https://verskucko.com

Szerző: Mária Németh

  • Babits Mihály: Babona, varázs

    Nem szánom én az ostobát,
    kinek üres a mennyek boltja:
    ki méltó látni a csodát
    az a csodát magában hordja.

    Az este a kertek alatt
    jártam és elborúlt az élet:
    az Este varázspoharat
    boritott a földre hogy éj lett.

    Hirtelen, árva éjszaka
    (szomoru, mégis szép varázs volt);
    és a fák alatt egymaga
    lassan feljött az óriás hold.

    Lám, mondtam, egy arany gyümölcs!
    Égő gyümölcs az ében ágon!
    Ó melyik napkeleti bölcs
    varázsol ílyet Indiákon?

    Ó nagy varázsló, titkos Est
    ki elborítod e világot,
    Kinod nedves ecsetje fest
    zajtalan éjjel száz virágot:

    varázsköpönyeget terít
    kezed és elnyomja a későt; –
    Szüzeknek alvó testeit
    érni mintázza néma vésőd:

    Te mintáztad őt is, te bölcs,
    sok régi lányos éjszakáján
    hogy érve majd arany gyümölcs
    legyen életem ében fáján;

    mert te vagy a nagy Érlelő. –
    ekkor a hold feljött a fáról
    furcsán mozogva jött fel ő
    regélve még Amerikáról.

    Felhők kapkodtak szerteszét
    hideg sejtelmek szele támadt,
    s halottam ideges neszét
    a rángatózó ijedt fának.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Balla D. Károly: Fehér keretben

    A táj. A hallgatás, ahogy megyünk.
    Szavak mögöttünk láthatatlan láncon.
    Kimondtuk? Nem? Talán csak bentről szól
    az értelmét veszítő égi szózat.

    Megállunk. Hallgatunk. Ki tudja már,
    felelni most milyen kérdésre kéne,
    és volt-e itt kérdés egyáltalán?
    Mint ittfelejtett néma eszkimók a lék

    felett, úgy állunk – míg a jégbe fagy
    ideg, szigony; s a háló peng. – A táj,
    s a zajtalan idő, ahogy befon

    a téli fénybe. Hó és jég. Fagyos
    magányok égetése. Léghiány.
    És hallgatás fehér keretben – táj.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Balla D. Károly: Madárhangon

    Utolsó interjú a televízióban Weöres Sándorral

    A kertben, könnyű szélre rebbenőn,
    madárhangon beszél a költő, halkan,
    nem is beszél, csak lengedez egy dalban,
    időn kívül (egy őszön, télelőn?) – –

    hunyorg a szem, csukózik fény elől,
    elővetül a rég volt, akkor, hajdan –
    és botlik a szó a gégefő-kanyarban,
    és révedés vall minden múlt felől. – –

    Hová mered ilyenkor égi másod,
    amíg kering az űri képzelet?
    Hová merülnek végső álmodások,

    mikor egy angyal száll a kert felett? – –
    … És ím, elér a hallgatások csöndje…
    (Álmából felriad leányom, Csönge.)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Robert Burns: Falusi randevú

    Van itt valaki? Ki kopog?
    Én vagyok, mondta Findlay.
    Takarodj, senki sem hivott! –
    Ugyan már, mondta Findlay.
    Lopni indultál? Mit csinálsz?
    Megsúgom, mondta Findlay.
    Valami rosszban sántikálsz. –
    Nem rossz az, mondta Findlay.

    Ha most kinyílna ez a zár –
    Csak nyílna, mondta Findlay.
    Nem alhatnék el újra már. –
    Nem bizony, mondta Findlay.
    Ha benn volnál, szobámban, itt –
    Bár volnék, mondta Findlay.
    Itt rostokolnál hajnalig. –
    Hát hogyne, mondta Findlay.

    Ha itt maradsz ma éjszaka –
    Maradok, mondta Findlay.
    Vigyázz, hogy épen juss haza! –
    Vigyázok, mondta Findlay.
    S bármi essék is idebenn –
    Hadd essék, mondta Findlay.
    Mindhalálig titok legyen! –
    Titok lesz, mondta Findlay.

