Az éjszaka oly különös volt,
Aludt a csövekben a gáz,
S ahogy dideregve rohantam,
Elfogta a szívem a láz.
A vad szerelemnek a láza,
Amelybe a szív belevész,
S amelytől örökre búcsúzni
Mégis csudamódra nehéz.
Nincs szép szeretőm, kinek ajka
Ajkamra tapadna mohón,
S azt súgja fülembe: „Szeretsz-e,
Én balgatag álmodozóm?”
Nincs szép szeretőm, kit öleljek,
Csókoljam a szőke haját,
Keblébe temessem az arcom
Gyönyörteli éjjeken át.
Mégis sebesen ver a szívem,
Arcom tüzel és szemem ég,
És ott kavarognak agyamban
A régi szerelmi regék.
És ott kavarognak agyamban
A régi szerelmi dalok,
Mint régen ölelni, szeretni,
Csókolni mohón akarok.
Megszán-e sötét nyomoromban
Egy szőke leány szíve még?
Részem lesz-e újra a csókban,
Amelyből a sok sem elég?
Oh, eljön a szőke leány még,
S vállára lehajtva fejem,
Még játszom a szőke hajával,
Amely csupa sárga selyem.
Elmondom a szőke leánynak,
Hogy él a szívemben a dal,
Hogy ég a szívemben a tűz még,
Ha már nem is oly fiatal.
Elmondom a szőke leánynak,
Hogy olykor az ég peremén
Föllobban a sarki vidékről
A bánatos északi fény.
Titokzatos és szomorú is,
A fénye, a színe csodás,
Szerelmem az észak e fénye,
E bús, halovány ragyogás.
Egy percre elönti tüzével
A szürke, közömbös eget,
De senki se látja alatta
Az északi jéghegyeket.
