Emeld fel fejedet büszke nép,
Viselted a világ szégyenét.
Emelkedj magasba, kis haza,
Te, az elnyomatás iszonya.
Emeld föl szívedet, nemzetem,
Lángoljon a világegyetem!
Forrás: Index Fórum – Lélektől lélekig
Emeld fel fejedet büszke nép,
Viselted a világ szégyenét.
Emelkedj magasba, kis haza,
Te, az elnyomatás iszonya.
Emeld föl szívedet, nemzetem,
Lángoljon a világegyetem!
Forrás: Index Fórum – Lélektől lélekig
Elevenen a csillagok alá,
az éjszakák sarában eltemetve,
hallod a némaságomat?
Mintha egy égbolt madár közeledne.
Így hívogatlak szótalan:
az örök hallgatásból,
idegen egeid alól
valaha is kiásol?
Eljut hozzád a panaszom?
Hiába ostromollak?
Köröskörűl a félelem
zátonyai ragyognak.
Számíthatok rád istenem?
Úgy vágyom közeledre,
dideregve csak hevesebb
a szerelmek szerelme!
Temess a karjaid közé,
ne adj oda a fagynak,
ha elfogy is a levegőm,
hívásom sose lankad.
Légy reszketésem öröme,
mint lombjai a fának:
adj nevet, gyönyörű nevet,
párnát a pusztulásnak.
Forrás: Index Fórum – Lélektől lélekig
E vad tavaszt, mely kelleti magát,
s fejét simítja térdemen,
rácson keresztül, csontjaimon át
elemzi a gyanakvó értelem.
Ám a napok feküsznek karikában
jövőm körül, nem ugrik rám a hét,
kioltotta babonás foszforát
szeme mélyén: alszik a hét menyét.
Kit léptemhez szoktattam annyi éve,
eloldozta nyakörvét, elhagyott,
fut a magány idegen utakon,
nem őrzi házam, kísér friss nyomot.
Még vacka ki se hűlt a küszöbön,
feléhajol, szimatol ösztönöm,
vinnyog vesztett szagán: ügyetlen
boldog a boldogok között.
Te, ki pilláid szép ívén
sorsomat húnyod s emeled,
hánts ki e szűkölő örömből,
lendítsd meg lendületemet!
Bogozz ki a hálós gyanúból,
mit születésem rám kötött,
forraszd be újra a világba
nyugtalan köldököm!
Ágyúk, galambok… Annyi éve már,
s nem hittem el. Hitesd el: itt a béke.
Öt ujja van, – öt földrész –, mint nekem,
szorítsd kezem a földgolyó kezébe!
Segíts fel indák s állatok fölé,
kikhez lehúzott az alig
túlélt iszony a gyilkosok közül:
emelj vissza engem az emberig!
Forrás: Index Fórum – Lélektől lélekig
Mert nő és ember vagy, szájig bezárva
a társadalomba, biológiába,
s halált tűzve a puska tusára
őrzi az anyag szíved és
szerelmekkel fölcicomázva
sír tested fegyvertelen, árva,
milliárdnyi köztársasága
– nincs számodra üdvözülés,
örülj, hogy bennem megszülethetsz,
hogy bennem szabadon lélegezhetsz,
van-e – fegyencnek a fegyenchez –
szívemhez, számhoz más közöd?
Gyűlölködhet a rügyre virága,
a gyökér gyűlölködhet magvára,
gyűlölködhet a mag magára
– bennem magadat gyűlölöd.
Mint erdők, egyetlen magházba,
apámba, anyámba vagy zárva,
oly időtlen mélyre leásva
– hogy félek tőled, ha rád tekintek,
mert ez is és az is kegyetlenség,
ha szeretsz életre-halálra,
s nem latolgatod, mi az ára
– csak magad gyűlölöd, ha nincs más mentség.
Forrás: Index Fórum – Lélektől lélekig
József, nézd, tök jól megvagyunk,
azt hiszem, egymásnak teremtett
bennünket az Isten, áldassék a neve.
Mégis van itt egy kis bibi. Nem, a bibi
nem a legjobb szó, inkább baba.
Egy kisbaba, de ne gondolj rosszra…
Huh, nem jó!
Figyelj, József, tudod, hogy én tiszta
és tisztességes lány vagyok,
hogy férfival nem voltam, se veled,
se mással. Azt is tudod,
hogy nagyon szeretem az Istent,
és Isten is nagyon szeret engem.
Szóval ebből kerekedett egy különös ügy…
Huh, nem jó!
