Szerző: Mária Németh

  • Elizabeth Barrett-Browning: Hogy hogyan szeretlek?

    (How do I love thee? – részlet, magyar fordítás)

    Hogy hogyan szeretlek? Hadd soroljam el.
    Ameddig lelkem ér, oly messze forr
    Szerelmem, s mélybe és magasba, hol
    A Lét s a Menny határaira lel.

    Szeretlek, mint ha hétköznap lehel
    Békét – ha nap süt, gyertya haldokol.
    Ahogy a Jogért harcol-robotol
    A hős, akinek dicséret se kell.

    Oly lángolón szeretlek, oly vadul,
    Mint búm tüzelt, mint hisz-vall kicsi lány,
    S ahogy szerettem vesztett, szomorú
    Szentjeimet – szeretlek én vidám
    Vagy könnyes arccal, mindig! – s ha az Úr
    Hagyja, még jobban halálom után.

    Forrás: Versek mindenkinek

  • Paul Éluard: Üdvöm homokszeme

    Pusztán mert tiszta vagy s pusztán mert inni adsz
    Ahogy nyíló kezünk szárnyat mozdulni enged
    Mivel megosztod és összefogod magad
    Ahogy összetapad s megvonaglik a száj
    Ahogy ész-fogta nyelv neki-nekieredhet
    Két kar kitárul és bezárul
    Hol nappalt hol meg éjt hozva folyvást kigyújtva
    A tüzet mely ezer szívet kötni melenget

    Pusztán mert éppolyan hű vagy mint a teremtés
    Erős mint érett gyümölcs, gyenge akár a hajnal
    Tetézve évszakot be- s befedve az embert
    Pusztán mert mint a jó-nedvű mező olyan vagy
    Mely lényeg lényegével itatja talaját, mely
    Vár vár ártatlanul dadogó lépteket
    Mint a munka, mint a játék, mint számvetés, mely
    Csontig hamis mint egy ajándék emberrablás

    Pusztán mert egyenes, hajlékony vagy s türelmes
    Pusztán mert beveted a fény búzaszemét
    A föld simogató húsába éjszaka
    Délben nem tudva, hogy érvényes-e az élet
    Eggyel több napomat tártad ki: Nincs ma, Nincsen
    Holnap. Megsemmisült a mindig és soha
    S te megkockáztatod magad kárára élni
    Jobban mint én, kit egy más nő s a semmi szült.

    Forrás: Versek mindenkinek

  • Rainer Maria Rilke: A szerelmes lány

    Nemes Nagy Ágnes fordítása

    Így igaz, vágyom utánad. Ejtem,
    elvesztem kezemből önmagam,
    nem remélve, hogy tagadni merjem,
    azt, mi tőled árad rezzenetlen,
    és komoly, merő, rokontalan.

    …rég: ó, mily Egy voltam, semmi engem
    el nem árult és nem szólított,
    mint a kőé, olyan volt a csendem,
    mely fölött a forrás átcsobog.

    Ám e lassú, párhetes tavaszban
    engemet a néma, öntudatlan
    évről most letörtek könnyedén.
    Összezárva, langyos, árva létem
    most valaki tartja a kezében,
    s nem tudja, tegnap mi voltam én.

    Forrás: Versek mindenkinek

  • Barina Vendel: Hogy lehet az!?

    Hogy lehet az, hogy az ember
    Mindent megehet,
    A mit csak a szája kíván,
    A mit csak szeret?
    És mégis a feleségét
    Meg nem eheti,
    Pedig sok mily rettenetes
    Nagyon szereti?

    Forrás: Versek mindenkinek

  • Dsida Jenő: Mit hoz a Mikulás?

    Nagy-izgatottan tettem ki a vágyam
    a jégvirágos ablakok mögé – :
    Talán ma győz a mese-hit, varázs,
    s ha csak egy nagyon kicsit is jó voltam,
    valami szépet hoz a Mikulás.

