Ígérsz nekem paripát,
Még pedig párjával;
Legyenek bármily drágák,
Nem gondolsz árával.
Csak hogy Pisti öcsédnek
Nagyobb kedve legyen,
Mert eztán vásárokra
Majd lóháton megyen.
Jól meggondold, bátyám,
Amit ajánlottál;
Tudod, hogy az ígéret
Adomány után vár.
Igyekezz hát, hogy gazdag
Minél előbb legyél,
Istók öcséd számára
Paripákat vegyél.
Attól tartok, hogyha majd
Gazdagságod várom,
A vásárra holtomig
Gyalog kell sétálnom.
Kunszentmiklós, 1844.
Forrás: www.eternus.hu – Petőfi István versei
Kiküldött a szerkesztő úr engem,
Aszongya:
Hallja, maga, Spongya,
Menten
Menjen
S zengjen
A színészek fülébe
Valami húsvéti körkérdést,
Valami furcsát,
Akármit,
Csak körkérdés legyen,
Hogy a konkurrens-újság
Megpukkadjon,
S belőle a fene
Jóízűt egyen.
Menten
El is mentem,
S a fejemet törtem,
Törtem és kentem,
Hogy mi a fenét
Körkérdezzek mostan,
Törtem a fejem,
Törtem és mostam,
De valami szenzációsat
Nem tudtam kieszelni,
Milyen körkérdéssel kéne
A húsvéti számot
Cifrára meszelni.
Hopp! de végre
Hálásan pislogtam az égre,
Mert a körkérdés,
Mint a derült
Égbül a villám,
Egyszerre
Eszembe penderült.
Felkerestem a színészeket,
S feltettem nékik
A körkérdést nagykomolyan,
Mert illik,
Hogy ilyenkor az ember
Komoly arcot öltsön:
Mondja, kedves művész úr,
Nem volna-e
Tíz koronája kölcsön?
Csak az a baj,
Hogy mind nagyon
Egyformán feleltek.
S hogy mit feleltek?
Most kezdek ám hatolni és ötölni!
Nos, hogy mit feleltek?
Hát, hát – azt nem lehet leközölni.
1912
Forrás: www.eternus.hu – Tóth Árpád versei
Mért fekszel jászolban, ég királya?
Visszasírsz az éhes barikára.
Zenghetnél, lenghetnél angyalok közt:
mégis itt rídogálsz, állatok közt.
Bölcs bocik szájának langy fuvalma
jobb tán mint csillag-űr szele volna?
Jobb talán a puha széna-alom,
mint a magas égi birodalom?
Istálló párája, jobb az neked,
mint gazdag nárdusok és kenetek?
Lábadhoz tömjén hullt és arany hullt:
kezed csak bús anyád melléért nyúlt…
Becsesnek láttad te e földi test
koldusruháját, hogy fölvetted ezt?
s nem vélted rossznak a zord életet?
te, kiről zengjük, hogy megszületett!
Szeress hát minket is, koldusokat!
Lelkünkben gyújts pici gyertyát sokat.
Csengess éjünkön át, s csillantsd elénk
törékeny játékunkat, a reményt.
Forrás: Szeretem a verseket
Az élet a zsibárusok világa,
Egy hangos vásár, melynek vége nincs.
Nincs semmi tán, melynek ne volna ára,
Megvehető akármi ritka kincs.
Nincs oly érzés, amelyből nem csinálnak
Kufár lélekkel hasznot, üzletet;
Itt alkusznak, amott már áll a vásár,
A jelszó mindig: eladok, veszek!…
Raktárra hordják mindenik portékát,
Eladó minden, hogyha van vevő:
Hírnév, dicsőség, hevülés, barátság,
Rajongás, hit, eszmény és szerető.
Aki bolond, holmiját olcsón adja,
Az okos mindig többet nyer vele,
A jelszó: egymást túl kell licitálni,
Ádáz versennyel egymást verve le!
A szív az üzlet leghitványabb tárgya
S eladják mégis minden szent hevét.
Akad vevő rá, egymást licitálja,
Hogy a holmit atomként szedje szét.
Folyik a vásár harsogó zsivajban,
Az egyik kínál, másik meg veszen,
Csak néhol egy-egy végképpen kiárult,
Kifosztott lélek zokog csendesen.
Egy-két bolond jár-kél a nagy tömegben,
Bolondok bizton, balgák szerfelett,
Eddig az ő példájukat követtem,
Ezután én is másképpen teszek,
Lelkem, szívem kitárom a piacra,
Túladok én is minden kincsemen…
…De nincs erőm ily nyomorulttá válni,
Óh, nincs erőm, én édes Istenem!…
Forrás: Szeretem a verseket
Itt van a szép, víg karácsony,
Élünk dión, friss kalácson:
mennyi fínom csemege!
Kicsi szíved remeg-e?
Karácsonyfa minden ága
csillog-villog: csupa drága,
szép mennyei üzenet:
Kis Jézuska született.
Jó gyermekek mind örülnek,
kályha mellett körben ülnek,
aranymese, áhitat
minden szívet átitat.
Pásztorjátszók be-bejönnek
és kántálva ráköszönnek
a családra. Fura nép,
de énekük csudaszép.
Tiszta öröm tüze átég
a szemeken, a harangjáték
szól, éjféli üzenet:
Kis Jézuska született!
