József Attila fordítása
Feketéllőn hóban, homályban,
a pince fénylő ablakában,
faruk kerek,
öt kicsi térden leskelődve
nézi, hogy készít a Pék szőke,
nagy kenyeret.
Látják nagy, fehér karját, éppen
szakít egyet a szürke pépen
s láng-lukba tol.
Hallják, hogy sül a jó kenyér ki.
A kövér mosolyú Pék régi
nótát dudol.
Az ölmeleg, piros luk mellett
kuporognak, hol száll a szellet,
egy se mozog.
Majd mikor lakomára készen
a cipót kiveszik a résen
s a füstfogott
gerendák alatt a befröcskölt
a cipók fölzengenek s a prücskök
a padlaton,
hogy életet lehell e langy luk –
lelküket elbűvölik rongyuk
alatt nagyon.
Úgy érzik, igen-igen élnek,
a zúzos Jézuskák, szegények,
mind, amikor
bedörmögnek a résen s rózsás
állat-orrocskájuk a vasrács
rudjára forr,
midőn úgy sírnak, mint a barmok
s úgy görnyednek a megnyílt csarnok
fényeinél,
hogy mindnek szétreped nadrágja
s kilógó ingüket babrálja
a téli szél.
Forrás: Szeretem a verseket
