https://verskucko.com

Szerző: Mária Németh

  • B. Radó Lili – Fogócska

    Egy pillanatra, Uram, Isten,
    egy pillanatra engedj pihennem!
    Minek e hajszás, szívszorító,
    véres játékban benne lennem?

    Elfáradtam e nagy fogócskán,
    Uram, úgy únok felnőtt lenni,
    engedj egy kicsit visszamenni
    húsz év előttre, kisgyereknek,
    sírni, amin a többi sírhat,
    s nevetni, amin ők nevetnek.

    Uram lásd, sohse voltam boldog,
    nézz le egyszer ezer sebemre,
    amit szívem helyében hordok.
    Simogass engem síma kézzel
    s mert hangom halk s az űrbe vész el,
    Te szólj helyettem a fogóknak:

    ó Kínom, Könnyem, Kétkedésem,
    hajszás Harc és ezernyi Verseny,
    gyötrött Dalom, sok véres Versem,
    Féltés, Gond, ájult Szerelem,
    ne játsszatok többé velem,
    nem ér a nevem.
    Kiállok a sorból.

    Forrás: margitanyakepeslapjai.bloglap.hu

  • B. Radó Lili – Tudd meg…

    Tudd meg, én Neked fájni akarok,
    emlék akarok lenni, mely sajog,
    mert nem lehettem eleven valóság.
    Tudd meg, nem láthatsz égő piros rózsát,
    hogy ne én jussak róla az eszedbe,
    akit engedtél elmenni csókolatlan.

    Mert minden fájni fog, amit nem adtam,
    és minden szó, mely kimondatlan maradt.
    Nem láthatsz tengert s arany sugarat,
    mely nem a szemem lesz s a mosolygásom,
    s hiába húnyod be szemed, hogy ne lásson,
    mert a szívedbe égettem be magam.

    Minden hajnal, minden nap alkonyatja,
    a rét, ahogy a harmatcseppet fogadja,
    a könny, a vágy, a csók, a dal, az álom,
    minden asszonykéz, minden férfivállon,
    s az asszonyod, ha karodba veszed:

    mert sohse voltam eleven valóság,
    mindenütt, mindig, minden én leszek.

    Forrás: margitanyakepeslapjai.bloglap.hu

  • B. Radó Lili – Lelki tusa

    Az én lelkemben vesztett a szerelem
    Az érzelem felett győzött az értelem.
    Szerelem! mely úgy lebbent lelkünk tavára
    Mint a fecske, mint az ima szárnya
    Mely olyan mint összekulcsolt kezek
    Egymásba nézők, puhák gyermekek

    Becsukott ajtók, szent magunkba szállás
    A közös gyertyák, értő megbocsátás!
    Ki minden durvát álomszínre festő
    Az én lelkemben elbukott a szerető.
    Zavart szívem folyton azt zokogja
    Nem lehet igaz, csak zavart elme álma
    Száz gyertyafény piciny reszkető lángja
    Gyulladj körül villódzva babonázva

    Vedd válladra nyomasztó álmom
    Repülj vele messze, át száz határon.
    Segítsd meg lelkem, adj tanácsot nekem
    Ki győzzön? Az értelem, vagy az érzelem?

    Forrás: margitanyakepeslapjai.bloglap.hu

  • Baranyi Ferenc – Staccato

    Amíg csupán lopjuk magunknak egymást:
    csak lopott holmi lesz, mi rég miénk,
    vezekelünk a rég megérdemelt nász
    visszaeső kis bűnözőiként,
    akié vagy, elvesz naponta tőlem,
    s ha néha visszakaplak egy napig:
    megint sután, csak félig-ismerősen
    puhatolom felejtett titkaid,

    heteken át, míg várom folytatását
    egy-két lopott órának, meglopok
    minden varázst, mit új találkozás ád,
    mert úgy kezdjük mi egyre újra, hogy
    már messze vagy, mikor megérkezel.
    Karomba kaplak s mégsem érlek el.

    Forrás: Kedvesch versek – Index.hu

  • Kányádi Sándor – Bántani én nem akarlak

    Bántani én nem akarlak,
    szavaimmal betakarlak,
    el-elnézlek, amíg alszol.
    Én sohasem rád haragszom,
    de kit bántsak, ha nem téged,
    az én vétkem a te vétked,
    mert akarva, akaratlan,
    halálom hordod magadban,
    s a fiammal, akit szültél,
    halálom részese lettél,
    és történhet már akármi
    történhető, evilági,
    oldhatatlanul köt hozzád
    e magasztos bizonyosság;
    világrészek, galaktikák
    távolából is mindig rád
    emlékeztet ez a vétked.
    Kit szeressek, ha nem téged.

