https://verskucko.com

Címke: természet

  • Pogány Zoltán – Október, itt

    Ősi földön elfeküdve
    nyújtózik az esti táj…
    pihen örök égi üdve,
    szép e Torna-menti báj!
    És szőkül már a Bérc-i domb;
    mert újra hull az őszi lomb.

    Szénával friss fű paroláz,
    szárazan kezébe csap…
    mezőkön sincs búzakalász,
    torsa mered égbe csak.
    És süppedős a Bérc-i domb;
    mert újra hull az őszi lomb.

    Szórja bogyóit a bodza,
    fekete gyöngy mindahány…
    erdők dalát szellő hozza,
    zsengén kacag, mint a lány.
    És álmot lát a Bérc-i domb;
    mert újra hull az őszi lomb.

    Gyűlnek fölmorajló felhők,
    égi hangjuk megremeg…
    csillagok pislannak, itt ők
    rakoncátlan ékszerek.
    És jajgat, ott, a Bérc-i domb;
    mert újra hull az őszi lomb.

    E földet óvó sejtelem
    volt is, lesz is mindig tán…
    a szívekhez nőtt végtelen
    dérpaplanba búj sután.
    És elszunnyad a Bérc-i domb;
    mert újra hull az őszi lomb.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • William Butler Yeats: Innisfree

    (The Lake of Innisfree)

    Indulok én s megyek most, Innisfreebe megyek,
    S kunyhót rakok, fala sár lesz, s nád és sás a tető:
    Lesz méhkasom, s kilenc sor babot is ültetek,
    S csak nekem zümmög a mező.

    Ott majd megbékül a szívem, mert békét hoz fehér
    Fátylával a reggel, amelyhez a tücsök citeráz;
    Az éjfél csupa derengés, csupa izzás a dél,
    S az est csupa szárnycsattogás.

    Indulok és megyek most, mert éj-nap a parti fövény
    S a víz játéka ringat, a tavi muzsika;
    Ha megállok a járdán, vagy az utca közepén:
    Szívemben csobog a dala.

    Fordította: Szabó Lőrinc

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • Juhász Gyula: Ne bántsátok a lombokat

    Ne bántsátok a lombokat:
    susogta George Sand a halál előtt.
    Nem értették meg, én megértem őt.

    Ne bántsátok a lombokat,
    hadd nőjenek, viruljanak az égre,
    hadd mosolyogjanak napban, esőben,
    hadd ringassák a békés fészkeket,
    küldjék magasba a rigók dalát.

    Hadd boruljanak össze boldogan,
    ha alattuk a szerelem tanyázik,
    és hadd terítsenek álompalástot
    az élettől elfáradt vándorokra.

    Ne bántsátok a lombokat,
    hadd játsszanak alattuk gyermekek,
    akik az első lépést most teszik,
    tipegve ismeretlen cél felé,
    és hadd pihenjenek meg a halottak
    zöld sátraik alatt a rögök ágyán,
    ne bántsátok a lombokat, ti élők!

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • Gámentzy Eduárd: Ma egész nap

    Ma egész nap itt voltál velem!
    Vittelek át a hegyeken.
    Erdőkön, mezőkön, patakon,
    Túl a szomorú napokon.

    Ma egész nap itt voltál velem!
    Virágot szedtünk a réteken.
    Nevettünk, játszottunk boldogan,
    Néztek a fák közül sokan.

    S a barátaim, a farkasok,
    Olyan szelíden álltak ott!
    – Lábukhoz ültek a madarak…
    Amikor megmutattalak.

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • Federico García Lorca: Szürke ágú gyalogszeder

    Te szürke ágú, szép gyalogszeder,
    egy fürtödet, no, nyújtsd felém.
    Vér s tüske. Jer, szívemre, jer,
    hogyha szeretsz, szeretlek én.

    Árnyékos, zöld gyümölcsödet
    szép vadszeder, a számra tedd.
    Félhomályban ölelve hosszan,
    megölellek tövisbozótban.

    Elmégy, szeder? Hová, miért?
    Amit nem adsz: szerelemért.

    Fordította: Nemes Nagy Ágnes

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • John Keats: Az őszhöz

    Párák és érett ízek évszaka
    jössz s hő híved, a sárga nap örül
    s összefogtok s áldott fürtök soka
    csügg a szőlőn a nádtetők körül;
    mohos ágat dús almasúly töret
    s zamat tölt minden őszi magvakat,
    dinnye dagad, feszül cukros bele
    a mogyoróknak s száz bimbó fakad:
    késő virág, minőt a méh szeret,
    s már azt hiszi: örök méz-szüret,
    mert nyári sejtje csordultig tele.

