https://verskucko.com

Szerző: Mária Németh

  • Nagy László: Játék karácsonykor

    Bárd az ég is, meg-megvillan,
    lelkeket irtana.
    Hamuszürke vatelinban
    jajgat a kisbaba.
    Csöpp ujjal az arany-lázas
    tornyokra rámutat.
    Anyja előtt bezárták az
    urak a kapukat,
    döndödi dön
    döndödi dön.

    Gyenge arcát üti-veri
    a havas zivatar,
    ha a telet kiheveri
    mit akar, mit akar!
    A kis istent mi megszánjuk
    emberek, állatok,
    kályhácskája lesz a szájunk,
    szedjétek lábatok,
    döndödi dön
    döndödi dön.

    Könnye van csak a mamának,
    az csorog tej helyett.
    Soványkodó babájának
    tejecskét fejjetek.
    Hallgassuk, a csuda üveg
    harmatot hogy csobog,
    szívet nyomni kell a süveg,
    megszakad, úgy dobog,
    döndödi dön
    döndödi dön.

    Vércsöpp fut a jeges égre,
    bíbor-gyöngy, mit jelent?
    Ül Heródes gyihos ménre,
    gyilkolni védtelent.
    Fodros nyerge vastag tajték,
    kígyó a kengyele,
    beledöbben a sok hajlék,
    ádáz had jár vele,
    döndödi dön
    döndödi dön.

    Megmenekül, úgy remélem
    a fiú, a fiú,
    kívánjuk, hogy sose féljen,
    ne legyen szomorú.
    Vigadjunk, hogy enni tud a
    rongyosok új fia, –
    kerekedjék, mint a duda,
    orcája dundira,
    döndödi dön
    döndödi dön.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Szabó Lőrinc: Karácsonyest, nyugalmas este…

    Karácsonyest, nyugalmas este,
    szemünk a friss havon mereng;
    és lelkünk bánattal övezve
    ki tudja merre, merre leng?

    – A szél kint a havat kavarja
    és trombitálva jár a tél;
    a lelkünk félve gondol arra,
    ki tőlünk most oly messze él…

    Karácsonyest. – Egy drága könnyben
    óh mennyi boldogság van itt!
    A gondolatunk messzeröppen
    és lelkével ölelkezik:

    – elcsöndesül az ég haragja,
    csillag ragyog, elült a szél
    és lelkünk áldva gondol arra,
    ki nemsokára visszatér…

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Pocsai Piroska: Ne siess!

    Ne siess,
    Az idő úgyis rohan,
    Ami neked jutott,
    Azt éld meg boldogan!

    Ne siess,
    Sétálj az ég alatt,
    Csodáld színe kékjét,
    Míg az idő halad!

    Ne siess,
    Lásd meg a csodát:
    Zöldellő fákon a mohát,
    Évgyűrűibe rejtett korát,
    Virágszirmon a szorgos méhet,
    Amint gyűjtögeti neked a mézet,
    Halld meg a madarak énekét,
    Amint fiókáinak zengi életét.

    Nyisd ki füled a tücsökzenére,
    Szíved a napsugár melegére,
    Sétálj a park bársonyos gyepére,
    Halld meg, mit mesél a szél,
    Lágyan susogva hozzád beszél!

    Ne siess,
    Hamar leég a gyertya lángja,
    Jusson időd barátra, családra!
    Ha kínálsz feléjük egy teát,
    Legyen a tányéron keksz és marmelád.

    Feléd nyújtja kezét gyermeked?
    Öleld meg, mondd, hogy szereted,
    Ha tett is olyat, mivel megbántott,
    Éleszd magadban újra a lángot,
    Zárd palackba a vélt haragot, s
    Adj szívedből egy újabb darabot!

