Robert Browning: Az elveszett kedves

Nos vége! s bármily fájó íz is,
Úgy fáj-e, mint hívém?
Ehj! jójszakát, cseveg a csíz is
Már a tornác ívén!

A szülők ifjú rügye pelyhes,
Így láttam én ma még,
De holnap mind pattanva kelyhes,
– S lásd minden szín kiég…

Drágám, hát ránk is ily sors vár? – óh,
Nyúljak kezed után?
S barát legyek? csak barát már? – jó!
De annak is jut ám

Egy nézés, ében fénnyel villanó! –
Szívem hadd őrzi görcsösen, –
S hangod, mely ujjong: hulljon még a hó!
Lelkemből nem múl sohasem!

De szóm nem lesz hőbb, mint illik, s szokás,
Csak tán csöppnyit puhább,
S csak úgy fogom kezed, mint bárki más,
Csak tán picinyt tovább…

(Tóth Árpád fordítása)

Forrás: versfordítás-gyűjtemények