József, tudod te is, törvény szerint
aki nem a férjétől fogan gyermeket,
azt el lehet bocsátani vagy éppen
agyon lehet kövezni, ha úgy adódik.
Mármost még nem vagy a férjem persze,
meg nem is mástól van a gyerek,
vagy szóval mástól, de nem más
férfitól, hogy is magyarázzam…
Huh, nem jó!
József, olyan rendkívüli lény járt itt,
ha hiszed, ha nem, egy angyal,
azt meg végképp nem fogod elhinni,
amit mondott. Isten azt üzente,
a világ összes asszonya közül
engem választott ki arra,
hogy megszüljem a fiát.
Mit szólsz, hát nem érdekes?
Huh, nem jó!
József, úgy képzeld el, főztem neked
ezt a jó kis levest, mert tudom,
hogy szereted, és kedvedben akartam
járni, finom birkahússal, jó fűszeresen,
lehet, hogy jobb is lenne, ha ennél
egy tányérral, nyugodtabban tudnánk
utána beszélgetni…
Huh, így sem jó!
Tudod mit, Uram, én most elmegyek
Erzsébethez, meglátogatom őt,
addig oldd meg a dolgot, légyszi,
küldj angyalt, égi hangot, kőtáblát, bármit,
mert emberileg ezzel nem lehet mit kezdeni.
Forrás: Szeretem a verseket (Facebook)
Én olyan nagyon jó vagyok
mint öreg nyulak, öreg királyok.
Nappal nem szólnak rám a kocsisok,
este nem ütnek meg a huligánok.
Ha eljössz hozzám, én leszek
nagy út után a vizesárkod.
Mert olyan nagyon jó vagyok
akár a víz, hogyha kívánod.
Hullám fölött, hullám alatt
elalszom majd, semmit se látok.
Betakarják a szememet
tátogató fehér virágok.
1965
A vastag ég szobánkba lép
és puhán feldőlnek tőle mind
aprócska tárgyaink.
Ó, vasárnap reggel, te édes!
hat érdes reggel gondja ring
s kiúszik ablakunkon.
Mert hó ragyog kint és pehely
szöszös pehelyre szálldos ujra,
fehérre hófehér.
Az utcai csenden át gyerek
piroska orráról beszél
sok gyöngyös szippanás.
Ó, lassú ébredés, óra
csengése nélkül, jó piszmogás
és hűvös, tiszta ing.
S mint a szabadság szerszámai,
csendben várnak ránk léceink
mélázó szíjaikkal.
Az ég a földig ér!
vonulj a hallgatag erdők felé,
komisz jövőd úgyis kisér
és sorsod úgyis lankadó,
mint holtrasebzett őzeké.
És holnap már lehet,
hogy utólszor tétováz ajkadon
elillanó lehelleted
s halott arcodra sávokat
a hulló bombák árnya von.
Forrás: Szeretem a verseket (Facebook)
Virágporos, tüzes, szent szárnyát
Hiába verdesem, töröm,
Nem akar elmaradni tőlem
Az Öröm, az Öröm.
Virágport szitál a lelkemre,
Elkábít, mámorban ülök,
Bús, vad tüzek serkennek bennem:
Örülök, örülök.
Fölécsapok. Töröm a szárnyát.
Hess, hess. Óh, vidám hajnalok
Madara, mit akarsz te tőlem?
Meghalok, meghalok.
Ő csak szitál. Mind tüzesebben
Izznak az erek, idegek,
Csak a verejtékem lesz egyre
Hidegebb, hidegebb.
Forrás: Szeretem a verseket FB
Fáradt-szelíden megy a Szépség –
Felette éhes, sunyi vércsék
és csapja az út sárhabarcsa.
Életet lehel fűnek-fának,
de mint hajdan az Ember fiának:
nincs ahová fejét lehajtsa.
Hideg sírással jön az éjjel –
A vándor tekint szerteszéjjel
s veri zord alvók ajtaját.
Köpenyegét, a bús-kopottat
összehúzza és úgy kopogtat
a szívünkön: szabad-e hát?
1926
Forrás: MEK
Figyelmeztetlek;
mint a téli reggel,
egemen annyi csak
– ha fölkél is – a nap,
amennyi sugarat
tőled ha kap.
S: vigyázzad lépteid,
ha mellettem, velem,
a percek ónosesője zizeg,
megfagy a köveken.
És: kapaszkodni nincs
se fal, se ág…
Én be nem csaplak,
a közhely szavát mondom,
ha érteni csak az segít.
Tél van. Korán esteledik.
Forrás: MEK