    Lassíts,
    Az idő úgyis rohan,
    Ezt elfelejtik sokan!
    Szelektálj, mi fontos, mi az, mi nem:
    Nem kell megfelelned úton-útfélen,
    Mert ha átrepül feletted az őrangyalod,
    Másként festeni a múltat hiába akarod,
    Az ecsetet a kezed leejti, s itt hagyod.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Aranyosi Ervin: Karácsonyi gondolatok

    Örömökben gazdag ünnepet kívánok,
    teljesüljenek be csillagfényes álmok!
    Szerető szívekre fénylő áldás szálljon,
    gyönyörű világunk fény-szigetté váljon!

    Legyen a világon boldog minden ember,
    Ahol szeretet van, hidd, ott más úgy sem kell.
    Itt van a mennyország, itt e földi létben,
    csak jól el lett rejtve, az ember szívében.

    Majd, ha minden ember a szívét kitárja,
    a szeretet ösvényt végre megtalálja!
    Rá lel majd az útra, mely a mennybe vezet,
    amit a szeretet szépen kikövezett.

    Kedves embertársam, kívánom találj rá!
    Kell, hogy világoddal megértőbbé váljál!
    Lépj az igaz útra, legyen benned béke,
    s ne legyen kétséged, hogy ennyi elég-e?

    Hidd el, CSAK ennyi kell, varázsos az ünnep,
    ha a félelmeink végleg tovatűnnek,
    gyertya fény tükrében megtisztul a lélek,
    s elmondhatod: – Végre mennyországban élek!

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Palágyi Lajos – Költők és műértők

    Poéta az van itt temérdek,
    Csak műértő kevés e honban.
    Volna csak sok műértő lélek,
    Kevés poéta volna nyomban.

    Forrás: www.eternus.hu – Palágyi Lajos versei

  • Édes Gergely – Oly sokszor nyomorgó okosról, kit víg hír dícsír

    Óh okos! óh nyomorogj; dolgodhoz fontos okon fogj,
    Jót gondolj; jót szólj; sok gonoszoktól oszolj.
    Így kiki, mint hív szív, mint tisztit is írni kinyílt mív,
    Dícsír, s így víg hír nyílni, viritni kiír.

    Értelmesben

    Te, aki okos vagy, ámbár nyomorogj,
    De illő, munkádhoz hogy mindig bölcsen fogj.
    Soha ne zúgolódj, se gonoszt ne gondolj,
    Gonoszt ne szólj; sőt még színétől is oszolj.
    Minden hív szív így fog téged megdícsírni,
    S eltörölhetetlen betűkkel kiírni.

    Forrás: www.eternus.hu – Édes Gergely versei

  • Édes Gergely – Szőr köntöst öltő bölcshöz

    Bölcs! szőr köntöst ölts, örömödhöz több örömöt tölts:
    Könnyözönök közt nyögj, s jöjjön öröm könyörögj.
    Úgy kurucúl bút futsz, úgy rút bún túl kurucúl jutsz;
    Úgy múl rút hurutunk, s burkusul uccu! futunk.

    Értelmesben

    Te, ki bölcs vagy, ne vágyj pompás köntösökre,
    Se felettébb való bolond örömökre.
    Se szomorú sorsod közt kétségbe ne ess,
    Minden jót Istentől kérj, hogy boldog lehess.
    Úgy minden szívfojtó eseteken túl jutsz,
    S ellenségeiden vitézül által futsz.

    Forrás: www.eternus.hu – Édes Gergely versei

  • Tóth Árpád – A reményhez

    Földiekkel játszó
    Égi tünemény,
    Istenségnek látszó
    Csalfa, vak remény,
    Kit teremt magának
    A boldogtalan,
    S mint védangyalának
    Bókol untalan.

    Sima száddal mit kecsegtetsz?
    Mért nevetsz felém?
    Kétes kedvet mért csepegtetsz
    Még most is belém?
    Csak maradj magadnak,
    Biztatóm valál,
    Hittem szép szavadnak,
    Mégis megcsalál.

    Bronzom sok év edzé,
    S karom, a kitárt,
    Boldogulva pendzé
    A nagy ércgitárt.
    Hozzám búval, nyerssel
    Sorsom nem nyula,
    Csak nagynéha verssel
    Szávay Gyula.

