Szerző: Mária Németh

  • Gárdonyi Géza – Fel nagy örömre!

    Fel nagy örömre! Ma született,
    Aki után a föld epedett.
    Mária karján égi a fény,
    Isteni Kisded, Szűznek ölén.

    Egyszerű pásztor, jöjj közelebb,
    Nézd csak örömmel Istenedet.
    Nem ragyogó fény közt nyugoszik,
    Bársonyos ágya nincs neki itt.

    Csak ez a szalma, koldusi hely,
    Rá meleget a marha lehel.
    Egyszerű pásztor, térdeden állj!
    Mert ez az égi s földi Király.

    Glória zeng Betlehem mezején,
    Éjt elűzi mennyei fény;
    Angyali rendek hirdetik Őt,
    Az egyedül szent Üdvözítőt.

    Egyszerű pásztor, arcra borulj,
    Lélekben éledj és megújulj!

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Móra László – Karácsony édes ünnepén

    Legyen ma templom minden ember szíve,
    Melyben a lélek szárnyat bontogat!
    Karácsony édes ünnepén
    Legyen imádság minden gondolat.

    Legyen ma templom minden ember szíve,
    S legyen a templom tiszta, szent fehér.
    Karácsony édes ünnepén
    Istennek tetsző legyen a kenyér.

    Szálljon szívünkbe áldott akarat,
    Ez kösse egybe mind a kezeket.
    Karácsony édes ünnepén
    Te légy vendégünk: Jóság, Szeretet!

    Akinek könnyet osztogat az Élet,
    És kín a napja, kín az éjjele,
    Karácsony édes ünnepén
    Ne fuss előle! Ó, beszélj vele!

    Testét takard be s enyhítsd sok sebét!
    Ó, lásd meg, tudd meg: testvér ő veled.
    Karácsony édes ünnepén
    A szíved szépül, őt ha öleled.

    Az emberszívek örökélő őre
    Tegye ma össze mind a kezeket!
    Karácsony édes ünnepén
    Maradj vendégünk: Jóság, Szeretet!

    Forrás: Szeretem a verseket

    K

  • Petőfi Sándor – Karácsonkor

    Énhozzám is benézett a karácsony,
    Tán csak azért, hogy bús orcát is lásson
    És rajta egy pár reszkető könnyűt.
    Menj el, karácsony, menj innen sietve,
    Hiszen családok ünnepnapja vagy te,
    S én magam, egyes-egyedül vagyok.

    Meleg szobám e gondolattól elhűl.
    Miként a jégcsap függ a házereszről,
    Úgy függ szívemről ez a gondolat.
    Hej, be nem így volt, nem így néhanapján!
    Ez ünnep sokszor be vígan viradt rám
    Apám, anyám és testvérem között!

    Oh, aki együtt látta e családot,
    Nem mindennapi boldogságot látott!
    Mi boldogok valánk, mert jók valánk.
    Embert szerettünk és Istent imádtunk;
    Akármikor jött a szegény, minálunk
    Vigasztalást és kenyeret kapott.

    Mi lett a díj? rövid jólét múltával
    Hosszú nagy ínség… tenger, melyen által
    Majd a halálnak révéhez jutunk.
    De a szegénység énnekem nem fájna,
    Ha jó családom régi lombos fája
    Úgy állna még, mint álla hajdanán.

    Vész jött e fára, mely azt szétszaggatta;
    Egy ág keletre, a másik nyugatra,
    S északra a törzs, az öreg szülők.
    Lelkem szülőim, édes jó testvérem,
    Ha én azt a kort újolag megérem,
    Hol mind a négyünk egy asztalhoz ül!…

    Eredj, reménység, menj, maradj magadnak,
    Oly kedves vagy, hogy hinnem kell szavadnak,
    Ámbár tudom, hogy mindig csak hazudsz…
    Isten veled, te szép családi élet!
    Ki van rám mondva a kemény ítélet,
    Hogy vágyam űzzön és ne érjen el.

