Megérint kezed…
De, tégy valódi csodát!
Érintsd lelkemet!
Forrás: Lélektől lélekig
Szerző: Mária Németh
-
Kányádi Sándor: Megszokás
megszokja a szem
meg a sötétet
hiába hunyorog
rám e kései nap
leszegett fejjel
baktatok mint a
felszínre fölhozott
hajdani bányalovakForrás: Lélektől lélekig
-
Hatos Márta: A szívem fáj
Nem, drágám, nincs semmi baj,
csak a szívem fáj egy kicsit.
A szívem fáj, ahogy szokott.
Vergődik, fölsír, bús-rekedt
gyerek-panasszal. Hagyni kell!
Ne szóljon hozzá senki és
ne dédelgesse sebét!Egyedül elapad a könny
és elcsitul a szenvedés…
Kábultan szétnéz, még szipog,
de este már aludni fog,
holnap már játszik… fölnevet.
A szívem fáj. Most hagyni kell,
mint egy kis síró gyermeket.Forrás: Lélektől lélekig
-
Fodor Ákos: Vakvágta
Addig kerestelek,
míg meg nem találtál
— s hogy ez megeshetett,
úgy érzem: becsesebb
életnél, halálnál.Mindaddig vártalak,
míg el nem értelek
s a Pontnyi Pillanat
támasz-pontunk marad,
hol nincs enyém-tied.Bár naponta meg kell mászni egy-egy vermet;
naponta föl lehet zuhanni a csúcsra!
Az ember, úgy látszik, avégre termett,
hogy mit elért: keresse újra s újra…
Vakon vágtázva is, és át tűzön-vízen,
meg-megmértük végre: mekkora lehet a Kék Végtelen!— S e győztesen, s e vesztesen,
félálomban suttogjuk: igen.
Álmunk mély és teljes legyen.
S hogy nappal is rólunk álmodjon a Szerelem:
ébredj velem,
Jobbik Felem,
ÉBREDJ VELEM!Forrás: Lélektől lélekig
-
Lajtai Gábor: A csakazértis okán…
Tegnap hitemre bíbor alkony ült
és hűs kaszával szegte kedvemet,
reményveszejtő kétkedő talány.De hangod óvón új erőt adott,
mert mából érő holnapot kívánt,
és elhitette: mégis érdemes.Forrás: Lélektől lélekig
-
Kaffka Margit: Nem hiszek
Egy fáradt pille ringott haldokolva
Tar lott gallyon, barnás levél alatt.
Sápadt falombok halovány árnyéka
Remegve űzött őszi sugarat.Nagyon szomorú mese volt az élet.
A fán már útrakészült száz madár.
És mind nekem csacsogta búcsúzóra,
Hogy a nyaram sohsem jön vissza már.Bealkonyúlt keserves sóhajomra,
És csillagkönnyel lett tele az ég.
Azon az éjen álmok látogattak,
Oly teli fénnyel, mint tán soha még.Olyan kicsike, szűk volt a szobácskám,
Mégis egész tündérország befért.
– És álmodtam merész, nagy boldogságrul,
Álmodtam nagy, boldogságos mesét.Álmodtam én már sokszor égiszépet
És mindig fájó szívvel ébredék.
Elég! Álmodni nem akarok többet,
Se húnyt reményeket siratni még.Tudom: jő majd a józan, szürke reggel
És szomorú lesz. Csupa köd, hideg.
Jöhetne már maga a boldogság is,
Annak se tudnék hinni. Nem hiszek.Forrás: Lélektől lélekig
-
Farkas István: Tudom, hogy senki…
Nem lesz ott velem
majd azok közül,
kiket szerettem
és elhagytam,
akit imádtam,
s elhagyott,
vagy kit megbántottam,
s nem kértem bocsánatot,
— tán megbocsátott
nekem, ha tudott —
abban az utolsó,
fájdalmas pillanatban,
mikor mennem kell
e Földről.Forrás: Lélektől lélekig
-
Csorba Győző: Neked
Ez már nem szerelem többé, nem két ember
kötése, keringő tánca egymás ellen,
kemény harc, ölbeli elnyugvás cseréje
s változó viszonylat: tőle vagy feléje.Magány és párosság itt üres szavak csak,
itt már az érzékek csak befele hatnak,
egymást ha kívánjuk látni: elégséges
állítani tükröt a magunk szeméhez.Aki rádnéz, rajtad engem is fölismer,
s érzékeljük egymást érzékszerveinkben.
Kettőnkkel lehet csak dolga a halálnak:
egyőnkre se támad, egyőnkre ha támad.Ellened hibázom? Magam ellen vétek!
Így tekintsd, ha olykor félre-útra lépek.
S aki magát rontja, pusztul igazán csak,
s a fő-fő lázadó maga ellen lázad. —Ez már nem szerelem: sors ez, születetté,
aki kettős vágyból válik maga-eggyé,
aki kettőt hordoz, s őket ha nem őrzi,
mindenképp a saját bajait tetézi.Forrás: Lélektől lélekig
