https://verskucko.com

Szerző: Mária Németh

  • Anna Lee – Láttad már…?

    Láttad már az éj színét?
    A fehéren izzó szenvedélyt?
    A fény, hogy szövi az éjszakát
    Kócolt haján át meg át?

    Láttad már az éj színét?
    A kéken suttogó, hűs zenét?
    A dallamot, ahogy a csenden át
    Fűszerezi halk szavát?

    Láttad már az éj színét?
    A bársony ajkú feketét?
    Ahogy testeden és arcodon
    Íze remegve átoson…

    Láttad már az éj színét?
    Vörösen, hogy tépi szét
    Az égig-erő vágyakat
    Ha felröpít és elragad?

    Láttad már az éj színét?
    Szürkén ahogy soha még?
    Megérint és ritmusát
    Égő tűzzel adja át…

    Láttad már az éj színét?
    A színtelenül színesét?
    Körbefog és átölel…
    Sohasem felejted el!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Alekszej Konsztantyinovics Tolsztoj – Az ősz tarol

    Az ősz tarol. Amerre jár, a kert sivár,
    a pergamen-levél zörög; a földre száll;
    csak lenn a völgyben látni még a szürke fák
    között az égő fürtöket, a nyár nyomát.

    A fájdalom s öröm betölti szívemet,
    amíg kezemben érzem átfagyott kezed;
    némán szemedbe nézek, látod, könnyezem,
    szeretlek, ennyit mond a perc, a csönd, szemem.

    (Tarbay Ede fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Tóth Árpád – Olykor éjjel…

    Olykor éjjel… szívem hogy zakatol!
    Az ágyon ujjam tévedezve jár,
    S nagyon közel, mellettem valahol
    Halkan megkoccan a vizespohár…
    S nem tudom, hol vagyok… akadozón
    Rémlik elém az elmúlt, messzi est,
    S az ujjam a fagyos márványlapon
    Reszketve egy gyújtót keres…

    Áldott a fény, mely sercegőn, fakón
    Ilyenkor gyűrt párnám mellett kigyúl,
    S a kedves, vén tapétát a falon
    Megcsillantja, s bús orcámhoz simul!
    Jól esik látnom: csendesen pihen
    Minden bútor és békén feketül,
    S az iszonyú és néma semmiben
    Föllélegzem: nem vagyok egyedül…

    Kabátom összegyűrve lóg szögén,
    A rózsa rajta hervadóra vált,
    S egy percre, a klublépcső szőnyegén,
    Látom a rózsaáruló leányt:
    A lámpák közt mily búsan oson át,
    Apró teste mily zsenge s mily hajolt…
    Látom álmos és szelíd mosolyát…
    Szegénynek festett arca volt…

    Csönd… vén poétám könyvét fölveszem,
    Hová este dobtam, a szék alól,
    S míg lankadtan lapozgat a kezem,
    Zörgő lap s agg rím álomba dalol.
    Félfüllel hallom, s halkan nevetem:
    Künn egy papucs mily furcsán csoszog el,
    S puha Nirvánám, csöndes fekhelyem
    Altatón, hűsen átölel…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Áprily Lajos – Kevélykedőnek

    Az élet szenvedést nem mért reád,
    szájas maradtál és kevélykedő.
    Nem gondolod: egy nap befogja szád
    s a földben rothaszt a barbár idő?

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Hamvas Béla: Idézetek

    „A szeretet nem érzelem, nem kivételes állapot, nem szentség: a szeretet a létezés eredeti, normális állapota.”

  • Váci Mihály – A jövő irgalmáért

    Emberek! Mind! Kik ha hisztek, ölni tudtok,
    s kiket a kétség megöl;
    kik ezrekért meghalnátok, de százezerek meghalhatnak
    aggódásotok felől.
    Gyötrők és meggyötörtek, egymást kínzók,
    gyűlölködve szeretők!
    Irigyei, imádói egymásnak, ti egymást várók,
    üldözők!
    Kik egyedül meghaltok, de együtt egymást
    ölitek.
    Magatokat sem bírjátok, s milliók közt boldog mégis
    lelketek.
    Ti vagytok egymásnak sorsa, végzete
    és istene;
    ti vagytok legnagyobb csapás magatokra
    és a Lét ítélete.

    Szeretek köztetek élni, emberek! –
    és azt hiszem,
    nem fogok már ítélkezni, hogy kedvében
    féltiben
    mint segít magán az ember, s hogy éli át
    itt és ott és mindenütt
    ezt a sújtó, ezt a szálló, ezt a rámért életet,
    e szörnyűt és e gyönyörűt.
    Úgy él, ahogy vágya űzi, s ahogy a Lét
    tereli.
    Én jövője irgalmába ajánlom és forrón, szívből
    megbocsátok már neki.
    Éljetek hát boldogan e világon:
    – talán lehet.
    Én próbáltam és tudom már: – nincsen ennél,
    nincsen semmi nehezebb!


  • Karinthy Gábor – Szerenád

    Azért jöttem, hogy felkeresselek.
    Azért jöttem, hogy fenyegesselek,
    hogy megharapjalak, hogy üsselek.
    Azért jöttem, hogy megszeresselek.

    Azért jöttem, hogy megsirassalak.
    Azért jöttem, hogy szívig hassalak,
    hogy könnyeimmel vérig mossalak.
    Azért jöttem, hogy felforgassalak.

    Azért jöttem, hogy cirógassalak,
    hogy dédelgesselek, nógassalak.
    Kettőnk fölött is lebukik a nap:
    Azért jöttem, hogy egyszer lássalak.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Bognár Barnabás – Szerencse

    A véletlen lehet bármennyire is nagy,
    a legnagyobb szerencse, hogy az is Te vagy.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Bognár Barnabás – Hazavársz

    Indulok haza, mert hazavársz,
    s mire hazaérek,
    te is otthonra találsz
    bennem.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Hajnal Anna – Bizalom

    Biztos bizalom és szorongás
    váltják fel egymást hű szívemben:
    engem te százszor megpróbálhatsz,
    élet, megbízhatsz gyermekedben.

    Szeretlek én! Zúgó platánok
    fejük csóválják nagy egedben,
    éji felhőid vonulása
    itt tükröződik hű szívemben.

    Ezer év múlva, mint ma éjjel,
    vad tücskök zengnek szerelemben,
    s én szólok hozzád a világba
    szóródott porban, hű szívemben.

    Forrás: Lélektől lélekig