https://verskucko.com

Szerző: Mária Németh

  • Zelk Zoltán – Akkor

    Már hallgat a szív. Fölhangosodnak
    Isten léptei.

    Zelk Zoltán – Este

    Most fogja meg vagy most engedi el
    kezem az Isten?

    Forrás: Lélektől lélekig

  • William Blake – Dal

    Mezőn kószáltam boldogan,
    Nyár pompáját ízleltem én,
    Míg Ámor herceg nem suhant
    A nap sugárain felém.

    Hajamba font liliomot,
    Rózsát fejemre, vérszínűt;
    Kertjébe vélem elfutott,
    Ahol gyönyör száll mindenütt.

    Szárnyamra harmatcsepp esett,
    Dalom naptól izzóra vált;
    Selyem hálóval meglesett
    És fényes kalitjába zárt.

    Most tréfál vélem, játszogat,
    Leül mellém, míg dalolok;
    Széjjelfeszíti szárnyamat,
    És gúnyol, hogy már rab vagyok.

    Vámosi Pál fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Harcos Katalin – Vágy maradsz…

    Nézd! A lopakodó szürkületben
    Néhány karcsú árnyék összerezzen.
    Apró fénygömbök szerterajzanak
    Lámpák sárgaszín fényköre alatt.

    Magához húz fájó emléked megint…
    Bár szemed másfelé, messzire tekint,
    Kezed selyme sem engem simogat
    Mint tavaszi szél új hantú sírokat

    Nekem csak egyet adsz: bús lelked bánatát
    Míg leheleted cirógatja más nyakát
    Mégis a vágy itt, lelkemben őgyeleg,
    S barátságod csal szemembe könnyeket.

    Lásd, ringóléptű kedvesed vagyok…
    Álmomban szemed vágyón rám ragyog.
    Sóhajt az este… karodba vennél?
    Tudom, hogy akkor tényleg szerettél.

    Kacsint a reggel lágy napsugáron,
    S csókod elillan, mint boldogságom.
    Nem lehetsz többé soha velem…
    Vágy maradsz, de már nem szerelem.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Harcos Katalin – Újra álmodom

    Kívántad, hát most újra álmodom.
    Szépet. És – hitted volna? – Veled…
    Lásd, bohón kalandozom,
    és szárnyára vett a képzelet.

    Erdőket járunk, barlangot, vad vizet,
    sziklákra mászunk hegyormokon,
    majd lágyan megfogod a kezemet,
    és elpihensz este az ágyamon.

    Hangod fülemnek furcsán csengene,
    mégis tudom, hogy jól esne nagyon,
    ha én lehetnék a szíved kedvese,
    s velem ébrednél hűs hajnalokon.

    Őszülő fejed, ha ölembe tennéd,
    mesélnék, hogy öleljen édes álom,
    titkon tündéd, varázskoboldod lennék,
    és befogadna az én világom.

    Talán egyszer tényleg befogad…
    Szinte valóként magam előtt látom,
    hogy álmom téged is magával ragad
    és te leszel a vágyott boldogságom.

    Tán egyszer eljön egy pillanat,
    amikor csók csak neked gyúl a számon…
    De állj! Ez már túl merész gondolat!
    Ne félj, Kedves! Csak szeretetre vágyom,
    de nem csaplak be Téged, sem magamat.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Péter Erika – Nekrológ egy diófáért

    Hiányzol.
    Ott álltál kortalan,
    ősz végén
    szürkén, lombtalan,
    seszínű
    panelházak közt,
    szeretet-
    szomjasan.

    Hallottam
    fűrésznek zaját,
    test-törzsed
    hulló robaját.
    Alattad
    az avar nyögte
    búcsúzó
    sóhaját.

    Tegnap még
    srácok öleltek,
    zöld diót
    ágadról vertek.
    Csavargók
    árnyas ölednek
    hűsében
    hevertek.

    Keresnek!
    Fekete rigók!
    Madarak!
    Fészket kutatók!
    Csonthéjad
    rejtett termését
    csókolni
    akarók.

    Lehettél volna
    tudás almafája,
    Hippokratésznek
    óriás platánja,
    Tessedik akáca,
    szerelmes Árgyélus
    tölgyfa-koronája!
    Lehettél volna!

