vannak vidékek gyönyörű
tájak ahol a keserű
számban édessé ízesül
vannak vidékek legbelül
szavak sarjadnak rétjein
gyopárként sziklás bércein
szavak kapaszkodnak szavak
véremmel rokon a patak
szívemben csörgedez csobog
télen hogy védjem befagyok
páncélom alatt cincogat
jeget-pengető hangokat
tavaszok nyarak őszeim
maradékaim s őseim
vannak vidékek viselem
akár a bőrt a testemen
meggyötörten is gyönyörű
tájak ahol a keserű
számban édessé ízesül
vannak vidékek legbelül
Forrás: Lélektől lélekig
Hallod-e, kedves, kezem fölemeltem –
hallod-e: zúg…
Ugye, a magányost, bármije rebben,
figyelik a dolgok: hogy mire jut?
Hallod-e, kedves, lehunyom a pillám,
zaj ez is, mire megközelít.
Hallod-e, kedves, újra kinyitnám…
…de mért nem vagy itt?
Moccanok épp csak – a selymes csendben
ott van a lenyomata; örökre látszik
a legparányibb indulat is, kitörölhetetlen,
a messzeség feszülő függönyén.
Ahogy én lélekzem, kelnek-tűnnek
a csillagok.
Ajkamra illatok itala árad,
és távol angyalok karának
csuklói derengenek felém.
De akire gondolok:
Téged nem látlak.
Forrás: Tandori Dezső fordítása
(1)
Hiú bölcsesség
rájönni, hogy az égen
kevés a festék.
(2)
Ne akarj gyorsan
célba érni, az úthoz
lábad s jogod van.
(3)
Öleled a fát,
s mérgelődsz, hogy egyedül
sosem éred át?
(4)
Kicserélsz egy-egy
csavart, s azt képzeled, hogy
nélküled nem megy?
(5)
A hebehurgya
meg is eszi a tésztát,
mire meggyúrja.
(6)
Miért egyszerűbb
félni, mint megkeresni
kazalban a tűt?
(7)
A lelket nem stressz,
saját súlya nyomja szét,
mikor üres lesz.
(8)
A végtelenbe
mégy folyton, s jó ha eljutsz
megint a kertbe.
(9)
Amit két szóval,
pláne eggyel elmondhatsz,
maradjon sóhaj.
Forrás: Lélektől lélekig
A költészet is csak akkor
tudja betölteni égből-nyert küldetését,
ha minden ember,
napról napra, percről percre,
szívből az agyba,
jóságban és tisztaságban,
emberi összetartozásban és szerelemben,
áldozatvállalásaiban,
imáiban és cselekedeteiben,
mélységes összhangban az élő Valósággal,
újra meg újra megírja
az Isten szeretet-himnuszát.
Forrás: Lélektől lélekig
Az Úristen őriz engem
mert az Ő zászlóját zengem,
Ő az Áldás, Ő a Béke
nem a harcok istensége.
Ő nem az a véres Isten:
az a véres Isten nincsen.
Kard ha csörren, vér ha csobban,
csak az ember vétkes abban.
Az Úristen örök áldás,
csíra, élet és virágzás.
Nagy, süket és szent nyugalma
háborúnkat meg se hallja.
Csöndes ő míg mi viharzunk,
békéjét nem bántja harcunk:
Az Úristen őriz engem,
mert az Ő országát zengem.
Az Ő országát, a Békét,
harcainkra süketségét.
Néha átokkal panaszlom
de Ő így szól: „Nem haragszom!”
Néha rángatom, cibálom: –
tudja, hogy csak Őt kívánom.
Az is kedvesebb számára,
mint a közömbös imája.
Az Úristen őriz engem
mert az Ő zászlóját zengem.
Hogy daloljak más éneket,
mint amit Ő ajkamra tett?
Tőle, Hozzá minden átkom:
hang vagyok az Ő szájában.
Lázas hang talán magában:
kell a szent Harmóniában.
S kell, hogy az Úr áldja, védje
aki azt énekli: Béke.
Forrás: Lélektől lélekig
korlátolt szívvel
bolyongsz eltévedve
üres lelkedben
Forrás: Lélektől lélekig
A nevükre aranyos napfény
Ragyogja be mindig a lelkem.
Sokszor-szokszor gondolok rájuk,
S mindig mosolyos dallal telten.
És mindig újak énnekem.
Sokszor, mikor ködös az alkony,
Sokszor, mikor könnyes az este:
Suhogva bont szárnyat a lelkem
És suhanón száll messze-messze.
Olyankor hozzájuk megyek.
Hangtalan-halkan odalépek.
Olyankor elnémul az ajkuk,
És félig-sejtett sejtelemképp
Reszket a lámpa fénye rajtuk.
És nem tudják, hogy ott vagyok.
Olyankor megrebben a lelkük,
Mint halk szellőn fodra a tónak.
Valahogy a lelkemet érzik,
S nem is tudják, hogy rám gondolnak,
Csak összeragyog a szemük.
Nem is tudják, hogy láttam őket,
Nem is tudják, hogy köztük jártam,
Hogy megfürdöttem a lelkükben:
Gyümölcsillatú napsugárban.
S hogy csupa illat a szobám.
Forrás: Lélektől lélekig
Mikor nagyokat ütnek rajtunk,
milyen jó lenne nem ütni vissza
se kézzel, se szóval,
világítani a napvilággal,
elaltatni az éjszakával,
szólni a gyávaság szavával,
de sose ütni vissza.
Lelkeimmel pörölnöm kéne,
s élvén is vagyok most a béke.
Kristály patakvíz folydogál
gyémántos medrű ereimben.
Szelíd fényesség az ingem
és béke, béke mindenütt,
pedig csak én élek vele!…
Fölemelnek a napsugarak,
Isten megcsókolja minden arcom
és nagy, rakott szekerek indulnak belőlem
a pusztaság fele.
Forrás: Lélektől lélekig
Nem vagyok beképzelt, ha azt is képzeled.
Csupán azért, mert nem beszélek veled,
mivel sherwood-i erdőben farkasként élek.
Üldöznek a vadászok, és nem kapok részvétet.
Szótlanul tengődök, nem kérdez meg senki:
– Mi újság barátom? Kit szeretnél szeretni?
Talán bennem van a hiba. Ilyennek születtem.
Járom ösvényem. Társ nélkül. Szüntelen.
Elhagytatok. Elveszett lettem. Az is maradok.
Sötét barlangban bánatomba roskadok,
kiáltsatok és gyújtsatok tüzeket,
találjatok meg engem emberek!
Forrás: Lélektől lélekig
Ma éjjel újra Elyziumban jártam,
fiatal voltam, övig meztelen
ültem a parton, nekidöntve hátam
a mellednek fecske-könnyeden.
Csak madár érhet így madárhoz,
míg nincs közük a kényes almafához,
min tudásuk terem,
csak röppennek a kékben, szárnyas lelkek,
és minden szárnycsapásuk végtelen.
Forrás: Lélektől lélekig
