Nélküled folyó vagyok, mely
medréből kilépve fut tova,
hulláma rombolva, sírva árad,
nem nézve mikor jut s hova.
Nélküled kavics vagyok, mely
évekig hever lent a porban,
nem játszik vele gyermeki kéz,
lábak taposnak rajta sorban.
Nélküled hinta vagyok, mely
elhagyott játszótéren áll,
por lepi be, lánca nyikorog,
s már csak lebontásra vár.
Nélküled apró ház vagyok, mely
pusztában áll magányosan,
nem keresi fel fáradt vándor,
pihenésre szomjasan.
Nélküled csermely vagyok, mely
lassan felszívódik a földben,
nem táplálja hegyekből a hólé,
s eltűnik örökre csendben.
Forrás: Lélektől lélekig