    Diófa voltál.
    Most üres a helyed.
    Fűrészpor takarja
    haldokló gyökered.
    Mi lesz majd belőled?
    Koporsó vagy oltár?
    Én köszönöm neked,
    hogy diófa voltál!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Hervay Gizella – Három hangra

    Három szerelem az életem.
    Semmim sincs ezen kívül.
    Rád gondolok: évek rácsai közt
    az emlék elfeketül…
    Jaj, szívem, olyan sovány vagy,
    meg ne szánjon a halál!
    Homlokod mögött a világ
    elfehérült szájjal kiált. –

    Szótlanom, egyetlenem,
    tenyered tenyeremen.

    Testednek tiszta menedék:
    a csók a léleknek nem elég.
    Nem elég három szerelem:
    három árvaság idebenn.
    Három homlok is kitaszít.
    Fehér a magány, mint az ing.
    Fehér az ing, fehér a halál.
    Csak az él, aki társra talál.

    Szótlanom, egyetlenem,
    tenyered tenyeremen.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Puskás Kolozsvári Frederik – Üzenet

    élj a pillanatnak mindig
    csak az itt és most a fontos
    a múlt rég elmúlt már
    a jövő oly messze még
    s a holnapok lassan tegnappá válnak
    ha nem a mostban élsz

    élj és örülj az életednek
    örülj a természetnek
    a mindenségnek
    a határtalan szeretetnek
    mely téged is elborít

    érezd át
    légy boldog
    szűnjön meg minden más
    töltsön el a hála érzése

    csak ma szeress és tisztelj
    mindent ami él
    ok nélkül

    ne félj
    nincs halál
    csak változás
    semmi sem tűnik el
    csak átalakul
    megújul
    újra meg újra

    engedd hogy elérjen
    a változás szele
    és repülj vele
    hisz te is szél vagy

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ady Endre – Csukott szemű csókok

    Hogy csókosat egyszerre álmodunk,
    csak ennyit tudok róla.
    Istenem, az-e, akit gondolok?
    Mindig megérzem,
    mikor lecsúszik a takarója.

    Mi már talán sohse találkozunk,
    bús vándorok, mi ketten.
    De ott vagyok mindig, mikor kíván,
    és ő is eljött,
    akármilyen idegent szerettem.

    Lehet, hogy dús, fekete a haja,
    ilyen hajat kívánok. S óh, jaj,
    az ő dús, fekete haját
    hányszor hozták el arcomra
    kócos szőke leányok.

    Még egyszer fogom más csókjainál
    szemeimet lezárni:
    majd ha ő is így csókol valakit
    csukott szemekkel,
    mert engem nem bírt már tovább várni.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • William Blake – Az isteni ábrázat

    Irgalom, Jóság, Szeretet
    S Béke… – hány tört imát
    Küldöz e boldog négy erény
    Elé a földi gyász.

    Mert ez a boldog négy erény
    Az Úr, szelíd Atyád,
    És ez a boldog négy erény
    Az Ember, a Család.

    Emberszívű az Irgalom,
    A Jóság – földi test,
    A Szeretet menny-föld-arcot ölt,
    S a Béke – földi mezt.

    Mert aki bármely ég alatt
    Fohászkodik, szegény,
    Égi-földi formátokat
    Imádja, négy erény.

    Zsidó? Török? Pogány? Szeresd
    Az ember-alakot!
    Hol Béke s Irgalom lakik,
    Az Isten lakik ott.

    Kardos László fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kutasi László – Naplemente

    Ülj le szépen ott, hol a tenger helyet
    ad maga mellett,
    a tűzként izzó naplementében.
    Várj.
    Lassan nyisd meg lelked titkos kapuját,
    léted porlepte köntösét, a tested
    hagyd most magára, el.
    Pihenj meg itt.
    Merülj el a fénybe, mi testet ölt szemedben,
    arra könnyből fátyolt teremt.
    Cserébe a tenger megannyi szikrát,
    apró csillagot, gyémántot ad.
    A Nap színekkel, izzó vörössel,
    sárgával, csillogó ezüsttel festi be azokat.
    A pillanat nem múlik, az idő
    megáll.
    A természet emlékül adja neked
    legszebbik arcát.
    A Nap, mint szerelmes kedvesébe,
    tengerbe úgy merül, fényével takarva be.
    Búcsúzóul a szél lágy csókot ad.
    Menj hát tovább.
    Az Est, leszállt emléke képnek és örök szépnek,
    utadra kísérjen el.
    Lásd be: minden, mi szép, egyszer így múlik el.

    Forrás: Lélektől lélekig