https://verskucko.com

Kategória: Szerzők

  • Szabó Lőrinc: Meg fogok halni

    Meg fogok halni, súgta valaki,
    mikor kezet csókoltam és közelről
    megláttam a ruhán s az ingen át
    melled kezdetét s térdeid fölött
    friss husodból annyit, amennyin elfér
    egy kéz, vagy ezer csók. Kivánjalak?
    Meg fogok halni! Néztem arcodat
    s öledet is megizleltette már
    az az egy kézcsók, egész bőrödet
    fölvonultatta ajkamon, s örök
    gyönyörüségre vágyott ez a perc.
    Meg fogok halni, súgta valaki.
    Meg fogok halni könyörtelenűl
    s lehetsz enyém: én mégis megöregszem
    s meg fogok halni, mint te, akivel
    be akart csapni most a feledés.
    Meg fogok halni, én, e szomju lélek,
    ki ma örökre megkivánt: e test
    meg fog halni s csak az marad utána,
    hogy elmesélte vágyát s elmesélte,
    hogy lemondott rólad, mert élete
    az öröklétben csak egy pillanat volt.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Sinka István: Boglár partjain

    Fáradt vagyok, és szomorún
    ülök Zalával szemben; itt
    sírok Boglárnak partjain.
    Billenj fürtömről, koszorúm,
    s rejts el, hold, ragyogásaid.

    Lassan hajtom le fejemet tenyerembe,
    s vívom egyedül magányos háborúm,
    miről nem tudom még, hogy már elveszett-e?
    Ülök Zalával szemben szomorún
    s körülöttem az alkony fényeit
    köd-kék ágyúival lövi a késő este.

    Oltsd ki hát, szívem, te is, lángjaid.
    Magányos tűznek, ó, mi értelme vagyon?
    Nem melegít, messze nem ragyog;
    pislákol csak sárga tanyámban itt
    veszendőn a somogyi oldalon,
    hol, őszi füst s őszi por kavarog,
    s ha volna se látnák nagy villanásait.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Jékely Zoltán: Lázár halála

    (Apokrif példázat)

    «…S mikoron Lázár ama szent Intésre
    nyirkos gödréből kilépett vala,
    fogadá őt az ünneplők kara
    s belerántá nagy, boldog ünneplésbe.

    Krisztus eltünt: Ez már nem tartozott rá.
    S Lázár, Lázár, a roncs sírból-kikelt
    evett, ivott, kurjantott, énekelt
    s a másvilágról hősködött az uccán!

    Csurdé lányok táncoltak körülötte

    • mindmegannyi az élet angyala –
      s Lázár rajtok jókat csípett vala
      s tetem kezével farukat ütötte.

    De hogy az éjjel sáncából kiszálla,
    megborzadott a vígadók szive:
    szétugrott Lázár sok korhely hive
    s a városvégén, ím, egyedül álla!

    S most érezé csak istenigazában,
    mi is történt: hogy él, hogy él, hogy él!
    Arcát nyaldosta fínom kerti szél
    s feje felett madárka szólt a fában.

    Palánkról rózsás ág ereszkedett le;
    s mint rongy a bokron, Lázár fennakadt
    vad illatán. Rossz szive megszakadt.
    S meghala. Most már mindörökre.»

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Illyés Gyula: Hóseás

    Szép a vesztett ügyet ápolni; hidegül
    a lég szivem körül.
    De bent a hüség, mint fészekben ül,
    örül, hogy nem repül.

    Már semmi gond, se bu; meghalt a győzelem,
    magam vagyok, magam,
    el nem árulhatón: mivel seregtelen,
    bizva: mert társtalan.

    Kényemre már enyém jövendőnk. Figyelem,
    ha lépne, merre lép.
    Kezes megint, szelid, nevelhetem,
    mint apa gyermekét.

    Töprengésben telik napom és éjjelem
    s ország dől, nép zokog.
    Valahol az isten dolga lehet ilyen.
    Sóhajtok, hallgatok.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fodor Ákos: Határok

    Van határ, ami attól van,
    hogy meghúzzák, kijelölik.
    Van természetes határ
    — még az sem
    változhatatlan.
    És van, ami csak akkor és attól,
    de attól fogva mindörökre létezik,
    hogy megsértettük:
    magunkban.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Komjáthy Aladár: Csavargók szép halála

    Mikor az ősz vonít a tájon
    s futnak a súlyos fellegek
    s az utolsó levél a fákról
    a semmiségbe ellebeg,
    csavargók népe fogvacogva
    körülkémlel szállás után
    s ha ócska pajta, csűr akad, hát
    beóvakodik nagy sután.