    Forrás: Kedvesch versek – Index.hu

  • Máté Péter – Vallomások

    Te légy a párnám, ha fáradt vagyok
    Te légy az ágyam, ha elszunnyadok
    Te légy az árnyék, ha bánt már a fény
    És te légy a sírom, ha meghalok én!

    Te légy az írás, és te légy a szó
    Te légy a friss méz, és te légy a só
    Te légy a csónak az idő vizén
    És te légy a sírom, ha meghalok én!

    Te légy a jókedv és te légy a gond
    Te légy a vessző és te légy a pont
    Te légy a léggömb a múltam egén
    És te légy a sírom, ha meghalok én!

    Te légy a virág, ha elmúlt a nyár
    Te légy a mécses, ha későre jár
    Te légy a tűzhely az élet telén
    És te légy a sírom, ha meghalok én!

    Forrás: Lelektöredék – blog.hu

  • Reményik Sándor – Mikor ünnepet ül…

    Mikor ünnepet ül
    Lelkedben az öröm, vagy fájdalom,
    – Lehet gyászünnep is –
    Akit nagyon szeretsz,
    Akkor hozzá mehetsz,
    Jaj, csak ne menj szürke hétköznapon!

    Akit szeretsz, annak
    Egész lelket áldozz,
    Jaj, csak vele gyakran ne találkozz!
    Akit nagyon szeretsz:
    Ne kívánd a házikódba társul,
    Örvendj, ha a lelked vadvirágos,
    Messze síkján néha hozzád társul.

    Örvendj, mikor járhatsz
    Bársony-puha karján
    Erdők muzsikáló, suttogó avarján.
    Vagy ha hegytetőkön,
    Meredélyek felett
    Vigyázva, szelíd kézzel átvezet.

    Forrás: Kedvesch versek – Index.hu

  • Reményik Sándor – Csak egymáshoz

    Ha most, mikor oly érthetetlenül nehéz a szívem:
    Valaki jönne és karonfogna szépen, szelíden –
    Nem is karon, csak kézenfogna, mint árva gyermeket a másik
    És sétálnánk napnyugtától a legelső csillagsugárig!

    Valaki, akinek most nem volna gondja semmi másra,
    Csak arra, hogy én szomjazom csendes-szavú vigasztalásra –
    Aki jönne mellettem főlehajtva egy órácskát hallgatagon
    S a hallgatása azt mondaná: panaszkodjék, én hallgatom.

    Újat nem mondanék, tán inkább ezerszer elmondottakat,
    De új volna így, ily zavartalan-ketten az esti ég alatt –
    Egy óráig, amíg a csillag felragyog és reánksugároz:
    Nem volna köze semmi máshoz, nem volna közöm semmi máshoz.

    Forrás: Kedvesch versek – Index.hu

  • Szilágyi Domokos – A távolság acél-karja…

    A távolság acél-karja
    csillogó tenyerére vett,
    s messze kinyújtott. Tipegő,
    kereső mécsláng-lelkeket
    formált belőlünk. Megriadt
    szemmel hiába keresek
    a néma hófüggönyön át.
    Magunk vagyunk, és kevesek
    vagyunk magunknak. Két karunk
    üresen hal el, furcsa, torz
    mozdulatokkal. Huzalok
    szél-pengette hangján dalolsz,
    és nézlek ezer arc mögött,
    de árnyad mindenünnen elszáll –
    mégis itt vagy bennem, hisz minden
    jóba-rosszba csak te viszel már.

    Forrás: Kedvesch versek – Index.hu

  • Weöres Sándor – A Parikajancsi szerénádja

    Gyönge fuvallat a tóba zilál,
    fények gyöngysora lebben.
    Sóhajom, árva madár-pihe, száll
    s elpihen édes öledben.
    Tárt kebelemben reszket a kóc,
    érted szenved a Jancsi bohóc.

    Szép szemeidtől vérzik az ég,
    sok sebe csillagos ösvény.
    Egy hajfürtöd nékem elég,
    sok sebemet bekötözném.
    Hull a fürészpor, sorvad a kóc,
    meghal érted a Jancsi bohóc.

    Tálad a rózsa, tükröd a hold,
    ajkadon alkonyok égnek.
    Víg kedvem sűrű búba hajolt,
    téged kérlel az ének.
    Hogyha kigyullad a szívem, a kóc,
    nem lesz többet a Jancsi bohóc.

    Forrás: Kedvesch versek – Index.hu