Föl, föl a hegyre! itt van már a fecském,
Fészket rak újra a borház ereszkén;
Vén almafám is új levélbe hajt,
Piros virágok rojtja csügve rajt’.
Föl, föl a hegyre! ezt a puszta tájat,
Melynek kövéből az arany bor áradt,
Nem nézhetem tovább hálátlanul,
Könnyem reá úgy is hiába hull.
Föl, föl a hegyre! hadd döngjön a szikla,
A vasrudaktól pattogjon a szikra –
S az anyaföldnek, hol majd megpihen,
Tüzével addig teljék meg szívem.
Föl, föl a hegyre! bérce felvirulva,
Vidám danától zengjen egykor újra;
Koszorút öltsön ez a drága föld,
Melynek bora dalomba lángot önt!
Föl, föl a hegyre! van még egy reményem,
Bár új borát szőlőmnek meg ne érjem, –
De dalaimhoz hagyok ráadást,
Igyék a hon rám ingyen áldomást!
Forrás: www.eternus.hu / Fejes István: Föl, föl a hegyre!
