Kedvesem, mondj egy jó szót értem.
Szeress nagyon, fáraszd a szívem.
Hogy élhessek, egyetlen érdem:
elájulni térdeiden.
Ki vagyok én? milyen jogom van
lábon hordani homlokom?
Csak az, ha boldog sikolyodba
az én jajgatásom fonom.
Ím, megadom magam. Elég volt!
Ember kell, nem Emberiség!
Szemed kell már csak, nem az égbolt;
– tenger helyett könnyed elég.
Forrás: Váci Mihály Összegyűjtött művei, Magvető, 1979