    Szabó Lőrinc fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csorba Győző: Szerepek

    Napról-napra nagyobb erő kell
    hogy ellenkezzem az idővel

    ezer kéz sem volna elég hogy
    megtarthassam a maradékot

    a valódi s az ál aránya
    folyton romlik az ál javára

    s a rejtett-sejtett bizonyosság
    válik maróan bizonyossá

    bizonyosság? – bizonyosságok!
    testemmel pusztuló világok:

    a színek formák a szememmel
    az ízek nyelvemmel ínyemmel

    a hangok… ám minek soroljam:
    völgymély is van hegycsúcs ahol van

    s teljesség… ó csak az ne látna
    akinek más épség az álma

    aki előtt csak ha magasba
    ha lefelé az már a rosszba

    s aki előtt gyakrabban egyre
    kell vállalkoznom szerepekre

    mígnem minden mímet levetve
    leszek külső sötétre vetve

    s többé nem gesztus maszka szólam

    • meztelenség vall néki rólam

    s nem érti hogy egyszerre mást lát:
    csak elfordul s megvonja vállát

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kányádi Sándor: Új esztendő

    Új esztendő, új esztendő,
    nem tud rólad a nagy erdő,
    sem a hó alatt a határ,
    sem a határ fölött szálló
    árva madár.

    Új esztendő, új esztendő,
    nem volt a nyakadban csengő,
    nesztelenül érkeztél meg,
    lábad nyomát nem érezték
    az ösvények.

    Csak a hold, az elmerengő,
    csak a nap, az alvajáró,
    jelezték, hogy újra megjő
    éjfélkor az esedékes
    új esztendő.

    Csak mi vártunk illendően,
    vidám kedvvel, ünneplőben,
    csak a népek vártak téged,
    háromszázhatvanöt napi
    reménységnek.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kányádi Sándor: Ballag már

    Ballag már az esztendő,
    vissza-visszanézve,
    nyomában az öccse jő,
    vígan fütyörészve.

    Beéri az öreget
    s válláról a terhet
    legényesen leveszi,
    pedig még csak gyermek.

    Lépegetnek szótlanul
    s mikor éjfél eljő,
    férfiasan kezet fog
    Múlttal a Jövendő.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Károlyi Amy: Látkép visszafelé

    Mint szomszéd kertben lepke-lobogású
    hajjal lerohanó kisleány,
    esztendő fut esztendő után.
    Mintha csak játék lenne, kergetőznek,
    nem veszik észre, hogy felnőttek,
    s egy lassúbb lépés illene talán.
    Ha viszont megállnak, céltáblái lesznek
    kéznek, szájnak, s azt veszik észre,
    kosárban érnek, nem pedig a fán.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Buda Ferenc: Zsebnaptár kicsinyeknek

    Csanádi Imre emlékére

    I.

    Esztendő eredő hónapja, havat szaporító.
    Ingyen hízik a jég. Lesz-e fa tűzre elég?

    II.

    Megzordúl az idő, hasadoznak a fák is a fagyban,
    ám a közel kikelet küldi a langy szeleket.

    III.

    Cinke cipog, a vetést beragyogja az ég, örömében
    fellege sírvafakad, szétveri mind a havat.

    IV.

    Pitypang szirma aranylik, a kecskegidák tusakodnak,
    szőrük akár a selyem. Sarjad a petrezselyem.

    V.

    Kotlóstyúk kutyorog, körülötte vígan bogarásznak
    pinduri tarka csibék. Szállnak a nyárfapihék.

    VI.

    Únja tanár, útálja diáknép már a tanítást.
    Pattog a pentameter – pirkad a földieper.

    VII.

    Izzad, vízhez igyekszik a nép: ez az év delelője.
    Lángol, perzsel a Nap – hocc ide, szalmakalap!

    VIII.

    Fönn egy vércse szitál. Túlérett kajszibarackon
    zurmog a sárga darázs. Bokol a bábakalács.

    IX.

    Csöpp gyerekek hátán nagy, odú-mély iskolatáska –
    nem bír futni a ló: jaj, sok a tudnivaló!

    X.

    Roskad a szilvafaág, édes must illata csábít,
    érik a körte, dió, száll seregély millió.

    XI.

    Köddel a tél közelít, vékony jághártya a tócsán.
    Almafa lombja remeg, zizzen, a földre pereg.

    XII.

    Göncöl négy csillagkerekét friss fagy csikorítja,
    rúdján messzi utat három lámpa mutat.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Weöres Sándor: Rongyszőnyeg (4)

    Barátom, ki azt mondod, ismersz engem,
    nézd meg szobámat: nincsenek benne díszek,
    miket magam választottam; nyisd szekrényemet:
    benn semmi jellemzőt sem találsz.

    Kedvesem és kutyám ismeri simogatásom,
    de engem egyik sem ismer. Ócska hangszerem
    rég megszokta kezem dombját-völgyét,
    de ő sem tud mesélni rólam.

    Pedig nem rejtőzöm – csak igazában nem vagyok.
    Cselekszem és szenvedek, mint a többi,
    de legbenső mivoltom maga a nemlét.

    Barátom, nincs semmi titkom.
    Átlátszó vagyok, mint az üveg – épp ezért
    miként képzelheted, hogy te látsz engem?

    Forrás: Szeretem a verseket