Egyszer, vak október ködében,
Ballagtam, dúdolgatva én.
(Ó, fizetetlen csókok éje
Nem pénzen vett leány ölén!)
S ím – még sűrűbb ködökbe érve,
Rég elfeledt dal szállt felém.
S feltámadt ifjuságom álma,
S te, mintha élnél, mintha még…
S elragadott az álmok álma,
Eltűnt a szél, vihar, sötét…
(Így ébred a kamaszkor álma.
De, mondd, ó, visszatérsz-e még?)
Váratlan – éjszaka ködéből
Elémbe imbolyogva lép
Egy vénülő ifjú (de rémlő:
Nem volt-e álombéli kép?),
Kilép az éjszaka ködéből,
És egyenest elémbe lép
S így suttog: „Unok lődörögni,
Szippantani ködök dohát,
Más-más tükrökben tükröződni,
S csókolni mások asszonyát…”
S furcsának tetszett nékem ő is,
Összeakadtunk újra hát…
Majd – pimaszul elvigyorodva –
Mellőlem eltűnt hirtelen…
Oly ismerős-bús ez az orca,
Valahol láttam már, igen…
Talán a tükörüvegen
Magammal találkoztam volna?
Forrás: Lélektől lélekig
