(fordította: Szabó Ferenc)
Örvény anyjából hűsen s gőzölögve,
viharon áttörve a teste felmerül,
a tenger éppen napra hányta keserűn,
a kínok gyémántjából lép ki nyögve.
Feldereng mosolya, majd hószín karján,
mit sírva néz a véres vállú napkelet,
a nedves Thétisz gyöngysorai fénylenek,
hosszú hajától borzong öle táján.
Harmatot hint a friss fövenyen, ha szalad,
tátogó szomj-sóhajjal a könnyű salak
beitta már csókját a szökellésnek,
de játszi szeme ezer szálló s álnok
szikrát vegyít be a víznevetésbe —
a habok hűtlen táncán vészvillámok.
Forrás: Magyar Kurír
