Elhullt a java,
De él a haza,
Ha gondba, nyomorba – de mégis!
S akárki mit üvölt,
Miénk ez a föld
Azért is, azért is, azért is!
Kell most a legény,
Ha gyönge, ha vén,
Ha nincs csak a csontja, a bőre.
Amíg visz a láb:
Apák, nagyapák –
Előre, előre, előre!
Asszony pityereg,
És rí a gyerek,
Holnapra új özvegy, új árva.
Ne szakadj bele, szív,
A trombita hív
Csatára, csatára, csatára!
Búcsúzni be fáj!
De menni muszáj,
Nótázva vagy nyögve – de menni!
Ki tudja, hogy hol
Fogunk valahol
Pihenni, pihenni, pihenni.
Ki tudja, hogy hol?
Mi tudjuk, hogy hol.
Minden bajainkra egy ír van:
Lehúnyva szemünk,
Majd megpihenünk
A sírban, a sírban, a sírban.
Míg ott aluszunk,
Arról álmodozunk,
Hogy él a magyar, vas az ökle,
S ez a szép, ez a szent,
Bús föld a miénk
Örökre, örökre, örökre!
1917
