https://verskucko.com

Szerző: Mária Németh

  • Weöres Sándor: A kutya

    Ismersz-e, mondd?
    A bundám barna volt,
    fehér sáv volt a homlokomon,
    mint a lámpás a pejlovakén
    és mint az égen a Hold.
    Mozgott a fülem,
    amikor rászállt a légy.
    Mozgott az orrom,
    amikor szaglásztam a légy után.
    Emlékszel?
    Te még síró-baba voltál.
    Én ott bóklásztam a bölcsőd körül…
    elkergettem a kotlóst,
    hogyha feléd közelített.
    Később
    a hátamon is lovagoltál.
    Egyszer le is estél.
    Engem raktak meg a rémületben.
    A kezedből ettem.
    Kicsi kezed volt, halványpiros
    és néha sáros, néha homokos.
    Egészben nyeltem le a falatot,
    nagy-nagy, falánk kutya voltam.
    Ismersz-e?
    Egyszer… világos este volt…
    telihold…
    vonítottam az égre, a Holdra.
    Árnyékom hosszan úszott utánam…
    mint mikor ló pusztult a háznál
    és elcipeltem a belet.
    Hallottam a hangodat akkor,
    elővágtattam a kazlak közül,
    táncoltam melletted, ugattam.
    Emlékszel?
    Aztán, éjjel
    a kertek közt csavarogtam.
    Doronggal hátba vágtak akkor.
    Elgörbült a gerincem,
    a bundám mocskos lett és fakó.
    Beteg kutya lettem.
    Agyonlövettek.
    Akkor, vacsoránál
    csak lassan járt a szájakhoz a villa.
    A kisasztalnál ültél te külön.
    Kip-kop…: s lábaiddal
    harangoztál nekem,
    kipi-kop.
    Emlékszel?

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Áprily Lajos: Túl minden párton

    – Nagy sziklás szigetnél horgonyt vetek
    s kunyhót rakok magamnak szűz kövén.
    Akik hallották, azt mondták, beteg.
    Csak most gyógyult meg – válaszoltam én.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Áprily Lajos: Lelkem felel

    S mi lesz, lelkem, ha nem jön virradat,
    mely életmagvakat vet itt a romba?
    S a lelkem szólt: Jó lesz a föld alatt,
    nyílj ki, néma, komor vár, katakomba.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Áprily Lajos: Miatyánk

    Imádkozom, halkan, szomorúan.
    A szó megtorpan, mire odaér:
    A mi mindennapi… Rég nincs, Uram,
    az asztalunkon egy falat kenyér.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Áprily Lajos: Silet Musa

    Gonosz kor ez, az arcán torz vonás.
    Csukott szájjal jár, bűn a vallomás.
    Az igazság? Bitang szó, párt-cseléd.
    Ma hallgatás a hű s nemes beszéd.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Balla D. Károly: Tótágas

    A bohóc sírógörcsöt kapott.
    Könnye tompán kopogott a deszkán,
    a deszka feketére volt festve,
    festve volt, álarcban volt,
    kényszerű részvét-álarc mögé rejtette
    gyalultfa-közönyét,
    dehogy akart ő fekete lenni,
    pácolt, meleg fényű,
    berakásos, tükrös diófa-szekrény
    lett volna legszívesebben,
    de egyszerű asztal is inkább lett volna,
    viaszosvászonnal borított konyhaasztal,
    mint fekete, fekete deszka,
    melynek vaslakk-részvétét
    nem hatották meg a bohóc könnyei,
    a sírógörcsbe menekült bohócéi,
    aki most nem volt álarcban,
    lemosta magáról a púdert, a rúzst,
    lemosta a hahotát,
    a vigyort, a röhejt,
    lemosta, és most sírt, zokogott,
    vörössé pöffedő szemhéja mögött
    látta az artistát, látta a kötélen,
    amint ott lépked délceg-magabiztosan,
    s látta, látta a porond porában,
    szájából iramló vér-kígyóval,
    látta, amint tört testét kiviszik,
    s ő, a bohóc, már ott volt,
    hogy elvonja a nagyérdemű figyelmét,
    vigyorgott, hahotázott,
    hasra esett ezerszer,
    aztán rosszul lett az öltözőben,
    percekig öklendezett a mosdó fölött –
    – mindezt látta most
    vörössé pöffedő szemhéja mögött,
    mindezt látta a bohóc,
    a sírógörcsbe menekült,
    aki mögött gyászhuszárok álltak,
    fekete álarcba merevült gyászhuszárok,
    dehogy akartak ők feketék lenni,
    parádés huszárok, nyalka testőrök
    lettek volna legszívesebben,
    vagy ha nem, hát inkább kardforgatók,
    káromkodó lovasok,
    mintsem feketébe kényszerült gyászhuszárok,
    akikből most feltartóztathatatlanul,
    ellenállhatatlanul kibuggyant a nevetés,
    nem tudni, miért,
    talán mert felismerték a bohócot
    és eszükbe jutott a sok hasraesés,
    talán ezért bukott fel belőlük a hahota,
    remegett a válluk, elakadt a lélegzetük,
    még a könnyük is megeredt.
    A gyászhuszárok röhögőgörcsöt kaptak.