    Ki nem látott még téged? – Kiszököm
    s megleslek gyakran csűrök közelén,
    ülsz gondatlan a téres küszöbön
    s hajad lágyan leng a cséplés szelén,
    vagy épp aratsz és mákillat hatol
    hozzád s elaltat és nem éri már
    sarlód a szomszéd, rezge fű-kalászt;
    vagy főd, mint fáradt béresé, hajol
    patak tükrére s friss italra vár;
    vagy bor-prés mellett les lassú, sóvár
    szemed, hogy végső cseppjét hullni lásd.

    Hol a tavasz nótái? mind halott?
    mi gondod rá? van néked is zenéd:
    míg esti felleg sző be halk napot
    s a tarlón rózsák színét szűri szét,
    a parti fűzfák közt búsongva dong
    a szúnyograj, mely száll, meg szétomol,
    mert kapja-ejti kényén könnyű lég;
    kövér nyáj béget s visszazeng a domb,
    tücsök cirpel, veresbegy is dalol:
    finomka fütty a szérűskert alól
    s gyűlő fecskék zajától zúg az ég…

    Fordította: Tóth Árpád

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

    J

  • Jeszenyin: A boszorka

    Kócos az üstöke, söpri a porhavat,
    fürge fehér banya, ott szalad, ott szalad.
    Néma az éjszaka, hőköl ijedten,
    arcát rejti a hold, beleretten,
    szél sikogat, menekül eszelős-vadul,
    vágtat az erdei sűrűbe, meglapul,
    szegzi fenyőfa-pikáit a lanka,
    félve huhukkol az éjszaka baglya.

    Nézd a banyát! Hadonászva pörög-forog,
    tölgy tetején hunyorognak a csillagok.
    Fülbevalója kígyó, viharozva
    száll vad szél szárnyán a boszorka,
    táncát zengve kíséri a rengeteg,
    fent feketén dideregnek a fellegek.

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekigFF

  • William Blake: A tavaszhoz

    Óh harmatosfürtű, ég angyala,
    A reggel tiszta ablakain át
    Tekints nyugati szigetünkre, mely
    Kórusban zengi jöttöd, óh Tavasz!
    A hegyek beszélik s a figyelő
    Völgyek hallják; vágyó szemünk a te
    Tündöklő sátrad lesi: gyere már
    S tedd tájainkra szentelt lábodat.

    Jöjj Kelet dombjairól, s szeleink
    Hadd csókolják illatos köntösöd;
    Lehelleted hív; szórd gyöngyeidet
    Földünkre, melyet szerelmed emészt.
    Óh, ékesítsék drága ujjaid;
    Verje keblét csókod zápora; tedd
    Arany koronád bús fejére, hisz
    Szerény kontyát teérted tűzte fel!

    (Szabó Lőrinc fordítása)

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • William Blake: A nyárhoz

    Ó, ki virulva kelsz át völgyeinken,
    Nyár, zabolázd meg büszke méneid,
    Enyhítsd cimpáik lángoló tüzét!
    Gyakran veréd fel arany sátrad itt
    S aludtál tölgyeink között, s mi néztük
    Rózsás tagjaid s virágzó hajad.

    Sűrű árnyak alatt hangod gyakorta
    Hallott, hogy tüzes kocsiján a dél
    Elvágtatott a menny mélyén; pihenj meg
    Forrásainknál, s mohos völgyeinkben,
    Kristályfolyók partján dobd el selyem
    Palástod és vesd magad a habokba:

    A völgyek kevély pompádban szeretnek.
    Ezüst-lantú bárdjaink híresek,
    Ifjaink bátrabbak, mint Dél szülötte,
    És lányaink szebbek víg táncaikban:
    Van ének itt és bűvösszavú hangszer
    S édes visszhang s víz, tiszta, mint az ég,
    S a tikkadt főkön babérkoszorú.

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • William Blake: Az őszhöz

    Ó, gyümölcsterhes és szőlők levétől
    Vérfoltos Ősz, ne menj még, ülj le árnyas
    Tetőm alatt; itt jó, ha megpihensz,
    S hangold vidám sípomhoz hangod, ó, hadd
    Libbenjenek az év leányai!
    Virágok és gyümölcs dalát dalold.

    „A kis bimbó a napra tárja kelyhét
    És szerelem fut remegő erében,
    Száz virág ring a reggel homlokán és
    Dúsan virul az este fényes arcán,
    Mígnem a füstös Nyár dalába fog
    S fejére tollas felhő hint virágot.

    Gyümölcs-illatban fürdenek a légi
    Szellemek, s a szárnyas gyönyör a kertben
    Kóborol vagy a fákra ül s dalol.”

    Így énekelt, ülvén, az édes Ősz,
    Majd megborzongva felkelt és a dombok
    Fölött eltűnt, itthagyva drága terhét.

    (Somlyó György fordítása)

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig