Nézem magam a tükörben.
Nem csinos, nem fiatal.
De már nem is akarok lenni.
Arcvonásaim között ott ülnek
az elmaradt csókok,
a félbehagyott mondatok,
a kimondhatatlan szavak.
Nézem magam a tükörben.
S látom:
a vonások mélyén még mindig ott lapul
valami fény, valami makacs derű,
amit nem lehet ráncok alá temetni.
Nem szépülök, nem fiatalodom,
de már nem is haragszom az időre.
Minden nap ajándék,
amit nem várt senki,
és mégis megérkezett.
Nem fiatal vagyok – élő.
Nem szép – de itt vagyok.
És ez most több, mint elég.
