Reményik Sándornak
… És jött az orkán.
A vén fenyő-Titán recsegve dőlt…
egy közel-álló átölelte őt.
S most áll tovább,
mint akire végtelen béke vár…
csak ők tudják ketten: hogy vége már.
Ha egyszer csöndes, fenyves életembe
nagy lelki harcok fergetegje jő,
tudom: gyöngébb leszek, mint ez a vén,
zúzmó-szakállú aszkéta-fenyő.
S ha lelkem akkor összeomlana,
titokban, csendben, hogy ne tudja senki:
ki fog majd engem karjaiba venni?
Forrás: Lélektől lélekig