    Kavargó pelyhek szitáltak az égből,
    mint kérdéseink fehér másai:
    lesz valaha jobb, lesz valaha más? –
    És kigyúlt szemmel, merengve susogtam.
    Régi kisgyerek… régi Mikulás…

    Álmaim vannak, mind-mind olyan régi:
    tavasz várása, csókos szerelem,
    kevesebb küzdés, több boldogulás,
    örökös nóta csengése a számon –
    Elhozza holnap mind a Mikulás!

    …és reggel, – reggel üres volt az ablak,
    hóval párnázott hideg, befagyott,
    – és megértettem: meghalt a varázs…
    A kisírt-szemű bús, nagy gyerekeknek
    semmit sem hoz a régi Mikulás.

    1. december 7.

    Forrás: Versek mindenkinek

    dsida jenő, mit hoz a mikulás, mikulás, csalódás, elmúlás, gyermeki hit, tél, 1925

  • Petőfi Sándor: Karácsonkor

    Énhozzám is benézett a karácson,
    Tán csak azért, hogy bús orcát is lásson
    És rajta egy pár reszkető könyűt.
    Menj el, karácson, menj innen sietve,
    Hiszen családok ünnepnapja vagy te,
    S én magam, egyes-egyedűl vagyok.

    Meleg szobám e gondolattól elhül.
    Miként a jégcsap függ a házereszrül,
    Ugy függ szivemről ez a gondolat.
    Hej, be nem így volt, nem így néhanapján!
    Ez ünnep sokszor be vigan viradt rám
    Apám, anyám és testvérem között!
    Oh aki együtt látta e családot,
    Nem mindennapi boldogságot látott!
    Mi boldogok valánk, mert jók valánk.

    Embert szerettünk és istent imádtunk;
    Akármikor jött a szegény, minálunk
    Vigasztalást és kenyeret kapott.
    Mi lett a díj? rövid jólét multával
    Hosszú nagy inség… tenger, melyen által
    Majd a halálnak révéhez jutunk.

    De a szegénység énnekem nem fájna,
    Ha jó családom régi lombos fája
    Ugy állna még, mint álla hajdanán.
    Vész jött e fára, mely azt szétszaggatta;
    Egy ág keletre, a másik nyugatra,
    S éjszakra a törzs, az öreg szülők.

    Lelkem szülőim, édes jó testvérem,
    Ha én azt a kort újolag megérem,
    Hol mind a négyünk egy asztalhoz űl!…
    Eredj, reménység, menj, maradj magadnak,
    Oly kedves vagy, hogy hinnem kell szavadnak,
    Ámbár tudom, hogy mindig csak hazudsz…

    Isten veled, te szép családi élet!
    Ki van rám mondva a kemény itélet,
    Hogy vágyam űzzön és ne érjen el.
    Nem nap vagyok én, föld és hold körében;
    Mint vészt jelentő üstökös az égen,
    Magányos pályán búsan bújdosom.

    Pest, 1846. december

    Forrás: Versek mindenkinek

  • Benedek Elek: Újesztendei ének

    Adjon Isten, ami nincsen
    Az új esztendőben!
    Így énekelt Arany János
    Rég elmúlt időben.
    Adjon Isten, ami nincsen
    Én sem kérek másat,
    Hogy mi nincsen, nem kell ahhoz
    Semmi magyarázat.

    Minden ember maga tudja,
    Mi néki hiányos,
    Azért kérte azt, mi nincsen
    A jó Arany János.
    Ami megvan, bolond kéri,
    Meg a telhetetlen,
    Kérjük hát csak, ami nincsen
    Egyezzünk meg ebben.

    Kevés a van, sok a nincsen
    Ma is, miként régen,
    De a sok közt, hogy egy nincsen
    Rettentő nagy szégyen.
    Nincs szeretet a szívekben:
    Ez a legfőbb nincsen,
    Szeretetet a szívünkbe:
    Ezt adjon az Isten!