    Rongyos ruhájuk gőzölögve
    szárad a szalma melegén,
    nyomorult, megtépázott testük
    minden kórnak jó televény,
    feküsznek tompa éjszakában,
    ahol nincs fény, nincs gondolat,
    csak az éhség csikarja őket
    megviselt, zord szivük alatt.

    Nyárról álmodnak, napsugárról,
    fényes virágok intenek,
    a krumpliföld irgalmas ételt
    s ágyat is ád. Puha meleg
    ringatja őket s mint a könnyek
    csillognak langyos csillagok,
    csavargók népe megpihen és
    álmában boldogan dadog.

    De jő a hajnal vas sugára,
    ébredni kell és menni kell,
    mert amíg él, a jó csavargó
    tanyát, nyugalmat sose lel.
    Üvölt a szél, rozzant cipőjük
    a hideg lében elmerül,
    de ők csak mennek, messze nézve,
    vágják a sarat emberül.

    Tántorgó nép, megvetett fajta
    szeretlek és rád ismerek
    magamról; engem is gyötörnek
    végtelen vágyak és terek;
    én is egy láthatatlan börtön
    kínjából mennék boldogan
    felejteni szabad hazába,
    de meg nem mozdul holt lovam.

    Amikor rátok néz az Isten,
    érzem, hogy engem is figyel,
    szomorú arcát eltakarja
    előlünk bús kezeivel
    s mikor valami árokparton
    utolsót rúg a lábatok,
    testvéreim, a szabadságért
    helyettem is meghaltatok.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Nagy Zoltán: A kedveshez

    Emeld szived a csillagok fölé:
    Szunyogdöngés lesz ott a földi lárma;
    Emlékeknek száll hattyufellege
    És énekel a csendnek csalogánya.

    Létünk csak szikra két sötét között,
    Lobbanjon hát, mint villám éji tájon!
    A mindenség fényénél felragyog,
    Egy percre csak, hogy mindörökre fájjon.

    Szivünk legyen friss harmatos csokor,
    Pipacshoz kössünk kék katángot társul
    S a bánkódó, elcsüggedt, szomoru
    Istennek nyujtsuk fel vigasztalásul.

    Időnk lejár, nyiljon hát mosolyod!
    Siker, kudarc: zavaros Isten-álom,
    Az életem egy futó gondolat
    Mig szépséged átvillan a világon.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Juhász Gyula: Azt álmodtam…

    Azt álmodtam, hogy mind kihalt a földről
    Az ember és a föld csak élt tovább.
    Tavasszal kicsíráztak a göröngyök
    És kivirítottak a violák.
    A madarak vígabban énekeltek
    És gondtalanul járt a szende őz,
    A gólyák télre ismét útra keltek
    És százszor szebben múlt a csendes ősz.
    A börtönök küszöbét dudva verte,
    Kivirágzottak az utcakövek,
    Illat tömjéne szállt áldón az estbe
    S örökre elhervadt a gyűlölet.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Őri István: Üzenő

    Amikor a fák égig érnek,
    és meséket mondanak a tündérek,
    akkor gyere…

    amikor a hold fényesen világít,
    s a bársony-éj utolsókat ásít,
    akkor gyere…

    amikor a harmatcsepp énekel,
    s rá messzi-szellő felel,
    akkor gyere…

    amikor Isten lejön közénk,
    s minden, mit hozott, a miénk,
    akkor gyere…

    amikor győztél a sötét éveken,
    s, ím, valaki Neked üzen,
    akkor gyere…

    várlak,
    Kedvesem…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csoóri Sándor: Derengésben

    Hajnal van, arcodra ébredek megint.
    Egy hegy árnyéka sétál át kéken rajta.
    Azt akarom: maradjon mindegy így,
    derengésben, ahogy az ég akarja.

    Forrás: Lélektől lélekig