(Göbölyös N. László fordítása)
kik egymást szeretik
szeretik egymást s ölelik
az éj kapuiban
s a járókelők ujjal mutatnak rájuk
de kik szeretnek
senkinek sem léteznek
csak árnyékuk az
mely az éjben remeg
s kihív haragost megvetőt irigyet
kik szeretnek
senkinek nem léteznek
egyébként is messzebb vannak az éjnél
feljebb a napfénynél
első szerelmük vakító egénél
Forrás: Lélektől lélekig
