A lélek az égbe visszavágy,
sóvárog túlvilági berket.
Szeretem, ha lobog az ág
s zöldellő tűz a fákon reszket.
Aranyló törzsek ágai:
mint gyertya, a titoknak lobban –
Nyílnak szavak csillagai,
mint virágok a Kezdet-Lombban.
A Föld igéje súg nekem,
de kínokat már le nem rázok.
Mint völgy, mely vízen megjelen,
nem ráz le égről csóva-lángot.
Holdat se ráz le a ló sörénnyel,
hisz gerincén a deleje.
Bárcsak szememmel, mint gyökérrel
nőnék, mint fák, a földbe le.
Fordította: Erdődi Gábor
Forrás: Lélektől lélekig
