https://verskucko.com

Szerző: Mária Németh

  • „A szív nem zajos hely.Ez az előnye.”

    Falfirkák

  • „Olvasni annyi,mint hazamenni.”

  • „A csend nem üres.Lakik benne valaki.”

    Falfirkák

  • „Ne siess.A fal megvár.”

    Falfirkák

  • Itt jártam.Nem lett jobb.De legalább itt jártam.”

    Falfirkák

  • „A világ megváltása ideiglenesen elnapolva.”

    Falfirkák

  • „Kérdések voltak.Válaszok nem.Maradtunk barátok.”

    Falfirkák

  • „A csend is beszél.Csak nincs krétája.”

    Falfirkák

  • Rainer Maria Rilke: Áldozat

    Ó, mióta ismerlek, hogy árad
    testem s benne hogy virul a csont;
    frissebb lettem, járásom sudárabb,
    mert te vársz ma rám: ki vagy te, mondd?

    Nézd, hogy újulok, mindent feledtem,
    mint levél, lehullt, mi régi volt.
    S csillagként ragyog fel majd felettem
    a mosoly, mely rajtad bujdokolt.

    S mindaz, gyermekéveim ködébül,
    mely mint víz ragyog s még névtelen,
    rólad kap nevet, az oltár épül,
    rajta izzó hajzatod sötétül
    s melled fénylik, mint az értelem.

    (Radnóti Miklós fordítása)

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Sík Sándor: Hullámmoraj

    Szürke tenger és szürke ég.
    Ó véghetetlen szürkeség!
    Jajongva száll a sok sirály.
    A lágy eső halkan szitál.
    Vonagló, méla vízmoraj,
    Örök-egyhangú mélyi dal.
    És mégse, mégse szomorú.
    Ó szürke, szép, komoly ború!

    Ti szürke tenger-távolok,
    Lám én is, én is itt vagyok!
    Az a hatalmas, furcsa szél,
    Amely nem tudni merre kél,
    Eddig sodorta csónakom,
    S most ülve szürke partokon
    Fontolgatom, elmélgetem
    Haminchatéves életem.

    Mily különös, hogy itt vagyok,
    Hogy hallom az örök habot
    A véghetetlen ég alatt.
    Hogy annyi minden elmaradt,
    Hogy annyi volt és annyi van,
    És el fog ülni nyomtalan:
    Mint harsogó hullámhadak
    A fövenyen elomlanak.

    Mily különös: Ma itt vagyok,
    És holnap tán már új habok
    És friss szelek ölelik át
    Életem ingó csónakát,
    Új tengerek és új egek,
    Új szürkeségek intenek:
    S holnapután új partokon
    A régi zúgást hallgatom.

    Mondd, mondd, te gazdag szürkeség:
    Mi jöhet új elémbe még?
    Amit a szív tud sejteni,
    Ami emberi s isteni
    Engedtetett a Föld színén:
    Mindent megértem, éltem én.
    Már minden volt. Hogy élhetem
    Még gazdagabbá életem?

    Ha jönne most az alkonyat,
    Amely bezárja útamat,
    Úgy hagynám itt a szép nyarat:
    Békétlen vágyam nem maradt.
    Úgy hajtanám le arcom én
    A hívó Isten kebelén,
    Mosolygón, érten, gazdagon,
    Halk Tedeummal ajkamon.

    De hogyha élnem méretett,
    Ha zúgnak még a tengerek,
    És ismeretlen partokon
    Kell még kikötni csónakom:
    Kedves nekem az Akarat,
    Melytől vitorlám megdagad,
    S amely hajóznom rendelé
    A láthatatlan part felé.

    Csak zúgjatok, őrök habok:
    Én is egy kis hullám vagyok.
    Testvér nekem a mélyi dal,
    S a lelkem rá rímet sugall.
    Ó édes ülni köztetek,
    Hullámok, rímek, életek,
    S hallgatni szívem halk dalát:
    Az öröklét mély dallamát.

    Forrás: Szeretem a verseket