    S néha meg-megkoszorúzott
    Koszorús „kör”-öm,
    De rám más bú nem borúzott,
    Nem ért más üröm,
    Egy híját ismertem
    Örömimnek még:
    Csinos parkot kértem,
    S megadá az ég.

    Álltam én a kertben,
    S megfrissüle az,
    Bajszát itt pederte
    Siheder-Tavasz,
    Dúdolva bokázott
    A pázsiton át,
    Akácszirmot rázott
    S gyenge orgonát.

    Álmodozva esti párok
    Lépegettek itt,
    Bókot s más kedves virágot
    Tépegettek itt.
    Fenn a holdba Dávid,
    Lenn meg jómagam
    Citeráztunk váltig
    Nékik boldogan.

    Ám e kor, e fákon,
    Hol van már ma nap?
    Kis orgonafáim
    Elszáradtanak,
    A kisenyvedt parkon
    Kókadt lomb konyul,
    Citerázó markom
    Ökölbe szorul.

    Hull a gyenge pázsitokra
    Szemét vegyesen,
    Egy-egy rendőr ásítozva
    Köpköd hegyesen,
    Álmaim a rózsák
    S lenge nárciszok,
    S itt a gyér fű: strózsák,
    Ott hál sár s piszok.

    Földiekkel játszó
    Csalfa, szép remény:
    Örökösnek látszó
    E sors! – látom én.
    Parkot sohse rendez
    Már az én „kör”-öm,
    S a szívemre ment ez,
    Tovább nem tűröm.

    Van most egy szatíra-verseny,
    Mit „kör”-öm csinál,
    Megírom rá én is versem,
    S reményt ez kínál.
    Művem téma-terve
    Szép „kör”-öm leszen.
    Jó tárgy! A díj nyerve!
    S parkom rendezem.

    1912.

    Forrás: www.eternus.hu – Tóth Árpád versei

  • Endrődy János – Az ellenkező

    Ha mondom: hideg van, te forrsz melegedben,
    Ha melegem vagyon, te fázol mentédben.
    Ha én fehéret mondok, dunnogsz te feketét;
    Nyúlok, ha kapához, te fogod az ekét.

    Ami énnálam szép, azt te rútnak mondod;
    Amit bizonyítok, te aztán tagadod.
    Hogy hát véget vessünk, íme csak azt mondom:
    Ó, be jó ember vagy! Tagadd. Semmi gondom.

    Forrás: www.eternus.hu – Endrődy János versei

  • Arany János – Régi jó időből

    Elfolyt a méz a köpűből,
    A köpű is romba:
    Beléesett egy vén medve
    Világfájdalomba;
    Dörmög idebb, dörmög odább,
    Hangja szép goromba:
    Hej! nem így volt, más világ volt
    Fiatal koromban!

    Nem őrizte akkor a méh
    Szuronnyal a mézet,
    A szamóca és a málna
    Bővebben tenyészett;
    Nem volt ilyen hosszú a tél –
    Alighogy a talpam
    Fölfelé is, lefelé is
    Egyszer végignyaltam.

    Csöve nem volt a vadásznak,
    Az oláhnak botja –
    Sem pedig így megviselve
    Bundám állapota.
    Zöld erdőben, zöld mezőben
    Barangolva bátran,
    Kiskirályi méltósággal
    Tetszésemre jártam.

    Akkor minden tüskebokron
    Nem volt ennyi fészek:
    Mély odúból huhogtak az
    Udvari zenészek;
    Tele szájjal énekeltek,
    Szélesen és hosszan;
    Ez az apró sok csicsergés
    Engemet csak bosszant.

    No de iszen, bár nehezen,
    Tűröm, amíg tűröm,
    Bölcsességem a világnak
    Fogaim közt szűröm;
    S ha nem akarja bevenni
    A jó tanulságot:
    Felfalom egy ásítással
    Az egész világot.

    1853.

    Forrás: www.eternus.hu – Arany János versei