Szerző: Mária Németh

  • Reményik Sándor – Egy lélek állt…

    Egy lélek állt az Isten közelébe’
    S az örök napsugárban reszketett
    És fázva félt,
    Mert érezte, hogy vonzza már a föld,
    És keserűn kelt ajkán a „miért”,
    Mikor az Isten intett neki: „Készülj!

    Valaki ott lenn meg akar születni,
    Neked szőtték e színes porhüvelyt:
    Pici kezeket, pici lábakat;
    És most hiába, le kell szállanod,
    Öröktől fogva te vagy kiszemelve,
    Hogy e testet betöltsd,
    Mint bor a kelyhet, ampolnát a láng.
    Menj és ne kérdezz, ennek meg kell lenni!”

    S szólt a lélek: „Én nem akarok menni!
    Én boldog vagyok Veled, Istenem;
    Mit vétettem, hogy egedből kivetsz?
    Mit vétettem, hogy le kell szállanom,
    S elhagynom búsan és reménytelen
    Az angyalokat, testvéreimet?
    Mit vétettem, hogy le kell szállanom,
    S felöltenem a gyötrő Nessus-inget,

    A meghasonlás örök köntösét,
    A nekem szabott hitvány rongy-ruhát?
    Ki bor vagyok: a Végtelennek vére,
    S láng, mely üveg alól is égig ér:
    Mit vétettem, hogy bezársz engemet
    Kehelybe, amely megrozsdásodik,
    S ampolnába, mely romlandó cserép?!”

    És szólt az Isten szigorún: „Elég!
    A törvény ellen nincsen lázadás!
    Ha milliók mentek panasztalan,
    Talán te légy kivétel?
    Mint a fiókát az atyamadár:
    Kivetlek. Tanulj meg jobban repülni,
    S jobban becsülni meg az örök fészket!”

    S az Ige alatt meggörnyedt a lélek.
    Szomorún indult a kapu felé,
    De onnan visszafordult: „Ó Uram,
    Egy vágyam, egy utolsó volna még;
    Egy angyalt, testvér-lelket hagytam itt,
    Szerettük egymást véghetetlenül,
    Tisztán, ahogy csak a mennyben lehet,
    Szeretném viszontlátni odalenn,
    Ha csak egy percre, ha csak mint egy álmot.”
    S felelt az Úr:
    „Menj és keresd! Lehet, hogy megtalálod.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ady Endre – Divina comoedia

    Uram! Színházad rég felépítéd,
    Immár látott az sok, sok ezred évet,
    De darabod nem újult semmiképp,
    A neve egy, a célja egy: az élet.

    Rossz a darab, bocsáss meg, óh, Uram!
    A díszlet régi, színtelen, kopott,
    A morál: jaj a jóknak, nagyoknak,
    A hitványak csupán a boldogok.

    Uram! Mi játsszuk híven szerepünket,
    Sírunk, nyomorgunk, mert így rendeléd el,
    Tűrjük, hogy kifütyölnek bennünket,
    Pedig mi játszánk lelkesedve, hévvel,
    De már a játék elég volt… elég…
    A szívnek egyszer meg kell nyílnia:
    Darabod hitvány, nem hozzád méltó,
    Lelket mészárló, rossz comoedia!…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Márai Sándor – Gondolat az önmegismerésről

    „A világ megismerése érdekes, hasznos, gyönyörködtető, félelmes vagy tanulságos;
    önmagunk megismerése a legnagyobb utazás,
    a legfélelmesebb felfedezés,
    a legtanulságosabb találkozás.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Arany János – Ohajtanék én…

    Ohajtanék én egy csöndes tanyát,
    Derült együ völgy nyájas kebelén;
    Hová e hánykodó világ zaját
    Elvétve hozná a szél csak felém,
    Mint messze tenger zúgó moraját,
    Mely lassan elhal a puszták szelén.

    Ott ringatóznék balzsamos ölén
    Az ifju álom s a játszi remény;
    Nem volna gondom senkire se’ gond,
    Nem érne el dicsőség, semmi gond;
    S ha szívem olykor el-elmerengne,
    Megpihenne a természet ölén.

    Nem bántana ott senkinek haragja,
    Nem csábítana hiú dicsőség,
    Nem hajszolna se vágy, se kény, se rangja
    Az embereknek, e zajos csaták;
    Ott volna lelkem mindig önmagával,
    S békében élne sorsával.

    De nem lehet… mert a sors más útra hajt,
    S az ember él, küzd, tűr és remél;
    S míg el nem dől a végső számadás,
    Viselni kell a földi terhet még.

