Szerző: Mária Németh

  • Parancs János: Hatlábú csikó

    Hatlábú csikót láttam álmomban,
    topogott, patája döngött; forogtam ágyamban.
    Sima, fekete szőre fénylett, kedves szemét látom.
    Lerogyott a sújtó kéz; félem a bátorságom.

    Épp a halál elől menekültem,
    az üldözők hordája jött felém;
    moccanatlan gyökér lett a lábam,
    s megnyugodtam: a pusztulás elér.

    A görcsös céltalanság fagya ellep,
    a szív kihagy, a tüdő ritmusa ernyed,
    s a végső percben megjelent mint lángnyelv:
    a hatlábú mén.

    Egész teste úgy ringott, mintha vergődne lárva:
    ízenként vékonyodva, dagadozva púposodott,
    s röpült mint madár az éjszakában.

    Fölébredtem, kint borongós őszi nap,
    hűvös világ; az értelem néma marad:
    menekülök tüzes csikómon a halál elől,
    a csillagok alatt.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Farkas István: Megértettem

    Megértettem: a
    holnap magától eljön.
    Ha várom, ha nem.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Márai Sándor: Hétköznapok és ünnepek

    „Nézz utána, hogy minden napból, a legközönségesebb, sivár hétköznapból is ünnepet csinálj, ha pillanatokra is. Egy jóindulatú szóval. Méltányos cselekedettel. Udvarias mozdulattal. Nem kell sok az emberi ünnephez. Minden napba belecsempészhetsz valamilyen varázsos elemet, megajándékozhatod magad egy könyv igazságának negyedórás élményével, valamilyen homályos fogalom megismerésének kielégülésével, környezeted vigasztalásával vagy felderítésével.

    Az élet gazdagabb lesz, ünnepibb és emberibb, ha megtöltöd a hétköznapok néhány percét a rendkívülivel, az emberivel, a jóindulatúval és az udvariassal, tehát az ünneppel.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Oravecz Imre: Tűzhely

    Míg élt anyám, apám,
    minden reggel begyújtottak a konyhai takaréktűzhelyben,
    és egész nap zúgott, zenélt a lapján valami,

    akkor szűnt meg végleg az otthon,
    mikor ők meghaltak,
    és megszakadt e folytonosság.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Faludy György: Zárt teherkocsi

    Kattog a négy kerék.
    Azt kérded, hova visznek?
    Mondhatnám: szinte mindegy.
    Függélyesből vízszintes.
    Négy kattogó keréken
    odavezet a sín,
    ahol levél nem ér el,
    hol nem vagy név, se cím.

    Tán negyvenen vagyunk.
    Azok ott már többéves
    rabok, halálfehérek,
    nyugodtak, csendesek;
    mi új rabok vagyunk,
    akiknek inge véres,
    ne nézd a különbséget:
    rab és rab egyremegy.

    Mért gubbasztok ily búsan?
    Szökőkút volt a kedvem,
    hány ágyban hemperegtem,
    és hány tengerben úsztam!
    Ami tortát megettem:
    vagy harminc emelet.
    Kár, hogy be nem fejeztem
    még minden versemet.

    Hogy Alfred de Musset-nek
    szebben virult a nyár?
    E század gyermekének
    rosszabb mahorka jár.
    Nem nősz magasra itten.
    Kattogni kezd a sín.
    Mit elmulasztott Hitler,
    behozza azt Sztálin.

    (1950 őszén)

    Forrás: Arcanum

  •   Ratkó József: Szégyentelenül

    Mert szólnom kell a fűről is,

    a fémről és a kőről is,

    a menekülő fényről is,

    a férfiról, a nőről is,

    és mindent el kell mondanom,

    igazhoz igazítanom,

    hát ezért kell olyan nagyon

    a szabadság, a nyugalom!

    .

    Mióta élek, dolgozom

    Parasznyán, Pesten, Putnokon,

    mindig a nehezét fogom,

    még sincs egy rendes bútorom.

    Kis gondjaim közt guggolok,

    felmagasodni nem tudok.

    .

    Segítsetek, ne hagyjatok!

    könyvet, kenyeret adjatok!

    Semmiből se kell sok nekem.

    Barátom, ha hiszed, ha nem:

    egy harapásnyi kenyeren

    éltem le fele életem.

    De már kevés ez nem elég

    huszonhét havi maradék.

    Éléskamrám az üres ég

    csillaga morzsányi ebéd.

    .

