Nem akkor megy el, amikor hiszed,
nem akkor hagy el, aki a tied.
Egy reggel, éppen úgy, mint annyi éve,
felkel, nyújtózik, és papucsba lépve
mosdani megy, és fogat mos a csapnál,
aztán egyszercsak megdöbbenve felnéz:
egy idegen nő kérdi tőle: „Nem kérsz?”
És aztán… minden megy tovább, mint régen,
nem támad tűzvész az asztalközepén,
és a fürdőszobában változatlan
vékonyul tovább a családi szappan…
És aztán lassan gördül év az évre,
a házban kövült nyugalom és béke,
hanem az asszony fázik, egyre fázik,
Pedig minden rendben látszik:
takarékos, józan, derék a férje…
Az ég hideg, s mintha esőt ígérne…
Ő ment el rég, a napjai közül,
ajtót se csapva, észrevétlenül.
(Rab Zsuzsa fordítása)
Forrás: Lélektől lélekig
