- Vártam reád már ezredévek óta! –
A világ teremtésétől kerestelek! - Május volt, és megcsókolták egymást. Eztán telt az idő.
Aranyszínűre csodálkoztak a fák, nosztalgiás szelek suhogtak,
és a mezőkön nem volt több virág.
Magában járt a leány a sárga őszi úton,
és lába nyomán sírt a rőt avar.
Szeméből elindult egy csillogó kis könnycsepp,
végigszaladt az arcán
és a földre hullt.
A faleveleken végigpergett, a föld hajszálerein lassan leszivárgott,
amíg egy margaréta gyökeréhez ért. Ott megpihent.
A leány lehajtott fejjel ment tovább az erdőn.
S a könnycsepp álmodott.
Tavasz osont az alvó fák között s a margaréta kicsi gyökerében
fellüktetett az élet.
Fények nyíltak be a föld szívébe, és tündér-gyorsan kitavaszodott.
A margaréta nőtt.
És egy pompás estén, fülemilék éneke mellett,
kinyitotta első fehér virágát.
Egy fiú s egy leány jöttek az úton.
A fiú lehajolt, s letépte a virágot.
A leánynak adta.
Ott álltak egymással szemben.
- Vártam reád már ezredévek óta! –
A világ teremtésétől kerestelek! - Szemükből ragyogott a március…
A kicsi könnycsepp nem álmodott tovább.
Forrás: Lélektől lélekig