    S míg ezt a verset hadarom,

    tucatnyi édes haverom

    él ilyen egérkebajon

    gondjai közt hallgatagon.

    Én szólok fakír nem vagyok,

    aki bár lelkéig vacog,

    mégis forró verset dadog,

    hogy gőzölögnek a sorok!

    .

    Költő vagyok hát tudom én,

    hogy hivatásom a remény,

    és tudok hinni is kemény

    gyémánt-jövőnkben bízom én.

    De ugrik, illan a hitem,

    naponta meg kell védenem,

    mert ez a kétéltű jelen

    hol ellenem van, hol velem.

    .

    Pedighát apám a veszélyt

    nem nagypofájú hősökért

    vállalta, izgatott, beszélt

    értem, értük, mindenkiért!

    S ha én szólok sem magamért,

    kollektív bánatért, bajért,

    rontott hitű parasztokért,

    kemény, egyforma életért.

    .

    S mert szólnom kell a fűről is,

    a fémről és a kőről is, a menekülő fényről is,

    a férfiról, a nőről is,

    és mindent el kell mondanom,

    igazhoz igazítanom

    hát ezért kell olyan nagyon

    a szabadság, a nyugalom!

    .

    Mint aki pénzért hegedül,

    s száján lágy, kérő mosoly ül,

    sürög a vendégek körül

    szótlanul, szégyentelenül,

    úgy kérem én is a kegyet:

    adjatok könyvet, kenyeret,

    szorítsatok egy kis helyet

    végre nekem is köztetek!

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Idézet: Agytréning

    Ameddig léteznek macskák,
    az egéren nem segít, hogy
    kinevezik elefántnak.

    Katona Bálint

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Szendrey Júlia: Keserű kín

    Keserű kín és gyötrelem
    Volt énnekem a szerelem;
    Ami másnak életet ad,
    Az hozza rám halálomat.

    Meghaltam én réges-régen,
    De nem nyughatom békében,
    kísértetként járok, kelek,
    Keresve, mit nem lelhetek.

    Keresve a boldogságot,
    Mire sehol nem találok;
    Mi messziről annak látszik:
    Árny, mint én, mely velem játszik.

    Hogyha közelébe érek,
    Rémképétől elszörnyedek
    S futok vissza koporsómba
    Új kínoktól ostorozva.

    S rám vonom a búbánat szőtt
    Gyászos halotti lepedőt,
    S várom, hogy az ég majd megszán,
    Hogy majd meghalok igazán.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ady Endre: Hajlongni emerre, amarra

    Hajlongni emerre, amarra:
    Bús sorsot mértél, Uramisten,
    A magyarra
    S még búsabbat reám.

    Hiszen, jó, jó: nem vagyok semmi
    És mégis muszáj minden fajnál
    Jobbnak lenni.
    S mit ér, ha jobb vagyok?

    Nekünk kevés pünkösdöt hoztál,
    Kevés szentlelket, Uramisten,
    S ostoroztál,
    Bár véresek valánk.

    Körülvettél balgákkal minket
    S méltatlanul kínzott fejünkre
    Sohse hintett
    Kegyed sugarakat.

    Önnön-valónktól félve félni
    S elvegyülni törpe gyávákkal,
    Halva élni:
    Ezt adtad, Te, nekünk.

    Hajlongni emerre, amarra,
    Bús sorsot mértél, Uramisten,
    A magyarra
    S még búsabbat reám.

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Karinthy Frigyes: Gellért Oszkár: Amint a karod fölemeled

    Amint a karod fölemeled
    Mennyi bidres-bodros szövet
    Hull vissza, mint egy zuhatag
    És milyen finom kis pihék
    Pelyhedzenek a könyöködbe
    A könyököd kinyögöd
    És szívembekönyökölsz – au!
    Au – vau! Miau!
    És milyen fehér vonal emelkedik,
    Amint karod fölemeled
    Emelkedik, csavarog, terjed
    A könyöködtől a kisujjad körméig
    A kisujjad körmétől megint vissza
    A kisujjad körmétől visszáig
    Amint a karod fölemeled
    A könyöködtől a kisujjad utolsó percéig
    Tizenöt centiméter
    A kisujjadtól a könyöködig tizenöt centiméter
    Összesen harminc centiméter.
    És hogy rezegnek a szálak
    És kicsi pelyhek szurkálnak szíven.
    Amint a karod fölemeled
    Hogy fejemhez vágd a levesestálat.

    Így írtok ti

    Forrás: Vers mindenkinek