Mikor ünnepet ül lelkedben az öröm, vagy fájdalom,
lehet gyászünnep is – akit nagyon szeretsz, akkor hozzá mehetsz,
Jaj, csak ne menj szürke hétköznapon!
Akit szeretsz, annak egész lelket áldozz, jaj csak vele gyakran ne találkozz!
Akit nagyon szeretsz: ne kívánd a házikódba társul,
örvendj, ha lelked vadvirágos, messze síkján néha hozzád társul.
Örvendj, mikor járhatsz bársony-puha karján erdők muzsikáló, suttogó avarján,
vagy ha hegytetőkön, meredélyek felett
vigyázva, szelíd kézzel átvezet.
Akit nagyon szeretsz: völgyben ne lakozzál hegyen találkozzál, ott társalogj Vele,
társalgásod imádkozás legyen, fénnyel, árnnyal, végtelennel tele…
Akit nagyon szeretsz, soha meg ne csókold, ne öleld meg,
áhítattal csak a kezét fogd meg.
Akit nagyon szeretsz: közted s közte, mint egy tündérfátyol lebegjen a távol…
Mint egy fényes, hűvös tündérfátyol, s hogy balgán letépjed,
őrizzen az Isten téged!
Ami el nem kophat forró közelségbe hosszú megszokásba, akárminek hívják:
annak az érzésnek örök a zománca.
Forrás: Lélektől lélekig
