Szerző: Mária Németh

  • Luminița Mihai Cioabă: Fájdalom

    Megérted-e valaha is
    mint havazik a szóban?
    Megérted-e valaha is
    mint zuhog lélekben a vágy?
    Megérted-e valaha is
    a falevelek könnyét?
    Meglehet sohasem
    fogod tudni
    hogy minden áldott éjszakán
    átgyalogolom a holdat
    s a hasadó hajnalon
    hamut hozok talpamon.
    Szerelmed Fájdalom
    Fájdalom Szerelmed.
    Meglehet sohasem
    fogod tudni hogy
    Életet adtál a Halálban
    a falevél zöldjét
    még
    mielőtt
    az éjszakában a fákból
    szerte a világon pont
    robbannak a rügyek.

    * * *

    Ujjászületek az idő sodrában
    nyersében a tavaszi zöldnek
    és legyilkoltan roskadok össze őszi zokogásban
    tudván hogy
    ismét újjászületek

    Forrás: MEK (Balogh József fordítása)

  • Luminița Mihai Cioabă: A cigánylány átka (Kányádi Sándor fordítása)

    Hogyha elfelejtesz engem
    Tanyát benned ördög verjen
    Ha én neked már nem kellek
    Azt kívánom hogy gebedj meg
    Ha a szívedből kivetnél
    Pópa álljon a fejednél
    Ha a szemed vetnéd másra
    Üljön tort az apád háza
    Ha a szívemet eldobnád
    Hóttodba csókoljon anyád
    Kárhozz örök kopaszságra
    Ne maradjon fog a szádba
    Légy hídvégen guggoló
    Kunyeráló kolduló
    De ha holmi kurvaféle
    Jönne ki hozzád estére
    Poklok pokla égessen meg
    Ha neked már nem én kellek
    Este mikor vennéd kézbe
    Gitárodat a tűz égje
    Szemedre boruljon hályog
    Kapj fekete sárgaságot
    Verjen kórság a tüdődből
    Görnyedezve vért köhögj föl
    Hogyha mással fekszel össze
    Ránduljon a tested görcsbe
    Szökjön ki a szíved is
    Ne tudd az út merre visz
    Száradjon le kezed lábad
    Ne horgadjon föl a vágyad
    Még a halál is űzzön el
    Két lej-érő tömjénfüsttel
    Emberből légy nem-ember
    Élve temessenek el
    Csak én hozhassam meg álmod
    S én űzhessem el az átkot
    De ha hozzám jössz ki este
    S ölelhetlek eszem-vesztve
    Míg ló nyerít s valahol
    Mély hangú furulya szól
    Tépd le rólam hímezett
    Királynői ingemet
    És csókolj hogy csókod fájjon
    Lohaszd le a forróságom
    És én akkor majd meglátod
    Elűzöm rólad az átkot
    Messze futó vizek hátán
    Gyorsan szálló szelek szárnyán
    Kergetem majd messzire
    El a világ végire

    Forrás: ujkafe.website


    Luminița Mihai Cioabă: Cigányátok (Balogh József fordítása)

    Ha emlékem már nem őrzöd,
    Bújjon beléd ötven ördög.
    Ha szerelmem kútba veted,
    Halál hozza haza tested.
    S ha már többé nem szeretnél,
    Pap gajdoljon gaz fejednél.
    Mikor szemed más nőt éltet,
    Apád mondjon misét érted.
    Forró csókom ha elhagyod,
    mosson anyád, hideg halott.
    Lombként hulljon huncut hajad,
    zsebben hordjad fénylő fogad,
    S verjen zápor, hídfőre juss,
    szégyentelen kába koldus.
    Vár holdfényben ölem, ringó
    s nem ereszt egy redves ringyó
    Pokol tüzén talpad égjen,
    szerettelek nyárban télben.
    Ha úgy hozza el az este
    S gitár csúszik a kezedbe,
    Csalfa szemed hályog húzza,
    Sárgulj mint a törökbúza.
    Mikor köhögsz, véred okádd,
    tépett tüdőd kérje kutyád
    Ha más nővel bújnál ágyba,
    Vásáron vagy buja bálba’,
    Szíved szúrja ki a kebled,
    S utad haza meg ne leljed.
    Hulljon porba kezed, lábad,
    Szerelemhez ne lelj ágyat,
    Kaszás jöjjön érted tüstént,
    Drága pénzen szerezz tömjént.
    Emberséged sutba vágod,
    Égen-földön ne láss álmot;
    Élőt fedjen a sírhantod,
    Csak én tudjam gyógyitalod.
    De mind várlak drága beste,
    Teliholddal jönnél este,
    Ölelnélek eszem vesztve,
    Halljam hogy nyerít a lovad,
    Furulyádból mily dal fakad
    S két kezemtől ingem szakad,
    Csókolgatod számat, mellem,
    Eloltod a tűzvészt bennem;
    Akkor én percet se várok
    S elszáll tőled nehéz átok.
    Elfut messze mint a patak,
    Hol pihennek, dicső hadak,
    Sivatagba, föld mélyébe,
    ösvényt örlő szélverésbe…
    De ha betoppannál mostan…
    Ahogy látlak, étlen-szomjan:
    Délcegen és új gúnyában
    A szebeni éjszakában.
    Szemedtől lángol a tapló…
    Hozna már el ez a kagyló!