    Forrás: Versek mindenkinek

  • Bálint György: Jazz-band a Szilveszter éjszakában

    Testvér, most szól a jazz
    És nem hagy aludni a vackodon,
    Most bőg a szakszofón
    Mint szerelmes elefánt,
    Most pezsgővé folyik és táncba vibrál
    És nők mellén selyemmé símul
    A véred és izmod és ellopott
    Reményed;

    Testvér, most szól a jazz,
    Most színes üvegkúpok csilingelnek
    És illatos fények surrannak,
    Mint a macskák
    És a hold belefulladt a holnap reggelbe
    A hegyek mögött;

    Testvér, most szól a jazz
    És az éjjeli munkás aranyakat küld
    Frakkos gazdája asztalára, akit nem is ismer,
    Most bőg a szakszofón
    És üresen hallgató
    Fekete mélységekbe cikkázik bele a tánc
    És egy éhen döglött ló égre meredő
    Négy lába árnyékot hullat a vakító abroszokra;

    Testvér, most szól a jazz
    És korog a gyomrod:
    Mingyárt reggel lesz,
    Ez a világ a legjobb világ,
    És egy óra múlva néhány törekvő fiatalember,
    Hogy el ne késsen, már jóelőre
    Boldog újévet fog kívánni az Úristennek.

    Megjelent a Strófák című kötetben, 1929-ben.

    Forrás: Versek mindenkinek

  • Szenteleky Kornél: Egy pillanat

    Ha majd ismét eljön egy karácsony,
    milyen szép lesz a hó, az öröm,
    a csúf szívek is szépek lesznek,
    amint cukorkát visznek másnak.
    Ismét karácsony lesz!

    Este társaság lesz nálatok,
    dióspatkó és szép, vörös tea,
    puncs is lesz tán, meg kedves kártyajáték,
    élces kedv meg piros hahota.

    Te pedig egyszer felveszed a kártyát
    és szemed elréved.
    Nézed, mint málik szét a cigaretta füstje
    a lámpafényben.

    – Mi az? Hova gondolsz? Rajtad a sor!
    – ekképpen szólnak hozzád,
    de te nézed, mint málik szét a cigaretta füstje
    a lámpafényben.

    Az is lehet, hogy messzebb nézel,
    hogy engem nézel
    e kurta pihenő pillanatban,
    engem,
    aki nagyon messze van már
    múltban, földben, poros emlékezetekben
    és rozoga cukorskatulyák lomjai között.

    Én ugyan akkor már táltossal vágtatok
    a fekete feledés felé,
    mely titokzatos és dermesztő,
    mint minden halál,
    de lehet, hogy halvány fényecske villan
    a révedt feketeségben
    és lehet, hogy te látsz engem,
    kedves.

    E bús pillanat oly rövid,
    mint hulló csillag karcolása
    és méla, komorult arcod ismét
    mosolyra virul.
    Felkacagsz.
    Már minden elmúlott!

    – Tudom már! – mondod
    és drága kezed,
    melyre egykor annyi csipogó csókot
    cseppentettem,
    most a tök felsőt
    leteszi az asztalra.

    Forrás: Versek mindenkinek

  • Théophile Gautier: Karácsony

    Baranyi Ferenc fordítása

    Éj van, a földet hó takarja,
    vidám harangok hangja szól,
    Jézus megszületett. Az anyja
    szerelmesen fölé hajol.

    Nincs ékes függöny, mely megóvná
    a hidegtől a kisdedet,
    csupán pókok hálója lóg rá –
    korhadt gerendákról fityeg.

    Didereg szalma-nyoszolyáján
    a csecsemő s nem alszik el,
    melengeti ökör és bárány:
    jászlába hő párát lehel.

    A hó kirojtozza az almot,
    de a tető mennyboltra nyit,
    s a pásztoroknak égi hangok
    zengik: „Itt a Karácsony! Itt!”

    Forrás: Versek mindenkinek