https://verskucko.com

Címke: vágy

  • Szepes Mária: AKAROD,

    hogy szeressenek? Szeress! Mindenkit, őt is.
    Szerelmed piros parázsként világít.
    Szemed tavából a szomjazó gyönyört iszik.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szakáli Anna: Ott leszek…

    Ott leszek, ha az orgona nyílik,
    bújok hozzád, esdeklő-szelíden,
    tavaszi fényekkel hajnal játszik,
    szerelem villan szemed tűzében.

    Ott leszek én, fenn a hegy tetején,
    sólyom-röptű selymes suhogásban,
    ott szerettük egymást az elején,
    édes-gyönyör, futó sóhajában…

    Ott leszek én, hozzád visz a vágyam,
    szemedből fakadó ragyogásban,
    élek, hol a fenyves ringat lágyan,
    fák közt futó napfény sugarában.

    Ott leszek, ha te is ott, mint régen,
    egy bársonyos, holdsugaras éjen,
    ott leszünk mi akkor, mind a ketten,
    idő kovácsolta, egy testben lélekben.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabó Lőrinc: Üzenet, messzire

    Messze vagy, de foglak, elérlek.
    Legázolt kilométereken át
    ágyúk, gépek, villámok kezei
    viszik így, messzi, messziről
    a fényt és halált.

    Féltelek és fölragyogtatlak.
    A szivem fuldokló vihar.
    Vad varázsló, magamat bűvölöm,
    s megdermedek, míg megdermesztelek
    lelkem parancsaival.

    Messze vagy, de én nem eresztlek.
    Vágyaim éhes hadseregek.
    Vannak gépeim: leszögez a fény;
    ami enyém volt, mindig enyém
    és én sohasem feledek.

    Vannak gépeim: ami engem,
    az kell, hogy kössön téged is:
    nem segít szó, könny, semmi dac,
    ahogy enyém voltál, úgy maradsz;
    és üdvözűl, aki hisz.

    Kép, ne mozdúlj! – Ragyogva állsz
    szemeim fényszórója alatt:
    legyőzött kilométereken át
    vakítva hullanak reád
    az örök sugarak.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fekete István: Egy

    Egy küszöb, kopott, ritkán járják,
    Egy tölgyfa-ajtó, erős, barna…
    Egy kilincs, hajlott, halkan nyíló,
    Egy lábtörlővas, régibb fajta.

    Egy szoba: csupa kedves árnyék,
    Egy ágy – fekvéskor megnyikkanó –
    Egy lámpa: derűs sárgafényű
    S egy öreg asztal, persze: dió…

    Egy képen ködös őszi tájék,
    Egy ablak, mely nem néz, csak lát…
    Egy szék, ívelt, sima karfájú,
    Egy kályha s hozzá parázslapát.

    Egy kutya: komoly házőrző
    – Bár nincs mit őriznie soha –
    Egy macska is, hogy doromboljon,
    S ne unatkozzon a nagy kutya.

    És egy árva szomszéd is lehet!
    Csak annyit tudjon, hogy ott vagyok,
    És megtaláljon álmomban békén,
    Megtaláljon, ha meghalok.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kajetan Kovič (Kovic): A tavasz íze

    Virágfoltokban
    meggyűl a víz
    dér perzseli
    az ajkat a szívet
    mint gyenge bokrot
    szél rázza a szeretőket
    ereik fenyőtűvel
    vannak tele
    a folyó felett az alkony
    sápadt törékeny
    mint puszta kutyaól
    üresek az esték
    minden ujjadban
    szorongás kuporog
    minden körmödben
    csöpp borzadály
    az égerfák
    hirtelen sötétre válnak
    melledben szól
    fekete muzsikájuk
    szádban
    őrült kívánkozás
    az orbáncfű
    édes ízére.

    Lator László fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • József Attila: Egyszerű vers

    Mikor már minden sötét és felszakad köröttünk lilán az ég,
    akkor szeretném látni a szemedet.
    Mikor látlak, csak a szemedet nézem és szeretném
    megcsókolni kezedet merészen.
    Szeretném megcsókolni s mikor ott vagyok melletted, tudom,
    hogy nem fogom megcsókolni a kezedet.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • József Attila: A szemed

    Nagy, mély szemed reámragyog sötéten
    S lelkemben halkal fuvoláz a vágy.
    Mint ifjú pásztor künn a messzi réten
    Subáján fekve méláz fényes égen
    S kezében búsan sírdogál a nád.

    Nagy, mély szemed reámragyog sötéten
    S már fenyves szívem zöldje nem örök.
    Galambok álma, minek jössz elébem?
    Forró csöppekben gurulnak az égen
    S arcomba hullnak a csillagkörök.

    Nagy, mély szemed reámragyog sötéten
    S a vér agyamban zúgva dübörög.

    1922. dec. 28.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Bella István: Mintha te

    – Majd a kések, a jó anyák,
    öled helyett is megneveznek,
    – megölelnek balták, kaszák,
    – mintha te – mellém heverednek.

    – Nem vér, virág hullik a számról.
    Havazik mint… És szeretlek.
    Csönög a szél. Árnyamhoz láncol.

    S már soha többé nem eresztlek.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Radnóti Miklós: Rejtettelek

    Rejtettelek sokáig,
    mint lassan ért gyümölcsét
    levél közt rejti ága,
    s mint téli ablak tükrén
    a józan jég virága
    virulsz most eszemben.

    S tudom már mit jelent ha
    kezed hajadra lebben,
    bokád kis billenését
    is őrzöm már szívemben,
    s bordáid szép ivét is
    oly hűvösen csodálom,
    mint aki megpihent már
    ily lélekző csodákon.

    És mégis álmaimban
    gyakorta száz karom van
    s mint álombéli isten
    szorítlak száz karomban.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kosztolányi Dezső: Vágyódás

    Ha majd a sok hazugság véget ér!
    s te megszeretsz szilaj szerelmemér’,
    ha nem lesz szíved már, hogy megtagadj
    s pirosra gyullad arcodon a fagy
    s forró tüzes vér-rózsa nyíl reája;
    aranyhajad fojtó Niagarája
    elönti sápadt főm s fejem felett
    örök tavaszt ragyog rám két szemed
    és átfog két kar, perzselő, fehér…
    Ha majd a sok hazugság véget ér!!

    Forrás: Lélektől lélekig