https://verskucko.com

Szerző: Mária Németh

  • Dorothy Parker – Kettős rondó

    Nem különböznek: komor s víg napok.
        Bár ragyog rózsás öröm reggelen,
    Mert legdrágább szerelmem itt hagyott,
        Búskomor éj nehezül szívemen.

    Magányomban e szív alig piheg,
        Habár a Nyár kezén a föld forog,
    Halotti leplek vonják lelkemet;
        Nem különböznek: komor s víg napok.

    Habár a dús szél játszik, andalog
        A fűszállal hullámzón, szüntelen,
    E nappal felhevülni nem tudok,
        Bár ragyog rózsás öröm reggelen.

    És bájtalan a fecske röpte fenn,
        A menny, az égi kék fakó, halott,
    Ha szép, nem nekem, ami megterem,
        Mert legdrágább szerelmem itt hagyott.

    És karmazsin rózsák lobognak ott,
        És százszorszép-permet a réteken,
    Emitt pedig pipacspiros habok.
        Búskomor éj nehezül szívemen.

    Ez lett tehát szánandó helyzetem,
        Ha messze mégy, világom, sorvadok;
    Istenemre, mindvégig remélem,
        Amit te mondasz, s amit mondhatok
                     Nem különböznek.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kosztolányi Dezső – Szeretet

    Mennyi ember van,
    akit szeretek.
    Mennyi nő és férfi,
    akit szeretek.
    Rokonszenves boltileányok,
    kereskedősegédek, régi és hű
    cselédek, lapkihordók, csöndes,
    munkás írók, kedves tanárok,
    kik vesződnek a kisfiammal.
    Találkozunk mi olykor-olykor,
    meg-megállunk, szemünk összevillan,
    s én még maradnék tétovázva,
    talán hogy elmondjam ezt nekik.
    Mégsem beszélek, mert csak a részeg
    aggastyánok s pulyák fecsegnek.
    Ilyesmiről szólni nem ízléses.
    Meg aztán nincsen is időnk.
    De hogyha majd meghalok egyszer,
    s egy csillagon meglátom őket,
    átintek nékik kiabálva,
    hajrázva, mint egy gimnazista:
    „Lásd, téged is szerettelek.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Jan Goldstein – Idézet

    „Fordítsd az arcodat a nap felé, és minden árnyék mögéd kerül.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  •  Ray Douglas Bradbury: Idézetek 

    “Egyszer kimentettem egy kolibrit egy macska szájából. A tenyeremben tartottam az apró madarat, egyik kezemmel befedve a másikat. Nem éreztem a madár súlyát, és nem is tudtam volna, hogy ott van, ha nem éreztem volna a szívdobogását. Így van ez egy jó történettel vagy verssel is. A szívverést kell érezni, nem az olvasmány súlyát.” 

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Buda Ferenc – Fohász a virradatban

    Istenem ezen a hajnali órán
    amidőn madár se szól még s már eb sem ugat
    bárhol vagy is
    talán ott fönn lebegsz túl túl a galaktikákon
    vagy itt benn a szívemben rejtőzködöl
    bárhol vagy is Te Láthatatlan
    Te Ismeretlen
    mutasd meg magad
    kereslek kerestelek
    ám a neved harsogók üresen kongó
    kiáltozása elől
    bedugtam s bedugom fülem

    nem tudom immár ki vagyok mi vagyok
    csökönyös bitang juhod-é avagy
    elkóborolt kihűlt ebed
    aki orrát s riadt tekintetét földnek
    szegezve lohol egy idegen nyomon

    nem tudom magam sem tudom

    kérlek hát fogadj el kételyeimmel
    vakon botladozó beszédemmel
    s ha nem akarod úgy akár
    választ se adj
    csak engedd hogy megszólítsalak

    kakas szól kiált a kakas
    emlékezem: mint vallattalak
    vallottalak és tagadtalak
    mert nehéz igen nehéz megértenem
    hogy Te a Gonoszt is virulni
    vigadni hagyod

    s mert nem tudom ki vagy
    s hogy én ki vagyok
    már azt sem tudom

    világosságra szomjazom

    nincs egyebem
    csak magam

    oldozd fel kérlek szorongásomat
    oltalmazd szeretteimet
    fékezd meg indulataimat

    pásztorom őrizőm ha vagy
    veszni ne hagyj

    Ámen

    Ne hagyd hogy ne így legyen

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reményik Sándor – A rögtön gyógyuló seb