    Egy pillanat múlva,
    a maguk-feledés csúcsán
    már semmi sem különböztette meg őket,
    a röhögőgörcsös gyászhuszárokat
    a sírógörcsös bohóctól,
    egy kívülálló
    talán észre sem vette volna,
    hogy ön-fejükön taposnak mindahányan.

    Pár pillanatig tartott csak,
    aztán lecsitultak,
    halk hüppögésbe fúlt az indulat,
    s lassan megindult a menet
    a komor koporsó mögött.

    A bohóc a távolba nézett.
    Tudta,
    a vándorcirkusz lampionos sátra alatt
    friss fűrészporral
    most szórják fel a porondot.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Márai Sándor: Az égen fönn megáll a hold

    Az est, a rest festő korommal
    átfesti mind
    amit nappal megrajzolt renyhe gonddal.

    A rét ezüst tó, mély, a sodra fojt,
    csak ennyi volt:
    jártunk a nád közt és a szél dalolt.

    Sok ablakon benéztem érted én,
    nyisd a szemed,
    mert vak szemem nem érte még a fény.

    Sok éjszakába hívtam a neved,
    hallgatni jó,
    nézd, sétál a hold a világ felett.

    Az égen akkor fönn megállt a hold,
    csak ennyi volt:
    Fejem fejedre lassan ráhajolt.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Farkas Boglárka: Érzem a vesztem

    Egy  oda nem illő, kimondott szóban
    Érzem a vesztem.
    Egy  apró, semmitmondó pillantásban
    Érzem a vesztem.
    Egy  céltalan, meg nem álló mozdulatban
    Érzem a vesztem.
    Egy  lágy, hideg csókban
    Érzem a vesztem.
    Egy  hangos, üres dobbanásban
    Érzem a vesztem.
    Egy  szóban, melyben annyi kétség
    Egy  pillanatban, mi oly rideg
    Egy  mozdulatban, miben annyi erő
    Egy  csókban, mi oly kevés
    Egy  dobbanásban, mi szívedé, már

    Érzem nincs visszaút.
    S én mégis büszkén hordom keresztem
    De érzem, érzem a vesztem.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Baranyi Ferenc: Nézni

    Itt már a szavak mit sem érnek,
    csak nézni kell és nem beszélni,
    se kérdeni, se válaszolni,
    csak nézni kell, csak nézni, nézni.

    Lesni, amit szép arcod izmán
    parancsolnak csöpp rándulások,
    s ha keskeny űr szakad közébünk:
    felmérni az arasznyi távot.

    Szemekkel mindent megbeszélni
    ékesszóló sugarak által,
    s meleg, bársonyos egyességre
    jutni egy titkos kézfogással.

    Megérezni, amit te érzel,
    kimondani, mi nyelveden van,
    előbb dobbanni a szívednél,
    csókod előzni csókjaimban.

    Itt már a szavak mit sem érnek,
    ne szólj száddal, csak szemeddel,
    a szerelem akkor beszédes,
    amikor már beszélni nem kell.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Áprily Lajos: Templom

    Szóltam: Uram, az én imám merész,
    a templom-ívük keskeny és nyomott.
    És szólt az Úr: Fiam, légy építész,
    magadnak építs bátor templomot.

    Forrás: Lélektől lélekig