https://verskucko.com

Szerző: Mária Németh

  • Őri István: Álomtakaró

    Álmaidból szőj puha takarót,
    s terítsd magadra,
    mert kint hideg van.

    Sződd nagyra,
    hogy nekem is jusson belőle,
    mert én is fázom.

    Sződd még nagyobbra,
    hogy mindenkit betakarhass vele,
    mert hideg a világ és idegen.

    Énekeld el az álmaidat,
    és táncolj hozzá.
    Dalod legyen melegem, táncod erőm.

    Serény kezekkel öltsd a szálakat,
    készítsd el hamar, mert fázom,
    siess, hogy minden a helyére kerüljön,
    mielőtt lemegy a fény.

    Énekelj nekem,
    suttogva, tündéréneket,
    hogy gyönyörű álmunk legyen,
    míg csendben alszunk,
    s feledjük a fagy-sötét éveket.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabó Lőrinc: Harminc év

    Nem vagyok kész? vagy összedőltem?
    A szeretet s a gyűlölet,
    melynek száz keze épített,
    alszik vagy meg is halt köröttem.

    Ki javítja meg, ami gyenge?
    Talán nincs is rajtam födél,
    hisz túl sok az eső s a tél
    nagyon is bejár életembe.

    Sötétben nézem magamat:
    valami mindig törik-omlik.
    Tégla? üres dísz? – nem tudom,

    de tanulságnak megmarad,
    hogy az épülő ház s a rom
    egymáshoz mennyire hasonlít.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • József Attila: Mióta elmentél

    Mióta elmentél, itt hűvösebb
    a sajtár, a tej, a balta nyele,
    puffanva hull a hasított fa le
    s dermed fehéren, ahogy leesett.

    A tompa földön öltözik a szél,
    kapkod s kezei meg-megállanak,
    leejti kebléről az ágakat,
    dühödten hull a törékeny levél.

    Ó, azt hittem már, lágy völgyben vagyok,
    két melled óv meg észak s dél felől,
    a hajnal nyílik hajam fürtjiből
    s a talpamon az alkonyat ragyog!…

    Soványan ülök, nézem, hogy virítsz,
    világ, kóró virágja, messziség.
    Kék szirmaidban elhamvad az ég.
    A nagy szürkület lassan elborít.

    1928. szeptember 13.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kassák Lajos: Szerelem, szerelem

    Vártalak, kislány, nyitott kapuval és égő lámpával vártalak.
    Ülj hát le, galambom, úgy, mint otthon,
    még otthonosabban, mert apa nélküli és anya nélküli ez a ház,
    és ez a ház, melyről hosszú álmaidban álmodni szoktál.
    Te állsz a tükör előtt, te hinted be illattal a levegőt,
    és te lármázod föl a csöndet a homályos sarkokból.
    Egész nap dolgoztam, és lásd, most a tiéd vagyok.
    Szelíden kérdezem: jószívvel ülsz le mellém az asztalhoz?
    Nagyon szelíden kérdezem: le mernéd vetni előttem állig gombolt
    blúzodat,
    bő szoknyádat és vastag, téli harisnyádat?
    De ne is felelj. Ha eljöttél, akkor itt vagy,
    s ha itt vagy, akkor az enyém vagy, kedvesem!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csorba Győző: Veszélyes úton jársz…

    Veszélyes úton jársz: lábad körül csapdák,
    szél ködöt terelget mögéd, ahol ellépsz,
    eső csinál rácsot, hadakozik villám,
    laza lombzúgásból rejtegetőd épül.

    Komoly szavam küldöm felocsúdtatónak:
    bátor elleneim teáltalad bátrak:
    rég nem voltál erre, messzekerült dűlőn
    duhaj gyomok szúrnak gonoszul az égbe. –

    Emlékszel-e még rá, kétkedésbe mártott
    Isten-hozottamra, okos félelmemre?
    Tükröző gyerkőcök játékos kezéből
    rámhullt rezge fénynek véltelek szorongva.

    Szándékkal maradtál, szándékkal kuszáltad
    sorsomba a sorsod. Jólesett, s miként a
    lengetett inga a mélyponton, golyó a
    fordított kúp szoros csúcsában, megálltam. –

    Szándékkal maradtál. – Szándék-e keserves
    kalandod ezúttal? Nem tudom. Ki tudja? –
    Komoly szavam küldöm felocsúdtatónak:
    látsz-e még? vigyázz! már tág a köz közöttünk.

    Ne hagyj itt, szegényke, többet ártsz magadnak:
    meleg tenyeremből kipottyanó szíved
    hóember takarja két fagyos markába.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabó Lőrinc: Szégyen

    Épp akkor léptem ki a kádból,
    s ahogy ott álltam meztelen,
    véletlenül egy nő nyitott be
    hozzám, egy nő, egy idegen.

    Fiatal voltam, ő is az volt,
    és egész testem elpirult,
    a szégyen szennye nyakon öntött
    és rám tapadt és lángra gyúlt:

    úgy éreztem, hogy tetten értek
    valami nagy gyalázatot,
    pedig mindössze az derült ki,
    hogy az vagyok, ami vagyok.

