Nincs örökké, és nincs soha.
Csak idő van, mi hozzánk mostoha,
és élet, mely változik örökké…
Úgy válunk magunk is örökké.
Hogy beépülünk a végtelenbe,
térbe, időbe, életekbe…
A VAN soha nem múlik el,
legalább addig, míg létezel.
Forrás: Lélektől lélekig
Nyisd ki az ajtót, nyújtsa be
rózsaszín orrát a hajnali ég,
árassza ránk, mint meleg állat
mezei, hazai lehét.
Be szép a völgyek kis világa
ottlent s ittfent e szálloda;
nyers légben, fényben a szűk erkély
mintha a mennyből nyílana.
Fenyők és felhők… Jöjj ki mellém,
úgy ahogy vagy, már süt a nap.
Meglátnak – legfeljebb a fecskék
s még vígabban sikonganak.
Még ragyogóbban, részegebben
köröznek ott a nap előtt,
forgatják ezt a vaksi bolygót,
ezt a tündöklő, gyors Időt,
melyből minket is kiragadtak
csapongva megint és megint
összefonódó, fonódva is
csapongó öleléseink!
Forrás: Lélektől lélekig
Milliószor árva homlokomra,
mert aludnom tőled messze kell,
rontó, gyilkos pillantást lövell
az öröktől baljós szemű hold ma.
Pillantása mondja – bár ne szólna!
ám hogy elnyugodna, semmi jel –
hogy nincs békém, csak hozzád közel;
hisz tudom, s titkát ez meg nem oldja.
Miért pillant így rám, miért tüzel?
Mért törődik a földdel a hold ma?
Eh, siess már, titkok a pokolba!
Jöjj, Napom, virradj ragyogva fel!
/Ford.: Tótfalusi István/
Forrás: Lélektől lélekig
Hajnalban a csillagok
lehullnak a földre,
mint a fáról a gyümölcs:
alma, szilva, körte.
Szunyókálnak szelíden
késő délelőttig,
mustillatú sugarak
amíg föl nem költik.
Akkor aztán napsugár-
szálakba fogózva
föllibegnek, mint a pók,
újra a magosba.
Forrás: Lélektől lélekig
Légy csak úgy szerelmem,
ahogy napfény csillan a hallgatag tavon
szikrázón és változón,
borítson fényeddel forrón és vallatón…
Légy olyan mint a hullám,
mely felemel, ölel, majd mélybe ránt,
és meleg fészek, megbújva lombok hajlatán.
Légy nekem árnyak hely a pusztán,
hosszú út után, vagy messze látszó torony
fagyott szirtek fokán…
Légy illatos kávé, egy fáradt reggel,
légy őrjítő vágy s az értelem…
Adj magadból többet, add egész önmagad,
kívánom önzőn:
Ne ölelj többé másokat!
Légy most már vak!
Hisz láttál mezítelen,
agyad hátsó zugában is csak nekem legyen helyem!
Úgy nézz rám, hogy magadat lássad!
Légy árnyék, s én leszek hűen követő társad!
Légy apám, s szeretőm, légy férjem, s fiam,
enyém légy egészen, engedd,
hogy lehessek TE,
s önmagam…
Légy TE, mint én lennék,
s én leszek Te Magad!
Forrás: Lélektől lélekig
Bezártalak
hogy ne lássalak.
Ha látlak
megáll szívverésem
félek hogy a szívedet elérem.
Rózsatőt ültetek
ablakod alá
s ha jönnek a hajnali szelek
leválik rólad
álmod gyönge héja
két nagy szemeddel
láthatod
a rózsa szirma
a hajnal is
én vagyok.
Forrás: Lélektől lélekig
Te éltetsz és adsz erőt,
Életre hívod a csüggedőt.
Szemedben látom a Nap sugarát
Megyek veled egy égi hídon át,
Mert vagy nekem mementó,
Ezer földi jó,
S mert jó volt veled a rejtelem,
Szívet simító szerelem,
Perverz gyönyör és vad csata,
Melyben alul maradok vala,
Mégis semmi ehhez nem fogható,
Több jót akarva sem adható.
Maradtál perceim csarnoka,
Az érzéseknek hadnagya,
Ha itt vagy érzem élni jó,
S nem látomás gyötör
Nem égiek adta jó,
Csak egy megkésett szerelem
Mely maradt ezer gyötrelem,
De általad érzem mi oly´ jó,
S hogy Te vagy…
Ez semmihez nem fogható.
Lehetnék új szerelmed hírnöke,
Örömeid gyökere,
Egy hang mely elkísér
Amikor leszáll az éj…
Lehetnék… érzem én,
De az öröm csak vak remény.
Az Idő most is közbeszólt,
Kaszával virágot tarolt,
Égetett erdőt, réteket,
Kettévágta az életet…
Álmokat feketére festett,
Kőbe örök jeleket vésett.
Minden, mi szép volt emlék maradt,
Titokban őrzi a csókodat.
Titokban őrzi a csillogást,
S hogy nekem nem maradhat más
Azért van, mert az élet mostoha,
S belénk mart az Idő vas foga…
De szárnyakat adott a szerelem,
Két ölelés közt, hogy vagy nekem,
S veled szállok most tova
Oda, hol fájó lelkeknek van otthona.
Hátrahagyom az éveket
Megőrizve mi szép
s jó volt nekem veled…
s talán Neked… velem.
Forrás: Lélektől lélekig
Hátam mögött – szívem is hallja –
törik az őszi fű;
te jössz, tudom. Miről? A lépted
nesze is gyönyörű.
Gyönyörű lesz, ha megjelensz;
már csak egy pillanat.
Gyönyörű rögtön a világ,
mihelyt része vagy.
Fásult volt, borús a szívem
szomorú, keserű.
Ha benne vagy, a szívem is
ragyogó, gyönyörű!
Ködös őszi táj ez a szív,
de ha nap besüt,
üveges lombja fölragyog,
tündöklik mindenütt.
Forrás: Lélektől lélekig
Levél vagyok. Zárt küldemény.
Dolgom: hogy kézbesítsem.
– Ha föltépném, sem érteném:
Istennek írta Isten.
Forrás: Lélektől lélekig