    Nem nap vagyok én, föld és hold körében;
    Mint vészt jelentő üstökös az égen,
    Magányos pályán búsan bújdosom.

    Pest, 1846. december

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Barina Vendel – Tavasz, tél

    Becsülöm a tavaszt nagyon,
    Minthogy sok virága vagyon;
    De a drágalátos télnek
    Azért nyomába se léphet.

    Virágot hoz völgyön, hegyen?
    – De a tél meg sonkát terem;
    Nyílnak a százszorszépek?
    – De hát a kolbász mit vétett!

    Tavasszal – azt se tagadom –
    Madár dalol a gallyakon,
    S mulatság van a bokorban,
    – De télen meg disznótor van!!!

    Forrás: www.eternus.hu – Barina Vendel versei

  • Barina Vendel – Hogy lehet az!?

    Hogy lehet az, hogy az ember
    Mindent megehet,
    A mit csak a szája kíván,
    A mit csak szeret?

    És mégis a feleségét
    Meg nem eheti,
    Pedig sok, mily rettenetes
    Nagyon szereti?

    Forrás: www.eternus.hu – Barina Vendel versei

  • Czóbel Minka – Ki volt?

    Mély nyomok a hóban,
    Elhagyott nagy kertbe’,
    Kékesre nyomúlva
    A fehér hó pelyhe.

    Ki járhatott erre?
    – Az út oly elhagyott –
    Látom még a nyomot,
    De nem az alakot.

    Majd visszaképzelem:
    Milyen volt az élet,
    Mely itt magányosan
    A nagy hóba tévedt?

    Mintha már látnám is,
    Jő felém egy árnyék,
    Mintha az árnyékban
    Magamra találnék.

    Hiszen én jártam itt –
    Ide be van nyomva,
    De már nem ismerek
    A saját nyomomra.

    Forrás: www.eternus.hu – Czóbel Minka versei

  • Samarjay Károly – Szerelem

    N. meghízott, lágy szívében Erosz
    Ébresztett szerelmi érzetet,
    A kis Erosz, amidőn nyilát rá
    Lőtte, a lövésnél tévedett,
    És a szív helyett gyomrát találta,
    S ez szerelmi kíntól földagadt,
    Bár kihúzta a nyilat, de vége
    A hordónyi hasban megszakadt.
    Most, ha étket s bort lát pillanatja,
    Az forró szerelme áldozatja.

    Forrás: www.eternus.hu – Samarjay Károly versei

  • Móricz Zsigmond – A sok juh meséje

    Volt egyszer egy gazdag ember,
    Annyi juha, mint a tenger,
    Mint az árvíz, ujjuju!
    Számlálhatlan sok a juh.

    Gazdag ember gondol egyet:
    Pénzmagra szert hogyan tegyek?
    Hej számadó, szóm van kenddel,
    Annyi juhom mint a tenger,
    Mint az árvíz ujjuju,
    Számlálhatlan sok a juh, –
    Gondoltam én mostan egyet,
    Pénzmagra szert hogyan tegyek?
    Kell nekem a juhok ára,
    Hajtsa kend el a vásárra.

    A vásárra juhász hajtja,
    Előttük egy folyó partja.
    Irdatlan nagy, – Tisza-Duna
    Nem lehetne ija-fija, –
    A híd rajta nagyon keskeny,
    Nem fér a juh csak egyesben.
    Várjunk, míg át mennek renddel,
    S annyi a juh, mint a tenger!
    Mint az árvíz! ujjuju!
    Számlálhatlan sok a juh!…

    – Hogyha egyig általérnek,
    Folytatom majd a mesémet.

    Forrás: www.eternus.hu – Móricz Zsigmond versei

  • Vörösmarty Mihály – Gondolatok a nap alatt

    „Gondolat a nap alatt” munkádnak címe. – Ne tréfálj.
    Bújj pad alá vele, s lesz gondolat a pad alatt.

