Volnál rút, vagy nem volnék esztelen,
ne volna arcod, vagy nekem szemem,
volnál balga te, vagy én józanabb,
ne volnék rab, vagy te ne ily szabad.
De sajna szép vagy, én meg esztelen,
arcod fényétől elvakul szemem.
Nem lehetsz balga, s én se józanabb,
csak rab lehetek én, s te csak szabad.
Oly szépnek látlak – hogy volnék okos?
Szememre üdvöt lényed harmatoz.
S hogy balga – látván okosságodat?
S mert szabad vagy, nem vagyok én se rab.
Okossá hát a szépséged tegyen,
a Gráciák igézzék rád szemem,
okos vagy – nézz balgaságomra hát!
Szabad vagy – hát csak tarts rabul tovább!
Maradj te szép csak, én meg esztelen,
tisztuljon arcod fényén csak szemem,
okosságodban lásd, ilyen vagyok,
szabadságodban csak legyek rabod.
Légy hát te szép és én okos – legyen
arcod neked, s legyen nekem szemem,
légy hát okos te, s én se józanabb,
légy hát szabad te, s én örökre rab.
Forrás: Lélektől lélekig
