Szemedet, arcod mélységes, sötét szürke tavát
homlokod havasa alatt, homlokod havát
elfeledtető fénylő, fényes nyári szemed szédületét
szeretem és éneklem e szédülés szeretetét.
Mélységes érctó, érctükör, fém tükör, mesebeli,
szédülsz, ha belevillansz, ki tudja, mivel van mélye teli.
Szellemek érctava, drága ércek nemes szellemei
fémlenek villanásaiban — de mily ritka fém szelleme tudhat így fényleni?
Mély, fémfényű, szürke, szépszínű szemedben, édesem,
csodálatos csillogó csengők csilingelnek csöndesen,
csendesen — hallani nem lehet, talán látni sem:
az látja csak, aki úgy szeret, mint én, édesem!