    Az egész csak egy pillanat volt,
    véletlen, gonosz pillanat,
    s a nő menekült, iszonyodva,
    hogy a ház rögtön rászakad.

    Menekült szegény, iszonyodva,
    hogy ezért még lakolni kell,
    én meg ott maradtam a bűnnel,
    amit nem is követtem el.

    És töprengtem és tiltakoztam
    és lassan elfogott a düh,
    aztán meguntam és nevettem
    s minden jó lett és egyszerű.

    Régen történt, van vagy tíz éve.
    Mennyi rossz és jó odavan!
    Ma már se lélekben, se testben
    nem tudom szégyellni magam.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Sík Sándor: Meditációk – IV. A testről

    (1915)

    Rossz bódé ez, Uram, amelyben lakni kényszerítesz.
    Rozzant deszkák szorítanak köröskörül;
    Amerre nézek, minden ócska, rossz falat
    Repedezett, pókhálólepte vén tükör borít.
    Amerre nézek: mindenütt ugyanaz az unalmas-egy,
    Halálig unt arc néz velem farkasszemet.
    Futni, futni szeretnék tőle már,
    Kitörni innen elszánt bús ököllel
    Ledöntött vén korhadt deszkákon át,
    Ki innen, messze. Járni, boldogan
    Harmatos, édes, illatos mezőkön,
    Magas hegyeknek homlokáról nézni, nézni messze el
    Nagy délibábos pusztaságokon,
    És véghetetlen tengereknek titkain,
    És látni, látni ismeretlen arcokat,
    Szemükbe nézni, szemtől szembe, látón,
    Nem így, a rossz tükörből.
    Ó emberek, testvéreim, segítsetek,
    Hogy elétek futhassak.
    Oly szép lehet a szemetekbe nézni!

    Segíts, szerelmem, jóságos Uram,
    Jöjj, vessük szét e rozzant viskó rossz börtönfalát.
    És zúzzuk szét ezer darabra már
    Ez átkozott-egy tükör végtelenjét,
    Ha meg is vérez sok álnok szilánkja.
    Elég e roskadt pajta vén dohából,
    Megfojt a pállott levegő –
    Tied akarok lenni és övék.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabó Lőrinc: Vonaton

    Vonatról láttam rétünket s a fát:
    megint ott voltunk, megint égetett
    égő szád és megint öleltelek
    s kétségbeesve bontottam ruhád
    s kétségbeesve engedtél tovább
    s akkor már jó volt: megnyíló szíved
    selyemcsókokba zárta szívemet
    és fölgyúlt és kialudt a világ.

    Fordult a táj. Örjöngő szememet
    rád csuktam, hogy tovább őrizzelek.
    Utasnép járt-kelt, aludt vagy evett.
    Ültem, sírtam, könny nélkül, mozdulatlan.
    Száz felől jöttél, száz felé szakadtam.
    Jó, hogy nem látták, mi zajlott agyamban!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabó Lőrinc: Testem

    Ki vagyok én?
    Ami vagyok, alaktalan
    folyna szét valami halálban,
    de véletlen formát találtam
    s most élek külön és magam.
    Testem, szegény,
    te vagy a teremtő edény,
    aki egykor kimerítettél
    a semmiből és segítettél,
    hogy legyek a sok én közt én is Én.

    Ami vagyok,
    te vagyok, lábam és kezem,
    te vagy a munkás és a hordár,
    szegény testem, mindig te voltál
    egyetlen szövetségesem,
    és ha a sok
    nyomorban lelkem megfutott
    s nem voltam már csak akarat-roncs,
    szétvert gyötrődés, – drága abroncs,
    te megtartottál s ma is egy vagyok.

    Testem, hazám,
    te vagy egyetlen birtokom,
    te vagy a földem és az ország,
    értem verejtékezik orcád,
    sebeid sírva csókolom,
    mert igazán
    eggyebb vagy velem, mint anyám,
    otthon, gép, erő, munka, gyár vagy, –
    testem, nyomorult proletár vagy
    s ha van, te vagy, csak te vagy a hazám.

    Testem, szegény,
    a lélek érted mit tehet?
    Nagyon önző és gőgös úr
    a lélek, de úgy rád szorul,
    hogy fájni sem tud nélküled.
    Testem, szelíd
    kihasznált állatom, szegény,
    akit még én is üldözök,
    a sok-sok idegen között
    ki sajnáljon meg néha, ha nem én?

    Megköszönöm,
    hogy tüzes és jeges nagy útban
    szolgáltál és adtál ruhát
    és annyi ezer éjen át
    vigyáztál rám, amíg aludtam;
    megköszönöm jóságodat,
    hogy a robotok s hadak élén
    jártál, míg pára lelkem élt,
    és siratlak, hogy mindezért
    oly rútul fogsz bűnhődni a végén.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Wisława Szymborska: A három legfurcsább szó

    Ha kimondom azt a szót, Jövő,
    első szótagja máris a múltba szökik.

    Ha kimondom azt a szót, Csend,
    le is rombolom.

    Ha kimondom azt a szót, Semmi,
    létrehozok valamit, minek egyetlen
    nemlétben sem jut hely.

    Forrás: Lélektől lélekig