1929
Forrás: Szeretem a verseket
Verseket nem azért írunk és olvasunk, mert az menő.
Azért írunk és olvasunk verseket, mert valamennyien az emberi fajhoz tartozunk.Az emberi faj pedig tele van szenvedéllyel.
Az orvostudomány, a jog, a közgazdaság: ezek mind nemes dolgok,
kellenek a létfenntartáshoz.De a költészet, a szépség, a romantika, a szerelem:
ezek azok, amiért érdemes élni!
Forrás: Holt költők társasága (film)
Szeretem a verseket
Mikor egy bécsi művész verseit szavalta, Berlin, 1923.
Berlini Bábel zsivajába
Besüvöltött a hangod.
Hallgattunk, mint vasárnap reggel
Pusztában a zengő harangot.
Ging – galang… ma hívó szavadra
Virágosan templomba jöttünk.
Nagy lobbanások örök magyarja
Égő szemmel, némán köszöntünk.
És egy percre remegő csendben
Messzi pusztává tágult a város.
Földerengett bohón a múltból
Szülői ház, rét, lomb, akácos…
Zúgva sikolt az „Egy gondolat…”
Csaták füstje, bíbor véreső,
Szárnyaszegett száz magyar álom,
Könnybe, búba, gyásztóba vesző.
A kalapált német lelkeken
Átsuhant a tarka délibáb,
S vágtattak a képzelet rónán
Aranyszőrű táltos paripák.
Idegenek hullattak eléd
Sok kései piros virágot.
Hazátlanok kincsét adom én:
A dacos, szép szomorúságot.
Forrás: eternus.hu
Losonczi Annának adassék e pár sor;
Lelkem e levélre rálehelem százszor.
Botor bizalommal máskor is így tettem,
Csokorba számodra vérvirágot szedtem.
Végbeli mezőkön döntő büszke torna:
Mintha nagy szerelmem vallomása volna.
Sebet érted kaptam, hej, pedig elégszer –
Vérpiros rubinnál ragyogóbb ez ékszer.
Összefűztem bíbor gyöngysorba, füzérbe;
Odaadtam volna, de senki se kérte.
Híveim elhagytak, jussom elpörölték,
Lelkedben a lelkem orozva megölték.
Gonosz vagyok, mondták, hitehagyott, pártos…
Talán mert a vágyam vissza-vissza szálldos?
Rossz vagyok lovagnak, lantosnak is hitvány:
Lelkem ott felejtém szemed kéklő titkán.
Kiáltják a bűnöm, hogy a szívem máglya:
Szép arany hajadnak perzseli a lángja.
És benne szavadnak ezer hangja támad,
Új hurú kobzomon régi tüzű bánat.
Mert a lantom ifjú, csak a nóta régi:
Ügyesebb, erősebb virágom letépi.
…bókoló beszédre sohase hajoltam,
Lágy citera helyett sikoltó kürt voltam.
A dalom elröppent, hitem elcsatáztam;
Szerelemért magam soha nem aláztam.
Bocsásd meg, az ajkam ha keményre fordul,
Pedig ittas vagyok áldott égi bortul.
Dalom tied; ha kell, véremet is ontom –
Csak téged szeretlek, bár sohase mondom.
Tied a jövendőm, tied dacos álmom…
Losonczi Annának levelem ajánlom.
Forrás: eternus.hu
Szeretője vagyok a nyárnak
S dalolója az éjszakának.
Ha pengetem szívemnek húrját,
Megkönnyezem az ég azúrját.
Kitör olykor a fájó dallam,
Mikor a rügy bimbóba pattan.
Verem a mellem nyakra-főre –
S ráborulnék egy rózsatőre.
Gyötör folyvást a vér, az álnok,
Incselkednek a pajkos álmok.
A lelkem bugó, bús Lehel kürtje,
Láncolt erőm a Sámson fürtje.
Hatalma rajtam nincs Delilának,
Heroldja lettem a régi mának.
Úgy epedék életre, másra,
Mint a kaszás szép aratásra.
Férfi lettem tavasztól nyárig,
Forró hitem válóra válik.
Élesre fenve az ősi szerszám,
Péter-Pál napját lessük ezerszám.
Piros nyarát, tenger virágot…
Eddig éljek, csak erre várok.
Szemfödőmet éj keze szője…
Be bolond a nyár szeretője.
Forrás: eternus.hu
Az ifjúság tüze bennem ég,
Szilaj a lángja;
Szent áldozat, enyhe füstje kék;
S mint a harmat, úgy lebeg
A forró nyári napsugárba’.
Szép sorsomban lett bús valóság
Kain meséje;
Kegyetlen erény és hazug jóság,
S mégis örök – egy a vér:
A két testvér ős szenvedélye.
Pogány álmom volt: büszke Bábel,
S szemben állt velem
Másik magam: istenes Ábel.
És a tornyot, ő meg én,
Néztük, néztük soká, csendesen.
Mámorosak voltak csatáim,
– Futotta vérbül! –
Ébredt bennem a régi Kain,
Már-már sújtott a karom:
Hátha jobb lesz a másik nélkül?
Ölelésre lankadt, hiába
Lázad örök-óta;
Szilaj gyermek, heves és kába;
Ez is, az is: a lelkem,
Nagy oltártüzek hordozója.
Forrás: eternus.hu
