https://verskucko.com

Szerző: Mária Németh

  • Harcos Katalin: Csodaváró

    Álmos falakon megül a csend.
    Csak a magány szűköl idebent.
    Csak a magány sír, zokog, kiabál.
    Csak én hallom, aki csodára vár.

    Csöndben csodára. Egy vallomásra,
    szerelemes szókra – tán semmi másra.
    Vagy titkon átélt vágyó remegésre?
    Talán egy nyíltan vállalt ölelésre…

    Érintésekre, mikre te is vágynál,
    csókokra, amiket csak nekem szántál,
    mámorunk szította tüzes szeretésre,
    s melletted megélt meghitt ébredésre.

    Rád! Hogy itt légy velem egészen
    szépséges, szerelmes, szenvedélyes éjben.
    Várom, hogy megszűnjön kívülünk a világ:
    csak TE és ÉN legyünk az igaz valóság.

    Fáradt szemeimen bukdácsol az álom,
    lassacskán tanyát ver rezzenő pillámon.
    Amit nem adhat meg az élet, csodát,
    elhozza az álom majd talán odaát.

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • Pilinszky János: Mosoly, könny, oszlopok

    A fátyol és a napernyő elég,
    mint cigarettapapiros.
    De elégnek a csontok is,
    a sziklák és a tengerek vize.

    Csupán a mosoly halhatatlan,
    a könny s az oszlopok.
    Bár ők se élik át a pusztulást,
    csak túlragyogják.

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • Dsida Jenő: Megint csupa kérdés

    Hát nem volt boldogabb az ősi Semmi
    az új semminél, mely valaminek tudja magát?
    Miért kellett bágyadt mosolygásainknak
    önmagukra ébredniök az élet ágyán?

    Miért döngetünk véres ököllel, eszeveszetten
    olyan kapút, melynek csak egyik pántja
    sok ezer fekete mérföld?
    Téli estéken keservesen énekelve,
    őseink és dédunokáink hajából
    miért fonjuk az élet hosszú kötelét?

    Miért faljuk fel egymást
    akkor is, ha nem vagyunk éhesek,
    s miért pattan fel gőggel a gerincünk,
    ha végigütnek rajta?

    S miért nem akarunk lefeküdni ősszel
    hullott levelek közé, mint aszott szemét
    a seprű alá?
    Nagy kerek szemmel is mért nézünk vakon
    a forgószelek tátongó sodrába?

    S miért lát kicsivel többet az ember,
    ha csöndesen ül egy percig… így…
    s behúnyja a szemét?…

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • Pilinszky János: Milyen felemás

    Milyen felemás érzések közt élünk,
    milyen sokféle vonzások között,
    pedig zuhanunk, mint a kő
    egyenesen és egyértelműen.

    Hányféle szégyen és képzelt dicsőség
    hálójában evickélünk, pedig
    napra kellene teregetnünk
    mindazt, mi rejteni való.

    Milyen
    megkésve értjük meg, hogy a
    szemek homálya pontosabb lehet
    a lámpafénynél, és milyen
    későn látjuk meg a világ
    örökös térdreroskadását.

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • Pilinszky János: Mi és a virágok

    Mert hűségesek mindhalálig,
    isteniek egyedül a virágok,
    egyszóval a növényi lét,
    velünk szemben, kik jövünk és megyünk.

    Világunk száraz keresztjére
    gyönyörű dísznek elhelyezve,
    tépett füzérként fölszögezve,
    mi elkallódunk, ők hazatalálnak.

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • Babits Mihály: Húnyt szemmel…

    Húnyt szemmel bérceken futunk
    s mindig csodára vágy szívünk:
    a legjobb, amit nem tudunk,
    a legszebb, amit nem hiszünk.

    Az álmok síkos gyöngyeit
    szorítsd, ki únod a valót:
    hímezz belőlük
    fázó lelkedre gyöngyös takarót.

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • Kazinczy Ferenc: A nagy titok

    Jót s jól! Ebben áll a nagy titok. Ezt ha nem érted,
    szánts és vess, s hagyjad másnak az áldozatot.

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • Sík Sándor: Tengerparti ének

    A véghetetlen kék tükör
    Komoly-nyugodtan tündököl.
    Lelkem, a régi nyugtalan,
    Rejtelmes arca tiszta kékén
    Végigsuhan simulva, békén,
    Határtalan, határtalan.

    Nem állja röptét semmi gát,
    Kibontja könnyű fény-magát.
    Ezüst habokon búg elém
    A végtelenség szűz zenéje,
    S én szállok boldogan feléje
    Az alkony szárnyas szekerén.

    Nincs már nyugat és nincs kelet:
    Határtalan vizek felett
    Suhan a súlytalan fogat.
    S miknek csak vágya játszik vélem:
    Egy pillantás alatt elérem
    A messze horizontokat.

    Egy lebbenés és ott vagyok
    Ahol a honni csillagok
    Suttognak meghitten velem,
    S lelkem elé szivárványozzák
    Édeseim szerelmes arcát,
    Akácvirágos estelen.

    Tovább, tovább. És mély, komoly
    Alattam a hullámmosoly,
    Alul az örvény búg, dagad.
    Aratásom delére látok:
    Férfiakat, sok hű barátot,
    Verejtékes szép harcokat.

    Tovább, tovább. Új kép remeg,
    Köröskörül csillagszemek,
    Örök-mécs-lángok gyúlanak.
    Titkos zsolozsmák hangja reszket
    S egy óriás fehér keresztet
    Imádnak rejtett sugarak.

    És fönn és lenn kigyullad a
    Csillagzsolozsmás éjszaka,
    S a boldog mélyből feldereng
    Nagy kórusa a tengermélynek:
    A titokzatos szféra-ének,
    A véghetetlen tiszta csend.

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • Sárhelyi Erika: A világ néha

    A világ néha gömbölyű, elfér a kezedben,
    Szikrázóan gyönyörű gyémánt az egekben.
    Fel-feldobott üveggolyó, kékre festett márvány,
    Felhőcsipkés ragyogásban tündöklő szivárvány.

    A világ néha ordító, farkasfogú rémség,
    Ki nem mondott gondolatban benne rekedt kétség.
    Szertefoszló tünde álom, vérszomjas valóság,
    Műmosolyba becsomagolt látványos hazugság.

    A világ néha egyszerű, néha túl bonyolult,
    A szív nem felejti el, mit a tegnaptól tanult.
    Ma brokát borul bús lélekre súlyos-feketén,
    Fellebbenti könnyű szellő egy új nap reggelén.

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • Ezra Pound: Meditáció

    Ha gondosan mérlegelem a kutyák különös szokásait,
    arra kell következtetnem,
    hogy az ember a felsőbbrendű állat.

    Ha mérlegelem az ember különös szokásait,
    megvallom, barátom, zavarba jövök.

    Fordította: Eörsi István

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig