmúltak… mint az idő
    lásd, együtt süllyestek a sárba.
    Dér fedi már a mezőt,
    mint szívem a bánat…
    Fázós köd fekszik a tájon…
    Vágyom utánad…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kamarás Klára: Add a kezed

    Már hideg párát ont az őszi rét,
    ó add nekem a kezed melegét!
    Ha ránk borul a téli alkonyat,
    tán elfelejtünk tavaszt, víg nyarat…
    s ha csengős szánon új csapat halad,
    aludd mellettem téli álmodat…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szécsi Margit: Oltalom

    Domború köd a házon
    Ma egész nap henyéltem
    Boldog daganat ködből
    Napnyugovás: fehérben

    Áldott mesém mi lenne:
    kinti áhítat mása
    Vánkos-kötésű könyvből
    vadlúd kiáltozása

    Kamra most minden élet
    Tapogató szabadság
    Végzetes szívburokban
    titkos értelmű kamrák

    Égi és földi jószág
    fehér vakságból gyermek
    Elérhető csodát vél
    Szárnyat a szárnya mellett

    Hisszük: közel az isten
    s a fejsze, tuskónk mellett
    Embert és vad vadacskát
    szép tévedés melenget

    Ami kívül csalódik
    itt van, de fénybe-zárva
    Szobám fűtött és cifra:
    egy kannibálnak álma

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Wass Albert: Csillagvirágok

    Mikor a tavasz osztja csókjait,
    S a zöld erdőkön napsugár ragyog,
    Felébrednek a nedves pázsiton
    Piciny, fehér kis földi csillagok…

    A harmatcseppes rétek bársonyára
    Fehéren hull ezer csillagvirág,
    Felette lágyan elsuhog a szellő,
    S az erdő szélén intenek a fák…

    Volt egyszer egy csillag… fényes… ragyogó,
    Ezüst sugártól tündökölt az ég,
    Reggel is sokáig oltotta
    Erős fényét a kékes messzeség…

    Egyszer meglátott valahol
    Egy sápadt fényű testvér csillagot…
    De elvesztette… s keserves bánatában
    A horizonton végig vágtatott…

    Aztán széthullott… ezer kis vadvirágra,
    S a földre hullva többé nem ragyog…
    A tölgyfaerdők pázsit szőnyegén
    Keresik azt a sápadt csillagot…

    Verseim piciny csillagvirágok,
    S én egy olyan hulló csillag vagyok,
    Ezer darabra tépve lelkemet
    Keresem azt a testvér csillagot…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Wass Albert: Hangulatok

    Halljátok-e? a kékes hegygerincen
    felharsant már az őszi hallali.
    Ugye, nem tudtok most csapongó szívvel
    rügy-pattanó Napkeltét vallani?

    Pedig a sárga lomb: az is virág,
    és a halálban lappang már az élet,
    mely összeomló múlt-romokból éled.

    Higyjétek el: csak hangulat az élet.

    Higyjétek el: a nyári arculat,
    s az őszi fák borongó arculatja,
    csak hangulat, és újabb hangulat.

    S higyjétek el nekem,
    hogy a halálban nincsen veszteség,
    hogy a halál csak újabb fordulat:

    mert minden hangulat egy élet,
    és minden élet csak egy hangulat.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Takáts Gyula: Esti látomások

    Holdtól világít a kemence fala.
    Gazból a tücskök dicsérik fényit,
    s halk danájuk, mint a kék homály úgy leng,
    elrejtve az est táruló mélyit.

    A présház mögött a végtelen guggol.
    Vágyától fénylik a baglyok szeme,
    s titka kilóg a zöldes éji zugból.

    Már csak köd mintázza a konok valót.
    Test nélkül lengnek dombok és a fák,
    s mint kit az óra egy új elembe szült,
    anyagán, mint üvegen nézek át.

    A távol, mint hű kutya közelbe jött,
    s a sok titok, mint tarka csirkeraj,
    tenyeremből eszik a palánk mögött.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Váci Mihály: Ezüst

    A haranghúzás sötét pillangói
    a virágokra selymesen leülnek;
    parányi dolgokra tűzi az ünnep
    jámbor címerű játék-lobogóit.

    Az udvarok hűs rajzosra seperve,
    az utcán harsog a locsolt pázsit,
    a csend arany legyekkel muzsikás itt,
    lábam elé száll inni a gerle.

    A gyermek-ujjú szél ihleti lágyan
    a levelek ezüstjét s meghatottan
    felszállanak remegő sóhajokban
    a jegenyék a lángralobbant nyárban.

    A csend gyűrűtlen zöld tavába hajlik,
    mint fűzfaág, egy tört, szomorú ének;
    s eszembe jutsz, mint nyárfa levelének
    ezüstfonákja ég egy pillanatnyit.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Váci Mihály: Szendergés

    Keblemre bújtál és felmelegedtem,
    mint zsálya hantjaival a lapály,
    ha füvön lépő, terelgető estében
    puhán pihen s fehéren rajt a nyáj.

    Oly könnyű voltál, fűszálat se hajtó,
    mint alvó báránykák halk szendere,
    s oly leheletnyi, mint térdhajtva alvó
    nagy nyájak párázó lélegzete.

    Tartottalak, mint lebegő kis pázsit,
    s a szívem oly óva, halkan dobogott,
    őrizve széledező szunnyadásid,
    mint nyáj körül ha járnak pásztorok.

    Forrás: Lélektől lélekig