(1965)
Az jó volt igazán, az a fürdés az éji
tengeröbölben, kint, a kormos és komor
hullámok közt, miken kemény, kagylós törésű
fény cserepekre hullt a parti lámpasor!
Az jó volt igazán, a vétkezés a parton,
míg bóják gyúltak és aludtak el megint,
s a hűvös ajkú szél libabőrösre fújta
napfényes utakon átizzadt tagjaink.
Jó volt még az a pár lépés is, míg leértünk
a vízhez, és bután élveztük a rokon
érzésű, talp alá idomuló világot,
előbb a langyos, majd a nedves homokon.
Jó volt a víz, amely bezárult körülöttem,
testem domborzatát hibátlan töltve ki,
míg bőrömön saját fényükben tündököltek
a tajték szinte már eleven gyöngyei.
Jó volt a habverő tempózás, túl a bóján,
a szembezúduló habok alatt-felett!
És jó volt tudni, hogy a cinkos éjben Zoltán
együtt halad velem, és néha integet.
Jó volt (bár szörnyű is) az izmok lankadása,
mikor mellen fogott, s úgy unszolt, hangtalan,
a csüggedés, az éj, a mélység ős varázsa,
hogy bukjak már alá, hogy adjam meg magam.
Aztán jó volt nagyon erőim latba vetve
mégis kiúszni, és zihálva, reszkető
lábbal gázolni át a langymeleg fövényre,
ahol törülközőt kínált egy tiszta nő.
Én már nem szívesen emlékszem életemre,
mert minden jó után kesernyés lett a szám.
De akkor, az az éj – azt sohasem felejtem.
De akkor, az a csók – az jó volt igazán.
Forrás: Index Fórum – Kedvesch versek