    Forrás: MEK

  • Dsida Jenő: Öregek leszünk

    Majd nyolcat üt egy öreg óra,
    és öregek leszünk mi is.
    Szoknyád meglibben suhogóra,
    s ősz fejemen barátpilis.
    Mellénk az este ül le gyorsan,
    faggat, mint régi jóbarát –
    S mi iszunk együtt mosolygósan,
    köhögősen meleg teát.
    Szívünkben még a régi nyíl van,
    de már jólesik, nem sebez,
    s ha pápaszemünk összevillan:
    a közel olyan messze lesz.
    S a messze olyan közel szárnyal.
    Megölellek hallgatagon…
    És vén mesefák illatával
    száll be a szél az ablakon.

    Forrás: MEK (Magyar Elektronikus Könyvtár)

  • Dsida Jenő: Ki érti?

    Szerettem volna adni,
    de nem volt: mit. –
    Szerettem volna kapni,
    de nem volt: kitől.

    Szerettem volna enni,
    de üres volt a tányér. –
    Szerettem volna menni,
    de nem volt: hová.

    Szerettem volna halni,
    de a Halál kitért. –
    Szerettem volna élni,
    de nem volt: miért.

    Forrás: MEK (Magyar Elektronikus Könyvtár)

  • Bella István – Nélküled

    Nélküled lelassul szívem
    Nélküled nem ismerek magamra
    Nélküled csak nézek magamra
    Tűnődök honnan ismerem

    Nélküled nem is én vagyok
    Csak valaki lézeng helyemben
    Ki voltam lakhelye ismeretlen
    Másik földrészre távozott

    Forrás: Bella István versei / válogatás

    magyar költészet

  • Farkas István – Őszintén

    Puszta szavakkal
    ne ígérj nekem semmit.
    Tetted az igaz.

    Forrás: Farkas István versei / válogatás

  • Radnóti Miklós – Tavaszi szeretők verse

    Látod!
    boldog csókjaink öröme
    harsog a fák közt és
    árnyékkal áldja
    testünket a táj! Hallod,

    hogy terül a füvön a
    fény és pattan a fákon
    dallal a hajtás! csak

    csörgető fekete tücskök
    zaja dicséri most
    fűnek és fának
    jó örömét! nézd,

    a vizen, messze partok
    homályos tövén
    tükrösen fénylik
    tavaszi kedvünk! mert

    mi vagyunk most a fű,
    a fa, a part, az öröm is
    és szépszavú áldása
    a tájnak!

    Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár (MEK) / Radnóti Miklós versei

  • Dsida Jenő – Panasz gyengülő gyökerekről

    Földbe fogóztál, mint terebély fa, keményen,
    mély gyökerekkel a földben, dúsnedvű televényen,
    dacosan álltál, sziklakeményen, vasgyökerekkel a földben.

    Jöttek utánad szellemek, éjjeli törpék.
    Jöttek utánad ezren s törzsedet egyre törték
    zuhogó fejszékkel a törpék s hiába jöttek ezren.

    Szálltak az égből angyalok is seregestül,
    üstöködet cibálták, ki akartak tépni tövestül
    s gígász lombjaidat seregestül hasztalanul cibálták.

    – S íme – ma lelked lassu halálra menendő,
    gyökered, mint a moháé, gyermekkéz elegendő
    kitépni halálra menendő gyökeredet, mely mint a moháé,

    s egy gyerekangyal könnyüdeden tovaszárnyal
    véled a mennyek kékje felé, mint kicsi fecske ha szárnyal
    csőrében szalmaszállal távoli fészke felé.

    Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár (MEK) / Dsida Jenő versei

  • Garai Gábor – Remény

    Amikor rád találtam én,
    eszmém, rügyező ágam,
    föllobbant bennem a remény,
    s lett honom e világban.

    Forrás: Garai Gábor versei / gyűjteményes kiadás


  • Josh Billings – Idézet

    „A kutya az egyetlen teremtmény a világon,
    mely jobban szeret téged, mint saját magát.”

    Forrás: Josh Billings – idézet