    1829.

    Forrás: www.eternus.hu – Vörösmarty Mihály versei

  • Tóth Árpád – Históriás ének a szinidirektorok szomorú harcáról

    Régi igazság, hogy az üstökös csillag
    Háborút jelent az, ha az égre ballag.
    Az üstökös után, bár kicsit megkésve,
    Ki is nyílt minálunk a háború kése.

    Hej, ez a háború iszonyatos bús ám,
    Melyről most zengni fog zord éneket múzsám,
    Nem afféle piti tripoliszi harc ez,
    A honfi-szívekbe iszonyúbban mart ez.

    Mert mikor a török az olaszba döfköd,
    Vagy mikor a japán az oroszra köpköd,
    Mi ez ahhoz képest, mikor két direktor
    Tépázza meg egymást, s a vérük direkt forr.

    Jó Zilahy Gyula vala egyik részen,
    Nyilatkozat-kardját kihúzta merészen;
    Másik részen vala Mikulás Erdélyi,
    Ő is bátor vala, azaz nem mert – félni!

    Szörnyű vala nézni, mikor összecsaptak,
    Volt dolga huszonnégy vidéki hírlapnak,
    Szenzációs cikkek címe volt ökölnyi,
    Így indultak ők el színdirektort ölnyi.

    Legelül robogott Nagyváradi Napló,
    Fülibe volt dugva három tüzes tapló.
    Erdélyi Mikulás úr lovagolt a hátán,
    Kaján volt s fölényes, mint egy trottli sátán.

    Utána robogott a bősz harci ménnek
    Egy bús szürke csacsi, őt zengem most én meg,
    Sajtpapír képezte ennek sovány húsát,
    S becéző neve volt: Debreczeni Ujság.

    Gyan Thula ült nyergén ennek a szürkének,
    Gyan Thula! – e névtől ellágyul az ének,
    Gyan Thula! – a dicső, híres kofa-király,
    Kinek erőssége a nimole-irály.

    Felvonult a dísz-hős Frimm-féle mezében,
    „Dugóhúzóbogár” bűzlött a kezében,
    Köröskörül abroncs vala az ő fején,
    Hogy meg ne repedjen a lángésztől szegény.

    A harci kiáltás felzendült most: I-á!
    S Gyan a szegény Zsülnek a vérét kiivá,
    Erdélyi pedig, hogy nőjön harci kedve,
    Magát, mint hőst, direkt bolhákkal csípette.

    Dúlt az iszonyú harc hét napokon által,
    Szitokkal és bőven kiköpködött nyállal,
    Végre megállottak a harcosok bőszen,
    És mindenik így szólt: Világos, hogy győztem.

    Amaz oroszlánok, akik a mesében
    Addig marták egymást májban és vesében,
    Amíg mindkettőnek csak a farka maradt,
    Azok sem rúgták így a harci port s sarat.

    Mikor elfáradtak, harcuk újra kezdték,
    Bizony ez okozza majd a világ vesztét,
    Mert e színi harcnak tán sose lesz vége,
    S ebbe gebed bele majd az Örök Béke.

    Stead, aki az Örök Békét könyvbe írta,
    Most már tudjuk, mért halt hűvös hullámsírba,
    Megsejté e harcot bús próféta-lelke,
    S kétségbeesetten ugrott a tengerbe.

    Bús időket élünk, jó olvasóm, rettegj,
    Minden reményeink semmisülve lettek,
    Gyan Thula nem nyugszik, harccal kél és fekszik,
    Bár a kerek világ bele is betegszik.

    Nem nyugszik Gyan Thula, sziporkázik s öklel,
    Lapja fejét üti tökkel ütött tökkel,
    S csak akkor szünteti kissé a vad mámort,
    Mikor megcsókolja dr. Révi Nándort.

    1912.

    Forrás: www.eternus.hu – Tóth Árpád versei