Kassák Lajos: Rábeszélő sorok

Lenne hozzá szíved, hogy csakugyan elmenj tőlem
s lenne hozzá szád, hogy kimondd az utolsó szót?
Házatok felé fordultan állok a hídon
szomorú az arcom és a szívem még szomorúbb.

Ó, hát feledhető mindaz, ami volt és a fény
mi szép fejed körül sugárzott, elfakulhat
valaha is? Lábaim gyökeret vertek itt
s a vad őszi szél hiába tépi meg fürtjeim.

Hívó kiáltásodra várok az éjszakában
nem hervadhat el így a kert, amit gondoztam
s az út, amin jönni szoktál, nem kerülhet el
annyira, hogy ne láthassalak többé már soha.

Miért haragszol, vagy miért untad el szerelmünk?
Ablakod sötét függönye mögött hallgasd csak
mosolyodtól részegen énekelek most is
s a te szemeiddel néznek le rám a csillagok.


Forrás: Szívzuhogás