    Tündér-nyugalmú rózsaszín vizen
    Hajó halad és mély sebet hasít.
    Hallom a megtöretett tenger-test
    Felém verdeső sikoltásait.
    Vagy ember-füllel rosszul hallom én,
    Ez talán diadalmas kacagás,
    Hogy heged már a végzet-vágta seb
    És nem marad utána forradás.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Wass Albert – Három vers neked

    1.

    Hetenként egyszer meglépi köztünk
    útját a posta
    s hoz néhány betűt, amit rárajzoltál
    egy papirosra.

    Kósza betű, odavetett szó,
    törékeny mondat.
    Milyen közömbösen hordjátok át a csókjainkat.

    S mellőletek a hosszú úton
    mi mindent elrabolnak.
    Hangsúlyt, könnycseppet, sóhajtást, mosolyt,
    árnyékait a szónak.

    2.

    Ha itt lennél,
    arról mesélnék Neked,
    hogy milyen szép az élet.

    Ha megjönnél egy estén,
    szívem minden dalát
    lila csokorba szedném.

    De nem vagy itt, s egy lomha
    felhő az ablakomra
    varjúmódra rászáll.

    Köd kószál kint a kerten,
    s oly árván leng a lelkem,
    mint dérütötte nádszál.

    3.

    Egy szellő jött, nyugatra induló.
    Üzentem vele Néked.
    Talán elér, talán átadja,
    talán megérted.

    Olyant küldtem vele,
    mit nem bír el levél.
    Amit elejt a drót is,
    amire odaér,
    és semmi hullámhosszon
    nem lelni állomását:
    a szívem dobbanását!

    Egy szellővel
    ma este-tájt
    küldtem valamit Néked.
    Talán elér, talán átadja,
    talán megérted.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Weöres Sándor – Ha nézem a világot

    Ha nézem a világot,
    A világ visszanéz,
    Azt mondom, összevisszaság,
    Ő feleli, teljes egész.

    Azt mondom, csupa valótlan,
    A semmiség ragyog,
    Ő feleli, nézz meg jobban,
    A valóság én vagyok.

    Azt mondom, merő idegenség,
    Sok átsuhanó tünemény,
    Ő feleli, nézz a tükörbe,
    Amit ott látsz, az vagyok én.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reményik Sándor – A szőnyeg visszája

    Brandt Józsinak

    Kétségbe esem sokszor én is
    A világon és magamon,
    Gondolva, aki ilyet alkotott:
    Őrülten alkotott s vakon.
    De aztán balzsamként megenyhít
    Egy drága Testvér halk szava,
    Ki, míg itt járt, föld angyala volt,
    S most már a mennynek angyala:
    „A világ Isten-szőtte szőnyeg,
    Mi csak visszáját látjuk itt,
    És néha – legszebb perceinkben –
    A színéből is – – valamit.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Áprily Lajos – Vigasztaló vers

    Ne félj, az óra meg nem áll,
    szelek szűnnek, vizek apadnak.
    Hiába hosszú, vége lesz
    az éjszakai sivatagnak.

    Sívó, sötét homok felett
    a hajnalszél kibontja szárnyát
    s elmenekül a puszta-rém,
    a bíboros ruháju skárlát.

    Ne félj, az óra meg nem áll.
    Reggel felé elszáll a láz is,
    reggelre enyhülés fogad,
    forrásvizes, hűvös oázis.

    Új fénnyel csillogó utunk
    riasztó árnyékkal nem állja,
    sem orgonálva nem kísér
    a bú alattomos sakálja.

    Ne félj, az óra meg nem áll.
    Mint valami fekete várrom,
    a gond komor pirámisa
    elmarad a látóhatáron.

    Nézd, gyöngyházfény az ablakon,
    a köd csak egypár szürke foszlány,
    s azt is széttépi most a nap:
    sörényes, büszke hímoroszlán!

    Forrás: Lélektől lélekig