Feküdt az erdő őszült avarán.
Egy fáradt rózsa haldokolt kezében.
És jött az álom rózsaszín ködében,
Fátyolos arccal, jött a kék leány.
„Ez a Boldogság!” – kacagott szegény,
S levonta fátylát. Kezei remegtek,
S csalódva mondta: „Most ismertelek meg.
Ismerlek, ó lány: Te vagy a Remény.”
És hozzá hajlott a kéklő kísértet
És megcsókolta. S ő mindent megértett,
És sírva mondta: „Ó Emlékezet!”
Remegő fák közt árva szél didergett.
Az alkony könnye az avarra pergett.
És minden fázó fűszál könnyezett.
Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig
