Már én nem vágyom semmire,
Tyuhaj!
Azért vagyok víg ennyire,
Tyuhaj!
Ki vélem tart, az okos ám!
Csapjon föl, legyen czimborám,
Igyunk egymás után!
Kívántam egykor pénzt, vagyont –
Tyuhaj!
De ette májamat a gond –
Oh jaj!
Gurúl örökkön az arany,
Ha jön, az ember nyugtalan,
S busúl, ha oda van.
Kívántam szép asszonyt nagyon –
Tyuhaj!
De meggyűlt vélük a bajom –
Oh jaj!
A csalfa más után szalad,
A hű, mint kullancs, úgy ragad
S a jót – azt nem szabad.
Vágyódtam a világba ki,
Tyuhaj!
Nem tetszett, a mi hazai,
Oh jaj!
De jobbat még sem leltem én,
Rossz volt a koszt, az ágy kemény.
S a szót nem érthetém.
Kivántam hírt, nevet nagyot –
Tyuhaj!
De másnak mindig több jutott –
Oh jaj!
S a hol kitettem magamért,
Az irigyek fulánkja ért,
S csak görbe szem kisért.
Kivántam harczot, háborút –
Tyuhaj!
S nyertem győzelmi koszorút –
Tyuhaj!
De míg az ellenség szaladt,
Egyik – váratlan fordulat! –
Ellőtte lábamat.
Most semmire se vágyom én –
Tyuhaj!
Most az egész világ enyém –
Tyuhaj!
Igy végezzük a vacsorát.
Ki-ki ürítse poharát
Fenékig! – Jó’jszakát!
(1806)
Fordította: Dóczi Lajos
Forrás: MEK – Goethe költeményei
