Erdőszél. Porhó indult virradóra.
Zizegve száll, mint a futóhomok.
Friss fátylakat borít a régi hóra.
Erre valaki járt már. Friss nyomok.
Kétféle nyom. Itt küzdhettek a széllel –
vagy egymással? Sok a tiprás jele.
Itt a halál vitt valakit az éjjel.
Nem akart menni, birkózott vele.
Forrás: Lélektől lélekig
Néha félek…
Úgy nyugtalanít ez a suttogás,
Ezek a halk neszek,
Ez az imbolygás, ez az összejátszás
A hátam megett.
E halk hullása nem tudom minek.
Itt nem hull levél,
Tán az Idő pereg
Bús percegéssel itt, az örökzöldben.
Néha félek…
A fenyves olyan kísérteties.
Néha úgy érzem, hogy lepke vagyok,
S felszúrhat minden öreg fenyő tűje.
Egy idegen parány,
Akit nem tűr az ősvadon magában.
De multkor egy gyökérbe botlott lábam,
S ahogy fölnéztem,
Megrázta szakállát egy vén fenyő,
És így szólt hozzám barátságosan:
Öcsém, jobban vigyázz!
S ha elvágódsz, hát csak magadra vess!
Forrás: Lélektől lélekig
Reményik Sándor, erdélyi magyar, félelem, természet, elmélkedés
Ha szemedbe nézek látom a világot,
iriszedbe bújtatott képeket látok.
Hogyha kérdezel hangod úntalan édes,
ha nem egy zenekar, akkor vonósnégyes.
Markodban rejtőző hatalmas melegség
minden idegemnek igéri az estét.
Bőröd pórusai hajnalok láváját,
édes illatukat szűntelenül ontják.
Lelkedre, hogy nőjön, ritmusokat lopok:
koppanó lépteid dübörgő nagydobok.
S neked én viszem át a fogamban tartva,
e hatalmas szerelmet a túlsó partra!
Forrás: Lélektől lélekig
pusztámba betolakodott
pihenőhelyem füvét letaposta
fáim alá csalétket rakott ki
ágak közül magaslesből lesett rám
első napon kitértem előle
másodnapon és harmadnapon is
nem gyávaságból csak mert undorított
kitértem még három hosszú napig
de a hetedik napon ráuntam
hitványságára a lesből lesőnek
és a felkelő nappal együtt
a fák közül a tisztásra kiléptem
szemvillanásnyi szembenézés
ráökrendtem halálos undorom
arra aki meghúzta a ravaszt
mozdulata s a dörrenés között
az a másodperc volt az életem
Forrás: Lélektől lélekig
Amikor lehunyod két csillag -szemed
Amikor párnádra hajtod a fejed
Amikor gondod a holnapra hagyod
Amikor álmodsz – én Veled vagyok
Amikor lépted rossz útra téved
Amikor sorsod nehéznek érzed
Amikor egyedül maradtál végleg
Amikor nincs más – vezetlek Téged
Amikor sírnál – de elfogyott könnyed
Amikor érzed – a szavak is ölnek
Amikor a sötét elnyelne Téged
Amikor fény kell – én gyújtok Neked
Amikor könnyed patakként árad
Amikor örök vendég a bánat
Amikor felhők ültek a szemedre
Amikor sírsz – mosolyogj szemembe…
Álmodj patakot, virágzó rétet
Őzet, pacsirtát, fürge menyétet
Álmodj napot, szellőt – fényeket
Csillagok vándora – élj életet…
Forrás: Lélektől lélekig
Tavasz osont az alvó fák között s a margaréta kicsi gyökerében
fellüktetett az élet.
Fények nyíltak be a föld szívébe, és tündér-gyorsan kitavaszodott.
A margaréta nőtt.
És egy pompás estén, fülemilék éneke mellett,
kinyitotta első fehér virágát.
Egy fiú s egy leány jöttek az úton.
A fiú lehajolt, s letépte a virágot.
A leánynak adta.
Ott álltak egymással szemben.
Forrás: Lélektől lélekig
Jártál-e mostanában a csendes tarlón este,
Mikor csillaggal ékes a roppant, tiszta tér,
S nagy, lassú szekerek ballagnak haza, messze,
S róluk a szénaillat meghalni visszatér?
És fájt-e, amíg nézted a nyárfát révedezve,
Hogy reszket agg feje, az ezüstösfehér,
S hogy édes életednek újra egy éve veszve,
Mert viszi már Szeptember, a nagy szénásszekér?
S ültél-e elfáradva kemény, útmenti kőre,
Merőn bámulva vissza az elvakúlt időkbe,
És feldöbbenve: jaj! ha most ledőlnél halva!
S eszméltél-e fel árván az éji hidegen,
Mikor a késő szellő, mint kósza, idegen
Eb, lábadhoz simúlt s bús kezeidet nyalta?
Forrás: Lélektől lélekig
Mindig reménytelen volt a szerelmem,
Mindig hívtak a nagy, a kék hegyek,
Mindig csillaghonvágy égett szívemben,
Mindig hűtlen voltam, mindig beteg,
Mindig kellettek eléretlen rózsák,
Örök talányok, édes szomorúság.
Mindig nevettek, akiket szerettem,
Mindig nevettem, aki szeretett,
Mindig csak vágytam és sohase mertem,
Mindig csak vártam én az életet,
Az élet elment, én is tovább mentem,
Mindig daloltam és mindig feledtem
Forrás: Lélektől lélekig
Nincs használati utasítás
Nem is volt. Elveszett!
Ki-ki úgy éli életét, ahogy tudja
Meri, amerre a szív vezet.
A Te szíved a bánat kertjében bolyong
A fájdalom lelkedet járja át
Könnyed tisztít, de nem gyógyít
Ellene nem nyerhetsz csatát
Tépd ki szívedből a mérgező tövist
Hagyd, hogy véred hulljon vele
Megoldást hoz fájdalmadra az idő jótékony keze.
Nincs használati utasítás
Nem is volt. Elveszett!
Sorsod, hogy megtaláld újra, s ÉLD az ÉLETET.
Forrás: Lélektől lélekig
