Az este éhes, elnyeli a fákat,
a házakat, az utcát, a teret.
Mint örömöt, ha elviszi a bánat,
rossz szándékot a lelkiismeret.
A Hold pihen, nincs kedve felébredni,
az égre szór pár vaksi csillagot.
Feje alatt felhőkből puha párna,
bezárkózik, nem nyit ablakot.
Nekem sincs kedvem így maradni ébren,
vándor vagyok, hát itt is van helyem!
– Egy tollpihe, ki utazik a széllel,
mindenhol otthon – mégis idegen.
Forrás: Lélektől lélekig