    (1851)

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Weöres Sándor – Öröknaptár

    Küszöbön már az újév.
    Topog. Csizmájáról havat ráz.
    Arcát csuklyája rejti el,
    nem látni, zord-e vagy mosolygós,
    nem tudni, mit hoz most és soha többé,
    nem vélni, mit visz mindörökre,
    kérdéseimre nem felel.

    Ilyenkor kissé jelen a jövendő,
    bár jóslat még, nem megvalósulás,
    nem értjük, csuklyájába mit motyog.
    De minden év fagyban kezdődik el
    s indúl a forró nyár felé,
    hogy végül dérben, jégben, zuzmarában
    hátát felénk fordítva eldöcögjön,
    már ismert arccal, ismét arctalan.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Jókai Anna – Újesztendőre

    Békés álmainkba ne csalódjunk soha,
    Oltalmazzon minket angyalok mosolya!
    Lelkünkben béke és szeretet virítson,
    Düh és gaz álnokság meg ne szomorítson.

    Ostoba szólamra ne hajoljon szívünk,
    Gazdagság kísérje minden vidám léptünk.
    Útjaink vigyenek igaz célunk felé,
    Jövendőnk munkája ne váljon keresztté.

    Éjszaka pompásan ragyogjon csillagod,
    Veled lehessek, amikor csak akarod.
    Egymásra találjon most minden kereső,
    Társával éljen minden egymást szerető.

    Közösen tegyük szebbé ezt a világot,
    Ízleljünk már most mennyei boldogságot.
    Váljon minden titkos, szép álmunk valóra,
    Áldott legyen minden együtt töltött óra.

    Nevetni tudjunk és őszintén örülni,
    Odvas idő fogát messze elkerülni.
    Keveset mondok végül, de szépet:
    Kívánok Boldog Újévet!

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Kányádi Sándor – Előhang

    vannak vidékek gyönyörű
    tájak ahol a keserű
    számban édessé ízesül
    vannak vidékek legbelül

    szavak sarjadnak rétjein
    gyopárként sziklás bércein
    szavak kapaszkodnak szavak
    véremmel rokon a patak

    szívemben csörgedez csobog
    télen hogy védjem befagyok
    páncélom alatt cincogat
    jeget-pengető hangokat

    tavaszok nyarak őszeim
    maradékaim s őseim
    vannak vidékek viselem
    akár a bőrt a testemen

    meggyötörten is gyönyörű
    tájak ahol a keserű
    számban édessé ízesül
    vannak vidékek legbelül

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Rainer Maria Rilke – A csend

    Hallod-e, kedves, kezem fölemeltem –
    hallod-e: zúg…
    Ugye, a magányost, bármije rebben,
    figyelik a dolgok: hogy mire jut?
    Hallod-e, kedves, lehunyom a pillám,
    zaj ez is, mire megközelít.
    Hallod-e, kedves, újra kinyitnám…
    …de mért nem vagy itt?

    Moccanok épp csak – a selymes csendben
    ott van a lenyomata; örökre látszik
    a legparányibb indulat is, kitörölhetetlen,
    a messzeség feszülő függönyén.
    Ahogy én lélekzem, kelnek-tűnnek
    a csillagok.
    Ajkamra illatok itala árad,
    és távol angyalok karának
    csuklói derengenek felém.
    De akire gondolok:
    Téged nem látlak.

    Forrás: Tandori Dezső fordítása

  • Bertók László – Kazalban a tűt

    (1)
    Hiú bölcsesség
    rájönni, hogy az égen
    kevés a festék.

    (2)
    Ne akarj gyorsan
    célba érni, az úthoz
    lábad s jogod van.

    (3)
    Öleled a fát,
    s mérgelődsz, hogy egyedül
    sosem éred át?

    (4)
    Kicserélsz egy-egy
    csavart, s azt képzeled, hogy
    nélküled nem megy?

    (5)
    A hebehurgya
    meg is eszi a tésztát,
    mire meggyúrja.

    (6)
    Miért egyszerűbb
    félni, mint megkeresni
    kazalban a tűt?

    (7)
    A lelket nem stressz,
    saját súlya nyomja szét,
    mikor üres lesz.

    (8)
    A végtelenbe
    mégy folyton, s jó ha eljutsz
    megint a kertbe.

    (9)
    Amit két szóval,
    pláne eggyel elmondhatsz,
    maradjon sóhaj.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Leleszi Balázs Károly – Bennünk rejlő költészet

    A költészet is csak akkor
    tudja betölteni égből-nyert küldetését,
    ha minden ember,
      napról napra, percről percre,
      szívből az agyba,
      jóságban és tisztaságban,
      emberi összetartozásban és szerelemben,
      áldozatvállalásaiban,
      imáiban és cselekedeteiben,
    mélységes összhangban az élő Valósággal,
    újra meg újra megírja
    az Isten szeretet-himnuszát.

    Forrás: Lélektől lélekig